Költözés miatt gazdát keres

“… gazdái külföldön vállalnak munkát, nem tudják magukkal vinni…”

“… új lakást bérelnek, ahova nem mehet kutya…”

“… kertes házból lakásba kell költözniük, ezért gazdát keresnek neki…”

“… otthagyták a kutyát a régi házban bezárva…”

És még hány ilyen, te jó ég. A kutya sok családnak csak vagyontárgy, mint egy régi bicikli – vagy még az sem, hisz soha egy fillért nem költöttek rá: a kölyök valamelyik szomszéd portáról – a sok közül – származik, ahol agyba-főbe ellenek a szukák, ingyen osztogatják őket a jó gazdák. (Amelyik nem kell, árokparton végzi zsákba kötve.) Etetés megoldva konyhai hulladékból, állatorvost, oltást életükben nem látnak. Ami – aki – pedig ingyen van, nem érték. El lehet hanyagolni, szanaszét lehet hagyni. Elfelejteni, hogy él, érez. Szenved.

Azt mondod, most ez nem olyan, ti tényleg szeretitek a kutyát, csak hát a körülmények. Aha. Mondd, milyen körülmények kellenének, hogy a famíliád valamelyik gyerekét hagyjátok hátra? Adjátok lelencbe? Keressetek neki más szülőket?

De hát csak egy kutya, persze, értem én. Eddig családtag, meg jajjdeszeretjük fifikét, de ha egy kis nehézséget is okoz, repül. Ha költeni kéne rá, sétálni vinni, foglalkozni vele, másik lakást keresni, ahova jöhet kutya is – inkább megy a menhelyre, úgyis találnak neki jó gazdát, hiszen olyan aranyos.

3, 8, 12(!) éves kutyának, hát persze.

Másnak nem aranyos. De valószínűleg neked se annyira, ha egyszer kitetted a szűrét. Másnak csak egy a sokezernyi szenvedő közül, és nem biztos, hogy pont rajta akad meg a szeme. Tán pont azért nem, mert már öregszik, rigolyásodik. Mert a sokéves várakozástól tompa a tekintete. Mert bizalmatlan lett és harapós.

De persze te mindezért egy cseppet sem vagy felelős. Sőt, másik kutyát szerzel be, ahogy megteheted, egy pillanatra se jut eszedbe, hogy eggyel már kicsesztél, majd az újtól is megszabadulsz, ha terhedre van.

suvaNa figyelj, elmesélem, mi történt Makival, kinek gazdái a Fülöp-szigetekre költöztek. Fiúgazdi előbb ment ki, keresett bérelhető házat, lánygazdi egy hónap múlva utána kutyástul. Direkt olyan repülőútvonalat választva, hogy a kutyát egyszer ki tudja vetetni és megmozgatni egy kicsit. (Van ötleted amúgy, mennyibe kerül egy kutyának a repjegy?) A filippínók nem álltak túl nagy kutyaértők hírében, furcsa náluk a témához való hozzáállás, de Maki gazdái mégis megtalálták a helyüket. Megoldották a sétáltatást, ellátást, közös kirándulásokat ott is. És amikor lejárt fiúgazdi szerződése, és az új munka Fijire szólt, egy percig nem volt kérdéses, hogy Maki is megy.

Pedig Fijire nem egyszerű kutyával bejutni. Kismillió vérmintát kell akkreditált nemzetközi laborokba küldeni, hat tonna papírral igazolni minden oltását, kezelését, valahavolt betegségét, és még ezután is karantén vár rá. Elkezdték mindezt intézni, ugyanakkor lánygazdi miatt muszáj volt elindulniuk Fijire, mert a légitársaságok 8 hónapnál előrehaladottabb várandóssággal nem engednek utazni, ő pedig igencsak közeledett ehhez. MakiKarácsony előtt érkeztek egy vadidegen országba, még a Fülöp-szigeteki otthonuktól is több ezer kilométerre, egy hét alatt kellett találniuk házat, bejárónőt, nőgyógyászt, autót, valakit aki vigyáz az első fiukra amíg a második születik, a tetejébe fiúgazdinak még egy háromhetes továbbképzés is jutott Európában. A hátuk közepére nem hiányzott a plusz gond, pedig aggódhattak a kényszerből Manilában hagyott Maki miatt is, aki egy kutyapanzióban várta a laboreredményeket és a beutazási engedélyt.

