A1

Mivel annyira jól szerepelt Ardbeg az első versenyén, következő alkalommal – még nyár elején – A1-ben neveztem, mit szarozzunk kezdővel, legyen hivatalos az eredmény (a kezdőkét nem írják be). Szóval a szokásos mellénnyel érkeztem, csak hogy legyen miből kiesnem.

Kaotikusra sikeredett a nap, késve érkeztünk, már pályát kellett volna járnom, mikor regisztrálásért álltam sorba, majd a két pályán rendezett futamok összecsúsztak, és kialakult az a helyzet, hogy egyidőben kellett volna futnom Dorcival az egyik pályán és Ardival a másikon. Az lett belőle, hogy bejártam  #1-et, aztán #2-t, őrülten próbálva memorizálni mindkettőt, aztán lefutottam Dorkával #1-et, majd Ardival #2-t. Szerinted mennyire kevertem össze őket? Nem kicsit voltam síkideg az egész helyzet miatt, persze a kutyák ezt remekül átvették, az összes futamunk egy merő káosz és bénázás lett, Dorcival olyan hibákat ejtettünk A2 szinten, hogy még egy kezdőnek is ciki lett volna. Ráadásul monszunosan meleg volt, őrülten fájt a fejem, szóval a négy se volt páros aznap. Az utolsó futamot szívem szerint lemondtam volna, de aztán összeszedtem magam (na meg Dorcit is gatyába ráztam), és futottunk egy egész tűrhető A2-t a végére. Nem hibátlant, de nem is zártak ki.

IMG_5139

törpe-szekció

Leesett, hogy csíra vagyok én még ahhoz, hogy két kutyával fussak két pályán, túlzottan szétizgulom a fejem egynél is. Addig vagy egy pálya, vagy egy kutya, nem szívatom magam feleslegesen. Viszont ideje volt már valamin – bármin – indulnom, mert annyira hanyagoltam az ebeket újkeletű triatlon-mániám miatt, hogy már kezdtem szégyellni magam, meg nem is tesz jót, ha ennyire kiesek a rutinból. Úgyhogy az utolsó utáni pillanatban beslisszoltam a múlt hétvégi Veres Kupa vasárnapi futamaira, a jumpingot elbénáztam, de az agilityt megnyertük a pöcsössel.

És miközben jártam a pályát, memorizálva az útvonalat, számolgatva a fordulók ívét, az időzítést, egy csomószor önkéntelenül Dorisra méreteztem a mozdulatokat. Annyiszor futottam vele A1-ben, hogy emlékeztetni kellett magam: nem, most nem ő jön, hanem egy sokkal kisebb és némileg lassabb kutya. Itt nem kell akkora kifutási helyet hagynom, ott kisebb körben fog fordulni, nem repül le a lendülettől a hintáról, ugyanakkor a szlalomja kevésbé stabil és a kúszóbemenetet is meg kell mutatnom neki. Viszont az egész futam összeszedettebb, tudatosabb lesz, nem pedig egy őrült rohanás az életemért.

Persze kevés a tapasztalatom ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjak le, de eddig a maxi kutya a nagyobb kihívás. Nekem legalábbis. Meg így tűnik, azon versenyzőtársaimnak is, akiket Dorishoz hasonlón – vagy még olyanabb – dilinyós borderrel, malival, kelpievel áldott meg a sors. Kell a kicsikkel is teperni, naná, van egy-két nyomasztó terrier, de valahogy velük nem tűnik annyira életveszélynek.

Persze ott vannak még a mudik.

This entry was posted in agility, kutyás sport, összefoglaló, verseny. Bookmark the permalink.

One Response to A1

  1. Felfedező says:

    Annnnyira cuki, ahogy szedi a lábait, és koncentrál, hogy csak önkénytelen és széles vigyorral nézhető végig a videó 🙂 Ügyik vagytok, gratulálok, kifejezett kalapemelés azelőtti képességed előtt, hogy így memorizálni tudod a pályát 😉