Kétnapos volt a hepaj, időmérések az első, kieséses verseny a második napon. Jó fárasztó volt* meg hosszú, de legalább volt időnk megnézni a frízbiseket (fúúú, a freestyle nem volt semmi) és kipróbálni a távolugrós-vízbe csobbanós őrületet, vagyis dog diving-ot.
*de mégsem annyira horror, mint egy hónapja Ajkán, ahol reggel 9-től este 9-ig tartott a móka, plusz előtte-utána 150 km vezetés, brr.
De persze ott rázza ki. Úgyhogy ha elmélázom és nem reccsenek rá időben, igyekszem minél gyorsabban elsunnyogni onnét, feltűnően tudomást sem véve a csurom mocsár gröniről. Nem velem van.
Szóval imigyen áll a vízzel a csaj, nyaranta többször ugrott már stégről, ami azért jóval magasabban van a víz felett, mint a diving medence széle. Szóval azt hittem, ő lesz a bajnok.
Ehhez képest:
Flyballban viszont bronzérmesek lettünk. Öt kezdő csapatból ez nem akkora nagy szó, ami viszont az, hogy egyszer sem hibáztak a kutyák – és mi sem – a kieséses versenyben. Nem volt labdaelejtés, akadálykerülés, bénázás a gépen, korai indítás (szomszéd pályára tévedés, pályabíró-kóstolás, ellenfél leugatása…). Egyszerűen csak gyorsabb volt nálunk a másik két csapat, bár nem behozhatatlanul, sőt.
Jön még a kutyára…
A csapat többi része is nyert holmi ezüstöket, aranyakat, bronzokat, de tőlük ez elvárt.
Képek: Skyball Flyball Team – Sós Edit és Köntös Dóra
Oszkár Dániel Gáti Photography
