Röfipók

Dorka2010.09.18.aki Dorka (Ardi a Cukipók).

Aki ugyan már harmadik a sorban, mégis nekem ő A Kutya. Akivel iszonyú sok örömben, szívásban, játékban, közös élményben volt részünk eddig, és remélem még lesz is, sokáig.

Általa váltam igazán kutyássá; rengeteget tanultam tőle, kikövetelte, kitaposta belőlem, hogy ne csak eléldegéljünk egymás mellett (ahogy Timberrel tizenharmadfél éven át), hanem értsem is őt, figyeljek rá. Nem túl finomak a módszerei, igazi tenyeres-talpas Tank Aranka, pedig első ránézésre egy kecses, finom, elegáns úrinő, keskeny és arisztokratikus fejével, mandulavágású, étcsoki-sötét szemeivel, hosszú lábaival, szélben finoman fodrozódó selymes szőrével.

Aztán ha nem az van, amit ő akar, megnézheted magad. Úgyis az lesz. Emberrel kicsit fifikásabb, kicsit hosszabb ideig tart, de eléri. Kutyákkal meg…

Megindul és letarol mindenkit. Azonnal nyakra támad, profi technikával felborítja a delikvenst és stabil oldalfekvésben lenn tartja, vagy feltörli vele a placcot. Törpeuszkár vagy staffordshire, egyremegy. Talán csak az igazán beszari, félős kiskutyákat hagyja békén, akiben egy hangyabokányi vagányság van, elveszett. Kivéve az óriásschnauzerek és a fekete orosz terrierek, tőlük tart.

Kutyasuliban mostanában kénytelen vagyok kivenni az óravégi közös nagy hepajból, mert külön embert kívánna csak rá felügyelni, annyian meg nem vagyunk. És én hiába tudom, hogy durván néz ki, amit művel, többnyire csak csipked* vagy összenyálazza a delikvenst, de a másik kutya gazdájának szempontjából maga a fekete fergeteges fene támadta meg kedvencét.
Kevés az olyan haver, aki bírja és nem veszi vérkomolyan ezt a fajta vehemens játékstílust, a szemét belgaszukás odacsipkedés-elszaladás-üvöltve visszatámadás kombót. Rob volt az igazi, ő sem kíméletes, szállt a szőr és feneketlenül élvezték a műbalhét. Shisu rohangálásra tökéletes, de a bunyóhoz törékeny és finom lelkű. Dása, Kalóz bírja a gyűrődést, velük viszont keveset találkozik. A parkban kevés a játékesély, többnyire kicsi kutyák vannak, a nagyokat meg extra sokszor tiltják le a gazdik a közös játékról, megszokva, hogy mások félnek és ezt várják el tőlük. Úgyhogy muszáj agilityvel, flyballal, engedelmességi gyakorlatokkal és új dolgok tanításával levezetni feneketlen energiáit.

*Egyedül csóri Daeron szívta meg nagyon, őt kegyetlenül lealázta és tényleg kicakkozta pár éve, azóta is hosszú tömött sorban szégyellem magam Dalma előtt.

Igazi túlélőbajnok; provokálja a konfliktust, de nem keveredik bele, csak kívülről csipked – válogatás nélkül – a balhézók fenekébe. Ha rivális szuka jön, Dor soha nem kezdeményez verekedést, de valahogy sikerül az összes jelenlevő kutyát ellene hangolnia. Ha valaki labdázik a kutyájával és Dorci megjelenik, rövid időn belül vele folytatódik a játék, vagy egyszerűen einstandolja a labdát. Profin lop másféle játékot is, olykor a hökkent ebtárs szájából.

Amilyen szenya tud lenni kinn,** olyan kedves dolgai vannak négyszemközt. Reggelente az ágy szélére teszi a fejét, úgy üdvözöl. Tudja, hogy nem jöhet fel, így próbál minél hosszabb nyakat növeszteni, hogy elérjen (=zsiráfolás), olvadón néz és jellegzetesen lapos ívben csóvál.  Szintén a reggeli rituálé része a váratlan hanyatt-hemperedés és a szemérmetlenül rózsaszín pocak felajánlása vakargatásra, nem is tudok ellenállni. Amikor nagyon örül, például edzésre megyünk vagy a sulin külön foglalkozom vele, a nyakamba ugrik, az arcomba vigyorog és puszikat oszt. Pedig amúgy nem egy csókolózós fajta.

