Canis Ludens

Terelés

boldog Dorkás selfie

Eszter barátnőm kérdezte még a télen – miközben enyhén szédült Doris körkörös rohangálásától – , hogy próbáltuk-e már a terelést*. Ha már juhászkutyáim vannak.

Szégyen és gyalázat: nem még. Illetve Zsófi egyszer elvitte anno a hátulgombolós Dorkát, de ott és akkor még sokkal jobban érdekelték a bakfist a kutyák és az emberek. Ideje lett hát újra megpróbálni.

*A terelés a kutyában létező vadászösztönt használja jócskán átformálva és hihetetlen szoros együttműködést követelve; karmozdulatra, vezényszóra kell az ebnek bármely oldalról keríteni, hajtani, megállni és megállítani. Szűk helyre terelni, karámból kihajtani, összeszedni, akadályok között kanyarítani a jószágot, a variációk végtelenek.

Dinga dolgozik

Eszter a vasadi tanyákra vitt minket (amikor beütöttem a Google maps-ba, Indiába irányított… ), ahol elébb kutyák, csirkék, libák, pulykák mellett kellett elhaladnunk és ignorálásra késztetni mindhárom felettébb izgatott ebet, megadva ezzel az alaphangot (totális kudarc, szartak a fejünkre és mentek őrjöngeni). Dinga, Eszter kutyája dolgozni jött, Ardi csak kísérőnek, aztán kicsit máshogy alakult.

Mivel Dinga már nem teljesen zöldfülű, ő kezdett. A birkák elég fáradtak voltak, ráadásul baromira tudják, melyik a tapasztalatlan kutya és kivel lehet lazulni, de egy marhapásztort nem lehet csak úgy félvállról venni, szállt a gyapjú ha megpróbálták. Dorkánál viszont elengedték fülük-farkuk, hiába rohangált ezerrel körülöttük – persze tisztességtudón hatalmas ívben. Ő se tudta, mit kell csinálni meg nagyon én se, le is cövekelt a bégető banda és nem mozdult semerre. Érzékeny lovakhoz szokott módszerrel (ha elhúzod a vállad előtte, elindul) próbáltam mozgásra bírni őket, persze arconröhögtek. Barbara, az edző nem hagyott sokáig szenvedni, odajött, megmarkolta az egyik gyapjas nyakörvét és nem túl finoman megadta neki az indulósebességet… ja, hogy így kell?!

úgy tesz mintha tudná, miről van szó

Innentől már csak Dorkával kellett megküzdenem, hogy ne teljes körben rohangáljon, hanem csak a juhok mögött fel-alá, valóban hajtva, terelve őket. Ehhez meg kellett állítanom őt a körívén és visszafordítani, majd a másik oldalon ismét – KK a szélén nagyon jól szórakozott, mert ez úgy nézett ki, mintha egy hatalmas teniszpályán rohangálnék Dorisszal szemben tiszta erőből ide-oda, ütő helyett egy hosszabb bottal a kezemben, köztünk a tiszta élő gyapjú. Kardiónak remek, csak nem lehet sokáig bírni egy ilyen atomgyors kutyával.

támad a juhok réme

Ha már ott volt, Ardit is beengedtük, mit szól a munkakörhöz. Aztán szedegettük a leesett állunkat, mert a várt világgá szaladás helyett a szőrmók halálos komolysággal nekilátott a birkák abuzálásának, sokkal közelebbről nyomulva mint a háromszor akkora belga, lelkesen üvöltözött, és talán még csipkedett is. Na jó, hozzáteszem, az ő irányítására esélyem nem volt, totál lefoglalta az összes agykapacitását a rohangálás és az ordibálás.

Jókat röhögtünk. És videóztunk is, amikor épp eszünkbe jutott.

A képekért köszönet Barbarának és a HTC-nek!

Exit mobile version