5 érv a kutyatartás mellett – legalább 10 ellene

Könyörgöm, legyél humorodnál, míg olvasod!

Annyira cukik ezek a listák, hogy “7 trükk, hogy szexdémonná válj”, meg “10 tuti tipp a csomómentes kakaóhoz”, a “Jólnevelt gyermekhez vezető út 45261 állomásá”-ról nem is beszélve. Bevallom, én is elcsábulok olykor és gyártok ilyeneket azzal a különbséggel, hogy tudtommal én nem akarok semmit sem eladni, míg a szponzorált cikkek – ha áttételesen is, de – igen.

Szóval amikor szembejött velem, hogy milyen érvek sorakoznak a kutyatartás mellett, azonnal felrémlett lelki szemeim előtt, hogy mennyi, de mennyi szól ellene, aztán gondolatban leredukáltam tízre, hogy ne tűnjek már totál retardáltnak, hogy akkor nekem miért is van rögtön kettő ezekből a szőrös istenátkákból.

Imádok kötözködni, na. Dőlt betűvel meg pláne. (Félkövérrel az eredeti szöveg.)

A kutyák hűségesek, védelmezőek, mindig örülnek, ha látnak minket, és már sok-sok éve az ember mellett élnek, hiszen a történelem első háziasított állatai közé tartoznak.

Annyira hűséges hogy görcs nélkül elmegy az első kolbászt/labdát lengető emberrel, de Zsófival biztosan. Védelmezésről meg annyit tud kábé, legalábbis a shetlandi, hogy a lábam mögé bújik és onnan ugat bátran.

A tudósok bebizonyították, hogy a kutyás gazdik sokkal többet nevetnek, mint a cicások, aktívabb életet élnek, és kevésbé depressziósak.

Brit tudósok, mi? Az összes pszichiáter becsukhatja a boltot, minden borderline szerezzen be kutyát és kész. Aktivitásnak elég az is, ha néha kiordítok a kertbe, Buksi, kuss legyen? A cicások nevében meg kikérem magamnak, és ebben megtámogat a világhálón keringő többórányi cicás videó, lassan csak ezekért érdemes netre csattani.

Ha bizonytalanok vagyunk a kutyatartást illetően, vagy meg kellene győznünk róla egy családtagunkat, érdemes megismernünk a legfőbb érveket.

Ha komolyan egy félperces olvasási idejű cikk alapján döntesz a következő 15 évedről és veszel kutyát, lehet, hogy inkább mégse kéne.

1.Mosolyt csalnak az arcunkra

Egy megjelent tanulmány szerint, azok az emberek, akiknek van kutyusa, többet nevetnek. A kutatás során megkértek embereket – kutyával, cicával, kutyával és cicával, vagy egyik állattal sem rendelkezőeket – hogy jegyezzék fel, milyen gyakran nevetnek egy nap során. Azok a válaszadók, akik megosztották egy ebbel is az otthonukat, többet mosolyogtak, mint a többiek.

Csupa móka és kacagás, mikor telibehányja az ágyad, szarba fetreng, cseszik visszajönni, szétrágta a gálacipőd és sárgára pisilte a féltett hortenziáid. Amúgy tényleg nagyon sok öröm forrása lehet egy kutty – jó sok munka után.

2. Szociálisabb életet élünk általuk

Megállapítható, hogy azok az emberek, akik legalább egy ugató pajtással együtt élnek, sokkal közvetlenebbek és szociálisabbak, mint a háziállat nélkül élők. Hiszen, akinek kutyusa van, az legalább naponta egyszer sétálni indul kedvencével, és szinte biztos, hogy találkozik közben más kutyagazdikkal, akikkel valószínűleg rendszeresen vált is néhány szót. És persze témának is szuper egy eb. Beszélhetünk például a nevelés során történt kudarcokról vagy sikerekről, illetve az állattal kapcsolatos mókás szituációkról.

Ehhez csupán két feltételnek kell teljesülnie: legyen alapból szociális a gazda meg a kutya is, mert ha nem, alig győzik kerülgetni a többi kutyást.

3. Egészségesen tartanak minket

Még a betegségek megjelenésének kockázata is alacsonyabb azoknál, akiknél négylábú is lakik a házban. Például azok a gyerekek, akik kutyás családba születnek, kisebb eséllyel lesznek asztmásak vagy allergiásak.