**hosszú évek munkájával sikerült elérnem, hogy már néha megkérdezi, mehet-e játszani, és bármikor ki tudom hívni nagy kutyacsapatból is. Két helyzetben nincs esélyem: ha vizet lát, vagy ha kerítés mögötti kutyával kell őrjöngeni. Mindkettő tekintetében extra jó a memóriája, ha évekkel azelőtt jártunk arra, akkor is emlékszik.

seggfelpakol2Ülök a földön, hátam mögé kerülve a hónom alá fúrja a fejét, úgy smúzol. Ugyanígy blogíráskor, csak akkor a szék karfája alatt jelenik meg egy hosszú orr. A kocsiban pedig a vállamon. Almát vagy körtét eszem és csorgó nyállal, szuggesztíven fixíroz, mert a csutka az övé. Esténként, mielőtt elteszi magát másnapra, hosszasan pancsolva iszik a vizestálból, majd bejön, tuskókecsesen ledobja magát és hatalmasat sóhajt, mint akinek a világ gondja nyomja gyenge vállát. Alvás közben úgy henteredik, hogy a feneke-lábai a falnak támaszkodjanak, nem akar visszeres lenni, na.

Időnként meglepően logikusan gondolkodik; túl hosszú faággal, rágcsával nem rohan az ajtónak, hogy aztán keresztben fennakadjon, hanem megáll előtte, mérlegel – és oldalazva megy át. Amikor nem vagyunk otthon, felmegy az ágyra (ki nem?), felvisz magával olvasnivalót is, aztán ottfelejti. Viszont ha közben hazaértünk, nem mehet már érte, de olyan vágyódó pillantásokat vet az ágy felé (nézd már, odarepült!), hogy megesik rajta a szívünk.

Kint is vannak jellegzetesen Dorcis húzásai: ahogy belépünk a suli területére, előrerohan, és vagy a pálya közepére pisil, vagy oda, ahol a leggyakrabban jár a többi kutya. Nagydolgot kizárólag hatalmas nyílt területen vagy utca közepén lehet végezni, barátnőm öthektáros kertjében egyedül a garázsfeljáró van lebetonozva, Dorka szerint csakis ezért.

Minden séta elején be kell állni Zsófiék kapujába, hátha oda megyünk / ők is jönnek. Ezt akkor is megteszi, ha Zsó és Shi velünk vannak. Majd utcahosszat előrerohan, mert neki mindenki másnál előbb kell tudnia, mi van a nyúlon sarkon túl. Hátha Zsófiék.

Elismerem, kicsit dilinyós. Nem normális az állandó őrült körözés, hogy minden élményt rohangálással dolgoz fel – enyhén autisztikus jellegzetesség ez, amolyan jaktálás. Eléggé fájó pont, ha eszembe jut, mennyire hasonlít rám…
Iszonyú szétszórt, de könnyen tanul és amit egyszer bevésett, akár évek múltán is elő lehet venni. Sértődékeny, de nem haragtartó, trampli, de mimózalelkű. Érintésért nem lelkesül, enyhén antiszoc, pár embert szeret csak és őt se könnyű rajongani. Amikor vendég jön hozzánk, egy idő után előveszi a kedvenc kötélkéjét és az ölébe tuszkolja (na jó, én ezt azért nem csinálom), ha játszik vele az nyerő, de megsimogatni akkor se nagyon hagyja magát, látványosan elhajol inkább.

Meggondolatlan, izgága, rendszeresen lefejel, mert rendszeresen elfelejtem hogy nem kéne föléhajolni. Kiskorában futtában felfelé taknyolt a lépcsőn, rengetegszer szúrta magát faágra, esett el a saját lábában. Nagyszájú, de gyáva; amitől-akitől megijed, azt eszelősen megugatja, aztán vigyázva, nagy ívben elkerüli. Egy óvatlan kézlegyintés neki azt jelenti: ugorj, és nem érdekli, hogy összetörheti magát. Még nem jöttem rá, ez határtalan bizalomból vagy határtalan agyatlanságból ered-e, mindenesetre állandó frászban vagyok mellvédek mellett.

Határozatlan, irányításra vágyó lélek, és én sok mindent elba..tam vele türelmetlenségből, nem értésből, holott ő nagyon is figyel és meg akar felelni. De annyira gyors és élénk, hogy sokszor nem vagyok neki elég izgalmas. Van hová fejlődnöm, szerencse, hogy ilyen türelmes, megbocsátó, lelkes tanítóm van.

Dorka, Dorci, Dor, Büdi, Röfi, Dorkogó, Belgalány, Doriszofbleknájtlájt, Doris.

Dojisz.

Boldog szülinapot, csajszi!

This entry was posted in groenendael, játék, kiképzés, kutyaiskola, lament, összefoglaló, szeretet. Bookmark the permalink.

One Response to Röfipók

  1. Felfedező says:

    Nagyon, nagyon nagyon sok mindenben Chilire ismertem ebben a bejegyzésben! Amióta téged ismerlek, azóta állítom bizton az ellenvéleményekkel szemben, hogy márpedig ő nem német-juhász, hanem belga!

    Dorisz pedig imádnivaló, lökött tyúk, ahogyan te is 🙂 További sok sok sok sok közös időt kívánok nektek! Avagy: a végtelenbe és tovább! 🙂