Szöges, fojtó… kendő

P1140268

Támadó vadállat

Fellángolt mostanában a póráztéma és amúgy is régóta figyel itt a piszkozat a különféle nyakbavalókról. Ráadásul akárhányszor meglátom az idióta tömbszomszédot a szöges nyakörves dalmatájával (!), felhorgad bennem a vágy, hogy na most aztán jól megírom. Ma is láttam. Befelé álltak a tüskék.

Ezeket nem kéne

Ha már szöges, kezdem ezzel. Mi a baj vele? Hisz – idézet következik – vannak olyan fajták, akiket csak így lehet kezelni. Idézet vége. A gáz az, hogy a fenti mondat egy habilitációs kutyakiképzőnek tanuló csoporttársnőm szájából hangzott el.* Habilitációs, érted. Vagyis terápiás kutyás. Jól kinéznénk, foglalkozás alatt a szögesdrótba kapaszkodó gyerekekkel, zupás őrmesterként ordibáló gazdával.

*Miután jópár szeánszon át volt módja tanulmányozni a főként jutalmat, motivációt alkalmazó módszereket. A csoportban volt doberman, malinois, német juhász, tehát hagyományosan “kemény” fajták. Valahogy mégis elbírtunk velük.

Nem bírsz fizikailag a kutyáddal, ezért trükköket vetsz be, mert azt hiszed, testi erő dönti el, ki a “főnök”. És különben is, “jól meg kell verni, hogy tiszteletet tanuljon”. Aha… megvan a negyvenkilós kutyakiképző nő a malinois-val vagy pireneusival? Szerinted neki mennyi esélye van, ha testi konfliktusra kerülne sor? Megsúgom: nem kerül. A kutyában ugyanis fel se merül ilyesmi. Nem ezen múlik a tisztelet. Vagy neked nem volt olyan tanárod soha, aki ha belépett az osztályba, mindenki csendben maradt és itta szavait, holott egyszer se pofozkodott?

Vissza a habilitációs képzéses kolleginához: anno fél éves okulás után alapvető engedelmességi feladatokból (is) vizsgáztunk, saját kutyával. Való igaz, egyik kutya sem ment olyan gyönyörűen lábnál, mint a fenti tyúké. Az apportnál, majd az előreküldésnél viszont a kutya szétesett, bizonytalankodott, nem vágta, mi van – kikerült a nyakörvet rángató kéz hatóköréből.

Aztán képzeljük csak el egy röpke pillanatig, hogy nézhet ki az ilyen kutya nyaka a szőr alatt. Bevérzések, lila foltok, sebek. Egy-két szinttel beljebb: légcső- és gerincsérülések, nyelési és légzési problémák. Fincsi, mi?

A fojtó a másik cuki találmány. Légcsőnek, hangszálaknak dettó nem tesz jót, az agyi vérellátásra is elég káros. Próbáljon meg bárki úgy tanulni, hogy közben lelkesen fojtogatják. Ja, és ne is küzdjön ellene, mert csak fokozódni fog a légszomj.

Az enyhébb fokozatú cucc csak egy bizonyos pontig tud szorulni, ott megáll. Ha ez a pont mondjuk egy centivel szűkebb, mint az eb nyakbősége, nem olyan durva a helyzet. Mármint ha gazdi gondosan leméricskéli, és nem mondjuk szín alapján választ nyakörvet. És ha rövid szőrű az állat.  Akkor egy rántás = egy rövid negatív inger, majd azonnal lazul a póráz, lazul a szorítás. Alig több, mint egy sima nyakörvnél. (Az ugye alap, hogy a húzásról nem fojtóval szoktatjuk le a kutyát?! Marha hamar hozzászokik, hogy fuldoklik, és úgy húz.)

Hosszú szőrű ebnél a nevelő érték konvergál a nullához, ha belegabalyodik a szőrbe, hiába lazul a póráz, a nyakörv tovább fojtogat. És mit olvasok egy amcsi weboldalon, amikor Ardira várva feltúrom a netet mindenféle info után? “A sheltie-k hajlamosak a szökésre, és mivel kicsi a fejük, esetükben csakis fojtó nyakörv jöhet szóba.”  Lepetézek. Shetlandi fojtóval. Ez van olyan jó, mint a dalmata szögessel.

Az über genyóság viszont a végtelenített fojtó. Illetve van vége: elájul a kutya. Vagy meghal. Basszus.

Fentiek mellett a láncnyakörv nem is olyan súlyos dolog, maximum pár szál – vagy pár csomó – szőrt téphet ki. A többi kutya bánja inkább, Dorka egyik metszőfoga kettétört, mikor játék közben beleakadt a haver nyakláncába.

