Ugrabugra-verseny

Elegánsabban (szigorúan brit akcentussal, orrot enyhén égnek emelve ): agility.*

*azaz változatos akadályokkal telerakott pályán irányítani az ebet testi kontaktus nélkül, kizárólag hang- és testjeleket alkalmazva, általában mellette loholva. Időre megy, szigorú szabályok szerint.

Sokak szerint ez a kutyás sportokban a lovaspóló / tenisz / golf, vagy valami hasonlón trendi, a nem kívánt törlendő. Bocsánat, nem bírom szarkazmus nélkül, pedig ezt a dolgot tényleg az én hatalmas sznobimnak találták ki, de forr az agyvizem, amikor valaki előszeretettel nézi le a K99-et, IPO-t, canicrosst, mifenét, közben az überbajnok állatkájának a kulturált sétálás gondot okoz. Értem én, hogy az agility a kutya-gazda együttműködés parádés csimborasszója, de mesélhetne a többi sportág edzője is, mennyi meló van például a nyomkövetésben. Egy profi frízbi-elkapás kidolgozásában. Kiló hússzal száguldás közbeni megállításban – csak hanggal. Az őrző-védő segéd (“csibész”) életben hagyásában…** Csak ezek nem olyan látványosak.

**…Dorka szerint messze a legnehezebb mutatvány emberhalál nélkül hagyni, hogy az állatorvos orvul meghőmérőzze.

Visszatérve az agilityre, amúgy tényleg iszonyat sok munka éveken át, mire egy kutyából profi versenyző lesz. Eleve az ugrásokat – amiből a legtöbb van – , csak a kutty másfél éves kora után szabad a méretének megfelelő akadályokon végeztetni, mire teljesen befejezi a növekedést, megerősödnek az izmai, inai, ízületei.  Persze addig is lehet gyakorolni sok minden egyebet, kúszót, szlalomot, enyhe emelkedésű palánkot, irányítást, fordulókat.

Nem keveset érik a gazda is, megtanulja értelmezni kutyája rezdüléseit – olykor tizedmásodpercek alatt – , kiismeri temperamentumát, preferenciáit. Például a kukacimádatot. Oda mindenképp be kell menni, minél többször lehetőleg. Akkor is, ha a gazda másfele kalimpál és mutogat. Csak a biztonság kedvéért, hátha mégis.

Aztán ha megvannak az alapok, lehet csiszolni a kivitelezésen. Sokat. Még annál is többet. Gyorsabban menjen – lassabban menjen, szűkebben forduljon – jobban eltávolodjon, de azért ne annyira, hééé!,  felmenjen a mérleghintára – jöjjön is le róla, rúdleverés nélkül ugorja az akadályt – átbújni alatta nem ér!

Na és a zónák. A palánk, palló, hinta elején-végén vannak felfestve ezek az ördögtől való sávok, nem rohanhat annyira, hogy ezeket átugorja, legalább egy tappancsának bele kell érnie. Erre rávenni a szélvészebb típusú ebeket csupán röpke hónapok kérdése. Semmiség ahhoz képest, hogy a szlalomban mennyire szeretnek kihagyni egy-két-akárhány rudat. Hipergyors kutyánál csak abból tűnik fel a csalás, hogy rossz oldalon jön ki a szlalom végén, szidás hatására a fifikásabbja megtanulja, hogyan kell két rudat hanyagolni észrevétlenül.

Anno ahogy Dorc betöltötte a másfelediket, azonnal rongyoltunk agilityzni, hiszen az én villámgyors, szuperokos kutyám erre született, a hasonló kvalitású gazdájával együtt. Aztán jöttek a nagy pofáraesések virtuálisan és élőben.