… és jóval nagyobb eséllyel kerülnek közeli kapcsolatba valamely zoonózissal, pl. férgesség, tetanusz, atkák, Microsporum canis. Az egyéb betegségek megjelenésének kockázatcsökkentő hatását maximum többlépéses logikai levezetéssel tudnám értelmezni, amit viszont bármire ugyanúgy ráhúzhatnék, mint a kutyásságra. Teszem azt éljünk a városban, és egészségesebbek leszünk. Vagy pont hogy éljünk falun és egészségesebbek leszünk… behh.

4. Aktívabb életet élünk velük

Az elhízás sok helyen komoly probléma, ezért nem lehet elégszer kihangsúlyozni, hogy mennyire fontos a helyes táplálkozás és a testmozgás. Ha van kutyusunk és felelősségteljes állattartók vagyunk, akkor biztos, hogy minden nap többször is mozgunk egy kicsit, hiszen az ebet el kell vinnünk sétálni, és a játékidő is ugyanolyan fontos. Különösen sokat jelent ez a fajta mozgás az idősek esetében, akik ennek köszönhetően mentálisan és fizikailag is tovább maradnak jó állapotban, mint a kutya nélkül élő társaik.

Benne van, hogy milyen esetben igaz: ha felelősségteljes állattartók vagyunk. Vesd össze kedvenc magyar kutyabeszerzési szituációval: majd akkor lesz kutyánk, ha lesz kertes házunk – vagyis ha nem leszünk rákényszerítve a rendszeres sétáltatásra.

5. Megmenthetik az életünket

Biztosan mindenki hallott már az úgynevezett hatodik érzékről. Egy kutya különösen ajánlott epilepsziás embereknek. A speciálisan  kiképzett segítőkutyák a roham kezdete előtt kb. 15 perccel képesek jelezni felénk, hogy az be fog következni, így van időnk leülni vagy lefeküdni. És ha a roham nem ér minket váratlanul, akkor megsérülni sem fogunk egy esetleges esés következtében. Az még pontosan nem megállapított, hogy hogyan képesek erre a kutyák, de sok-sok eset bizonyítja életmentő képességüket, ráadásul nem csak ezen a téren.

Speciális segítőkutya abból lesz, akit speciálisan erre kiképeztek, nem fogja minden csomagtartóból vett Morzsi automatikusan bejelezni a cukorkómát, rohamot, kiömlött tűzveszélyes anyagot. Én lehet, hogy nem vágynék rohamjelző kutyára, maradok inkább rohammentes, köszi. Jobb ötödik érvet komolyan nem találtak?!

Elő kell akkor rántanom nekem is még legalább 5 érvet ellene, csak hogy a címben vállalt kötelezettségemnek eleget tegyek:

  1. Szőőőőőr, de mindenhol, teában, ágyban, a legjobb öltönyödön, tökmindegy, hogy rövid-vagy hosszúszőrű, göndör, drótos avagy kopasz kutyád van.
  2. Rohadt sok pénzbe kerül, a kajája, az oltásai, az ivartalanítás, az alapvető felszerelése mind-mind komoly összegeket jelentenek, ha megpróbálod okosba-olcsóba megoldani, előbb-utóbb valahol visszaüt.
  3. A pénznél is több időt kell szánnod rá, ha azt akarod, hogy tényleg örömforrás legyen és jól érezze magát, sétáltatni kell, foglalkozni vele, minden nap, ünnepnap is, hétvégén is, amikor tök fáradt vagy és másnapos akkor is, ha lebetegszel, akkor meg találni kell valakit minderre.
  4. A felelősség sem elhanyagolható, mégiscsak egy élet, egy érző-eleven szeretetgombóc, aki számít rád, akiről gondoskodni kell ha nyaralni mész, életed 10-15 évét mindenképp meghatározza, nevelned kell hogy ne legyen veszélyes se rád, se másokra, valamennyire alkalmazkodnod kell hozzá és az igényeihez.
  5. A társadalom páriája leszel kutyásként, akármit csinálsz, valaki mindig be fog szólni, nagyon változatos lesz a lista a pórázhasználattól a kakiösszeszedésen át a jajjénallergiásvagyokrá-ig.

Ezzel együtt el nem tudnám képzelni az életem egy percig se nélkülük. Na de annak idején nem is holmi cikk győzött meg róla, hogy nekem márpedig kutya kell.

This entry was posted in felelős kutyatartás. Bookmark the permalink.

Comments are closed.