Magyarországon szerencsére nem terjedt el annyira az elektromos nyakörv – valószínűleg az ára miatt -, annál inkább közkedvelt például Angliában. Fura, mi? Az angolok híres állatbarátok, és mégis iszonyú sok ilyen kínzóeszköz van náluk használatban. És pont a kutyaszeretettel indokolják; ők azt szeretnék, hogy szabadon szaladgáljon az ebzet, de ne az autó elé / vadászni / világgá.

A nevelésről meg vagy nem hallottak, vagy ignorálják, hiszen az fárasztó.

A hatalmas állatszeretet mellett viharsebesen megtanultak együtt élni azzal a ténnyel, hogy kedvencüknek konstans fájdalmat okoznak. A kutyánk – aki társunk, családtagunk – végtelenül jóindulatú lény, még az igen hülye, ütlegelős gazdát is szeretni tudja, baromi ritkán sokall csak be. És ezzel szemét módon visszaélünk.

Eleve nem akar különösebben a neveléssel foglalkozni, aki villanyost vesz (az most tökmindegy, hogy időhiány, nemtörődömség, türelmetlenség vagy bármi az ok), de marha könnyű még inkább ellustulni távirányítóval a kézben. Előbb-utóbb minden problémára jó megoldásnak tűnik. Ugat? Nyomom a gombot. Felborítja a kukát? Nyomom a gombot. Elszökik? Kitámad? Bepisil? Rágcsál? Nyomom és nyomom…

Nem reagál már annyira? Növelem az erősséget. Honnan tudom, hogy ez neki mennyire fáj? A felelősebbje, bátrabbja kipróbálja a csuklóján. Na de a nyakán?… És még ha tán ezt is, attól még nem lehet kutya. Nem lehet kutya-vére, kutya-idegei, kutya-bőre. Nem lehet egyszerre si-cu és akita, vastag bőrű vagy érzékenyebb, makkegészséges vagy makktalan.

Mellesleg két kurva nagy fémtüske közvetíti az áramot a nyakörv belső felén, egyszer szalad neki valaminek az állat és beleáll a cucc a torkába. Baráti.

Egy kis tanuláselmélet (megint)

Csak büntetésből nem tanul a kutya.** Hogyhogy? Hiszen abbahagyja a nemkívánatos viselkedést! Persze. Pillanatnyilag. Vagy amikor látom. De ok-okozati megértés, tanulási folyamat nincs.

**mint ahogy kizárólagos jutalmazásból sem, akármit is suttognak.

Az ok nem szűnik meg, csak a tünet. Továbbra is rettegni fog a szomszéd masztifftól, sőt még jobban, mert tényleg rossz élmény éri (rántás, ütés), ha meglátja. Továbbra is szétrág mindent a szeparációs stressztől. És továbbra is behívhatatlan, ha lekerül a póráz.

Minél több erőszakos módszert alkalmaz valaki, annál gyengébb a bizonyítványa kutyaértésből. Ez nem tanítás, csak fizikai erő- és eszközfölény. Nincs kontraszt jó és rossz között (hisz azt nem mutatjuk meg neki, milyen viselkedés kívánatos, csak az elkerülendőt), csak rossz van. Na de mi volt épp rossz? A kutyák remek megfigyelők, sokkal több környezeti tényezőt érzékelnek egyszerre, mint mi. Ez a mozdulat volt helytelen? Vagy az iránya? A macska a túloldalon? Az lehulló falevél?…

Arra nem kap jelzést, mit szeretnénk, hogy csináljon, a kívánatos viselkedést jutalmazni is kellene. És mi a firlefranccal jutalmazzunk, ami feledtet ekkora retorziót? Mekkora csokitorta kell, hogy kockáztassuk érte a korbácsot?

Pont fordítva működik, mint a klikkeres formálás; ott különböző viselkedések felajánlásáért jutalmat kap, ez bátorítja őt újabb és újabb próbálkozásokra. Ha viszont nyakon csapja a delej minden egyes megmozdulásánál, egy idő múlva abbahagy minden akciót, a tanult tehetetlenség állapotába dermed: inkább nem csinálok semmit, nehogy baj legyen. Hogy tanítod az ilyen kutyát bármire? Tényleg ezt akartad?!

De hát valami mégiscsak kell

WP_000266

Semmi nyakörv –
az egyszeri járókelő szerint
tutira kóbor kutyák

Zsófi barátnőm szerint ugyan nem, ő nemhogy pórázt, de nyakörvet sem használ Shianne-hez. Mivel nem vagyunk mind olyan veleszületetten kutyaértők, mint ő, kellhet némi segédeszköz.***

*** a minap kénytelen voltam nagyhirtelen felnőni hozzá, mikor is kezembe nyomta Csupasznyakú Shi-t; ugyan sétáltatnám meg.

