Vakrandi

… avagy hogyan (ne) bánjunk a látássérültekkel

Megnéztem tegnap a Bird Box-ot, a Netflixen most futó sikerhorrort, vagy thrillert, vagy mittudomén, minek van besorolva (a Netflix szerint thriller, hangulatra viszont engem az Annihilation-re emlékeztet, ami horror). Mindegy, nem ez a lényeg. Spoiler nélkül a sztori annyi, hogy jönnek valami lények, akiket meglátni és meghalni egy pillanat műve csak. Tehát a megoldás: ne láss.

A filmben ez rém egyszerűnek tűnik, a szereplők kendőt kötnek a szemük elé, aztán nagyjából mindent csinálnak ugyanúgy, na jó, kicsit csetledeznek azért. De simán rohannak(!) az erdőben, GPS segítségével autót vezetnek, lazán megtalálják az ajtót az épületen, a vadvízi evezés bádogcsónakkal ÉS vakon (külön-külön is Darwin-díjas) már csak hab a tortán.

Ha ilyen egyszerű lenne…

Komolyan, próbáld ki csak otthon. Nem, ez nem a hülye bördboxcsellendzs akar lenni, de tényleg tanulságos az unásig ismert környezetben a látásod nélkül elboldogulni. Próbálj alap fürdőszobai tevékenységeket elvégezni így; zuhanyozz le, moss fogat, lődd be a hajad… használd a WC-t. A borotválkozást most inkább hagyd ki. Haladók mosogassanak, vagy öltözzenek fel (nem előre kikészített ruhákból, úgy nem ér). És ezek még messze nem olyan szofisztikált tevékenységek, mint például a sminkelés, varrás, takarítás.

Vagy az utcán közlekedés.

Nem sokkolni akarlak (amúgy egy kicsit de), csak némileg érzékenyíteni a témára. Arra pláne nem akarlak rávenni, hogy ezek után minden fehérbotoshoz rohanj oda és hős megmentőként rángasd magaddal bárhova, sőt! ezzel tennéd a legrosszabbat, mint ahogy a látássérült Annamari írja. Ha mindenáron segíteni akarsz, ő leírja, hogyan teheted, a Vakok Elemi Rehabilitációs Csoportja pedig remek kis videót állított össze az alapokról:

Részemről a kutyával való közlekedésben tapasztaltakat tudom csak hozzátenni, meg persze a saját megfigyeléseket.