Röfipók már előtte is élénken érdeklődött az edzések iránt (értsd ezalatt: a “sima” kutyasulis képzés alatt számosszor faképnél hagyott, hogy ő megy inkább ugrálni), na aztán amikor végre legálisan beszabadulhatott a pályára, elöntötte az agyát a harci láz. Nem lehetett kizökkenteni se virslivel, se valagbarúgással. Gondolkodás nélkül megmászott-ugrott-kúszott mindent, ami csak az útjába került, mindezt olyan sebességgel és vehemenciával, hogy mire ordításra nyitottam a szám, már a pálya másik végén járt. Baromi frusztráló volt, hogy abszolút uralatlan a helyzet, és még le is csesz az edző. Sikerélmény nuku, holott addig mi voltunk a sztárolás nagyipari felhasználói. Átslisszoltunk inkább a K99 csapatba, és hagytuk ezt az úri huncutságot. Persze közben savanyodott a szőlő rendesen, bár az tényleg nem tetszett, ahogy még egymás között is fújolnak az agilitysek, de azt hiszem, ez ugyanaz a szép magyar sajátosság, ami minden egyéb területen is jelen van. Legalábbis a filippínókhoz átigazolt kutyás barátnőm ott máshogy tapasztalja.

Szóval békésen elkákilencvenkilencezgettünk, az ügyességi ágazat valamennyire kárpótolt, ott van mindenféle ugribugri feladat, meg még cipőválasztás is, ami nagyon vicces tud lenni. Aztán tavaly ősszel feltűnt, hogy a másik agilitys edzőnél csak két tanonc van, úgyhogy jól odapofátlankodtam, hogy beállhatunk-e. Beállhattunk, tán még örültek is nekünk.

Nem tudom, Dorka élemedett kora okozta-e (négyévesen azért kicsit beljebb nőtt a feje lágya), vagy a jópár K99-es gyakorlat, gyanúm szerint leginkább Vera végtelenül türelmes és segítőkész edzésmódszerének köszönhettük, hogy az eblány rakétasebességű fejlődésnek indult. Bár mindig úgy álltam az agilityhez, hogy remek móka, és csak az számít, hogy jól érezzük magunkat, azért néha haloványan felmerült a megmérettetés gondolata.

Eleinte elhessegettem, mondván, ez csak a fanatikusoknak való. Szerencsére Vera abszolút nem erőltette, csak néha jegyezte meg halkan, hogy esetleg, ha talán, meg a csillagok is úgy állnak és mégis, akkor egy versenyen ezt így és úgy kellene. Bejött a stratégia, jelentkeztem. Lábremegésem enyhítette, hogy a csapatból páran szintén rászánták magukat: átesnek a tűzkeresztségen, pedig még erős hiányosságaink voltak. De együtt izgulni, bénázni, drukkolni mindig jobb…

P1130122

Nem túl boldog kisállat

A kupa előtti héten már csak azon izgultam, nehogy babéziás legyen az állat attól a kullancstól, amit szerdán szedtem ki belőle. Nem lett. Inkább elvágta a lábát egy üvegcseréppel, jó mélyen. Ölben vittem az állatorvosig, dőlt belőle a vér, engem meg felváltva kerülgetett a tetanuszfrász és a szégyenletes, enyhe megkönnyebbülés. Négy napja bekötözve biceg, kivéve amikor elfelejti az egészet valami sürgős rohangálnivaló miatt, olyankor le kell üvöltenem a haját, mert rendszeresen felszakítja a sebet. Nehéz két hétnek nézünk elébe, nem bír magával ez a dilinyós nőszemély. Emlékeztet valakire…

Ma azért kisántáztunk az elbukott versenyre, leginkább a többieknek drukkolni meg kamerázni, cseszett nehéz kezdő pályákat raktak fel, még a nyuszimód fordulékony border collie-knak is technikásak voltak. Akárhogy is, jó lett volna túlesni az elsőn… na majd júliusban.

Addig is itt egy kis összefoglaló az edzésekről:

This entry was posted in agility, fegyelem, K99, kiképzés, kutyás sport, mozgás, verseny, vizsga. Bookmark the permalink.

One Response to Ugrabugra-verseny

  1. Felfedező says:

    2 dolog:

    1) Anya, te kvajól nézel ki!!
    2) tudom, hogy szentimentális hülye vagyok, meg pms kellős közepe van, de én ezen a videón elbőgtem magam! Szó szerint. Nagyon ügyesek vagytok, látszik, hogy rengeteg melót tettetek bele mind a ketten!

    Reméljük, hogy mi is hasonlóképp fogunk majd teljesíteni, a középfok éppen tegnap lett meg, 96 ponttal! 🙂

    Hajrá-hajrá! És jó gyógyulgatást a csajoknak (Chili is épp kötéssel a lábán van, de neki nem ennyire durva)