Részemről a kutyakendőt preferálom, magas a barátságosító faktora, de elismerem, kiképzésre nem alkalmas. Könnyen kihúzhatja belőle az eb a fejét (terápiás helyzetben így szelíden kihátrálhat a tortúrássá váló szituból), inkább csak jelzésértékű cucc. Mégiscsak van valami a nyakán, amit ha megfogok, Mari néni megnyugszik, hogy fékezve a vadállat.

Amúgy meg egy sima textil- vagy bőrnyakörv tökéletesen megfelel mindenféle célra.

Pórázt csak elvétve használok, ha muszáj. Tömegben, ahol hajlamos lenne elkóvályogni vagy terelni. Szűk járdákon, bicikliforgalom mellett. Ha látja rendőr, közteres.

Ha extrém disznóságot csinált, büntetésként.

Ördögi kör, amikor valaki a nevelés hiánya miatt használja: nem meri elengedni a madzagról, amíg neveletlen, de tulajdonképp minek megnevelni, amikor olyan kényelmes csak fogni a pórázt?

Ardi persze hozzám van lasszózva forgalmas utak mellett, még hülyécske kicsit a nagy szabadsághoz, de dolgozunk a témán.

És a végére az örök kedvenc: a flexi. Hoztam is meg nem is, szabadon engedem meg nem is. Nem bízom meg benne, de sajnálom, hogy nem szaladgálhat. Ezért vállalom az áldozatot, hogy körbetekeredem a fákon, bokrokon, villanyoszlopokon, járókelőkön. Másik kutyával összeszagolás, netán játék gordiuszi csomókat eredményez. Ha túl messze van a blöki, hatalmas lapátoló mozdulatokkal próbálom meg visszacsévélni, netán puszta kézzel rángatom a drótvékony madzagot. Vág, horzsol, tekeredik. Parkbéli kutyás cimborának a sürgősségin varrták vissza az ujját.

A hosszát nem lehet pontosan belőni, ha elfogy, ránt egy röptetőset a kutyán, aki csak néz hülyén, hogy ezt most miért. Ha igazán nekiindul, mire gazdi megtalálja a rögzítőgombot, esetleg rég lerongyolt az útra Cirmit üldözve.

Vissza kicsit a tanuláselmélethez – mit is közvetít a flexi? Egyrészt folyamatosan húznia kell az ebnek, hogy haladjon, ergo a büdös életben nem fog laza pórázon sétálni, másrészt az állandó feszülésből azt érzékeli, hogy a gazdi mögötte áll és megvédi, ha kell. Ennélfogva hatalmas lesz az arca, amikor normál esetben lehet, hogy inkább meghátrálna.

Van persze fix hossz opció, és akkor lehet laza. De akkor meg tökugyanolyan, mint egy sima póráz.

Rabok legyünk vagy szabadok

Ha nem tudod, bízol-e a kutyádban annyira, hogy lekerülhet a póráz, csak gondold el: hogy érintene, ha most elszakadna?

P1100806

Öröm, bódottág

Igazából akadémikus ez az egész agyalás tanulásról, nevelésről, mikor kell és mikor nemről, ha jövőre leegyszerűsödik az életünk: mindenhol kell és kész. Elvileg eddig is kellett, de januártól szigor lesz és irgumburgum: vége az erdőn-mezőn, városban szabadon csatangoló, vadorzó, gyerekriogató fenevadaknak. A kutya kertbe való, tanyára. A hivatásos vadász- és triflakereső kutyák létét elismerik, szigorú szabályok mellett ők létezhetnek szabadon, a többi sokszáz egyéb célra tartott eb meg törődjön bele a rabságba és a szűkös-szaros kutyafuttatókba.

Igaz, hogy ők évszázadok óta próbálnak alkalmazkodni a mi igényeinkhez, elvárásainkhoz, a kedvünkért megszokták a várost, a szájkosarat, az őrült sok zajt és ingert, a kutyaruhákat, a kanapét (na jó, az nem lehetett olyan nehéz), de úgy tűnik, mi továbbra sem vagyunk hajlandók áldozatokra azért, hogy nekik jobb legyen.

This entry was posted in behívás, fegyelem, felszerelés, kiképzés, klikker, motiváció, póráz, rágás, sheltie, stressz, szeparációs stressz, tanulás, terápiás. Bookmark the permalink.

2 Responses to Szöges, fojtó… kendő

  1. rmf730 says:

    :)Igen, igen igen,!!!Azt kéne inkább vizsgához kötni h ki vehet egyáltalán kutyát, nem azt, hogy hogyan sétáltathatom… és aki nem tudja megtanítani neki a “kutyafittyet” annak inkább ne legyen kutyája… jó lehet ez így sarkos de én Manci nénit előbb büntetném meg a palotapincsijével akit még pórázzal sem tud megfogni, mint a barátnődet aki póráz nélkül sétáltatja a kutyáit… Ő ért hozzá, Manci néninek meg legyen macskája…