  • ha autósként át akarod engedni magad előtt az úton, ne integess, ne villogj, mert többnyire felesleges. Ha leesett a tantusz, ne dudálj, ha valami visszatartja a látássérültet az úttestre lépéstől, az a dudálás. Persze vannak páran, akik értelmezni tudják, hogy ez “elengedő dudálás” volt, de a többieknek inkább zavaró.
  • ha gyalogosként mindenáron segíteni akarsz, járj el Annamari cikke vagy a videó szerint. Kutyás kiegészítés: ne a kutya felőli oldalról tedd.
  • csak megerősíteni tudom, hogy NE PISZKÁLD a kutyát!! Ne akard menet közben (de állva, fekve sem) megsimogatni, csak mert cuki. Egyrészt nem a tied, másrészt elvonod a figyelmét, harmadrészt pedig egy fontos jutalmazási eszközt devalválsz, de mindezt Angi és Írisz sokkal jobban leírja itt és itt.
  • alapszabály, hogy ha a kutyán hám van, akkor dolgozik (igaz az egyéb segítőkutyákra is), és ilyenkor nem szabad simogatni, de ha ellenálhatatlanul bizsereg már a tenyered, és aaaannnyira cuuuukiii, akkor is KÉRDEZD MEG a gazdit, szabad-e.
  • kaját soha ne tolj a fejébe, munka közben sem, nyugiban ülés-fekvés közben sem, SEHOGY. A legnagyobb tahóság más kutyáját kérdezés nélkül etetni bármivel, hidd el, etetik rendesen, plusz nem tudhatod, esetleg mire allergiás. Ne ezzel akard kifejezni a rajongásod iránta, mert pont hogy tönkreteszed a munkáját, pár ilyen alkalom elég lehet ahhoz, hogy a vezetés helyett azt lesse, kinél lehet kaját kuncsorogni.
  • értem én, hogy beszélgetni akarsz és tudásszomj kínoz, de a látássérültnek ezer meg egy dologra kell figyelnie közlekedés közben, a forgalom zajaira, a kutyája irányítására, lehet, hogy rád már pont nem marad kapacitása. Nem bunkózik, csak próbál életben maradni.
  • viszont abban például segíthetsz (persze a legtisztább ügy itt is, ha megkérdezed először, van-e rá szüksége), hogy megállóban várva megmondod, hanyas busz érkezik épp.
  • zsúfolt járművön ha azt hallod, hogy helykeresésre utasítja a kutyát, segíthetsz azzal, hogy átadod a helyed, amennyiben ajtó közelében, könnyen hozzáférhető ülésen ülsz. A kutya észre fogja venni, hogy lett üres hely, nem kell se a kutyát, se a gazdát odahúzni, hagyd inkább, megoldják ők ügyesen.
  • leszálláskor se avatkozz be – hacsak nem kérnek rá – , ha látod, hogy a gazdi leszáll, a kutya meg még fenn ácsorog, az teljesen rendben van. Előbb a gazdának kell biztonságosan talajt fognia, utána fogja lehívni a kutyát, nem kell letaszigálnod az ebet vagy a peronról szólongatnod, nem az van, hogy fél a leszállástól, vagy ő inkább tovább utazna, csak a vezényszóra vár.
  • ugyanezen vonalon haladva az úttest túloldaláról sem kell biztatgatnod a kutyát, ha szerinted indulhatnának már, de még mindig csak állnak a zebránál. A gazdi figyeli a forgalmat, és ha biztonságosnak ítéli a helyzetet, majd ő elindítja a kutyát. Bízd rájuk.
  • ha már itt tartunk, tisztázzunk egy általános tévhitet: nem a kutya dönti el, átkelhetnek-e, hanem a gazda. Gyorsan hozzáteszem, hogy lámpánál se. Többek között azért nem, mert pont a zöldre és a pirosra tök színvak, na meg azért sem, mert akármilyen “okos”, akkor is max. egy hároméves gyerek kognitív képességeivel rendelkezik, és ekkora horderejű döntést talán ne bízzunk rá. A gazda tudja értelmezni a helyzetet és dönteni.
  • amúgy meg nem okosabb, mint a többi kutya, csak speciálisan képzett. Nem azért tudja amit tud, mert zseni, pluszban rájött, hogy a gazdi nem lát és vezetni kell, hanem kiképezték rá. Nem magától tudja, hogy az úttest előtt vagy lépcsőnél meg kell állni, hogy hol van az ajtó, a zebra, a buszmegálló, hogy mi a különbség jobb és bal között, ezt mind-mind megtanították neki.
  • akkor Buksiból is lehetne akár vakvezető? Ez azért kevéssé valószínű. Nem elég, hogy egyéves gondos kölyöknevelés, féléves kiképzés, majd a gazdijelölttel egy-két hónapos összeszokás-gyakorlás előzi meg a vakvezetővé válást, de már az alapanyag sem mindegy. Nem véletlenszerűen próbálunk ígéretesnek tűnő kölykökből csodakutyát varázsolni, hanem eleve szűk fajtaválasztékból irányítottan tenyésztett kölykökkel dolgozunk. És még így is van lemorzsolódás.

Záróképnek még egy tévhitet szeretnék eloszlatni: nem a kutya talál oda random címre, hanem a gazda ismeri a célhoz vezető az útvonalat és irányít. A kutya “csak” segít; akadályt kerül, megtalálja a zebrát vagy az ajtót, járdaszegélynél megáll, akkor is ha akadálymentes vagy hó borítja. Ergo csak az a látássérült kap kutyát, aki már tud (megtanult) önállóan közlekedni, tájékozódni, vannak “fejben eltárolt” útvonalai. Vigyázz tehát a segítséggel, hiába ragadod karon azzal a felkiáltással, hogy “erre sokkal rövidebb!”, valójában összezavarod és jószándékoddal kikövezve pokolra viszed.

This entry was posted in kiképzés, munkakutya, segítőkutya, vakvezetők, város. Bookmark the permalink.

Comments are closed.