Öt hónapba telt, mire újra találkozhattak. Nem kevés diplomáciai szálat kellett megmozgatniuk ezért, anyagilag meg egyenesen egy kisebb katasztrófa volt. De soha egy percig fel nem merült, hogy otthagyják.

irishDe mesélhetnék Belfastba költözött cimboráról, ki három kutyával és egy macskával vágott neki (és talált lakhelyet így is, minő csoda), vagy unokatesóm macskájáról, ki számosszor átrepülte az Atlanti-óceánt. Doris kedvenc bokszzsákja, Lavina Új-Zélandon növeszti a tatját nemsokára, gazdáinak magától értetődő, hogy nem csak a kétlábú gyerekeket viszik.

Ők másik földrészre költöznek. Te a szomszéd kerületbe. Mi a mentséged?

This entry was posted in felelős kutyatartás, menhely, szeretet, város. Bookmark the permalink.

5 Responses to Költözés miatt gazdát keres

  1. Monika Szetak says:

    A kutya érző lény, akit ha egyszer örökbe fogadtál vagy épp megvasaroltad, a te felelősséged, mert Neki csak te vagy! Aki le tud mondani egy kutyusról, és annak minden erdektől mentes szeretetéről az a szememben nem ember! Én is költöztem tavaly, és nem egyik kerületből a másikba, hanem Londonba. De nem a kutyám nélkül!!!! Soha sehova! Megszakadna a kis szíve ha elhagynám, de az enyém is, mert Ő hozzám tartozik.

  2. Andi S. says:

    Az én kutyám falun született. Családi tragédia folytán végül hozzám került. Először Budapestre költözött fel, 4 hónapig panzióztatnom kellett, amíg a vérteszt eredményeire vártunk, mert mi már a hozzánk kerülése előtt kiköltöztünk Londonba. Amint megvoltak a papírjai azonnal utazott is hozzánk. Volt, hogy szabadságracsak azért mentünk autóssal haza ( 25 órás út) repülő helyett ( 2,5 óra), hogy ő is velünk tarthasson. Majd 2 évre ismét hazaköltöztünk, természetesen együtt. 2 év után másfél éve már visszajöttem Írországba ( itt éltem London előtt is) . Az első 3-4 hónapban otthon maradt, jó kezekben a kutyám, amíg sikerült kutyabarát szállást találnom. Azóta munka és egyéb változások miatt itt már a 3. otthonunkban élünk. De soha, egyetlen percre sem fordult meg a fejemben, hogy azért, mert nekem ilyen az életem, róla lemondjak. Mielőtt nekivágott volna velem ennek a sok költözéssel járó életnek, még megpróbáltam neki gazdit keresni,de ő mindenkit elutasított ,mert ő választott, hogy neki bármi áron én kellek. És valóban picit nehezebb így szervezni az életet,de nekem soha,senki ne merje azt mondani, hogy azért adja el a kutyáját, mond le róla, mert külföldre költözik! Nem!
    Jó barátaim, egy pár, szintén mindenhova viszik magukkal a kutyájukat, Magyarország, Horvátország, Ázsia, épp amerre a munkájuk hívja és ők is meg tudják oldani!

  3. Ilona Demeter says:

    Amikor először találkozok a kutyával, aki életem része lesz – szövetséget kötök vele. A szövetség szent. Nincs a földön olyan körülmény , ami miatt felrúgnám a szövetséget. ..és biztosan tudom, hogy a kutyám se tenné..

  4. Megoldás mindig van, csak akarat legyen hozzá. Nagyon jól összeszedte az írás. Minket elég sokan hülyének néztek: “komolyan viszitek a kutyát is Németországba??” Hogy a fenébe ne hoztuk volna, basszus, csak nem hagyjuk otthon! Igen, macerás hazautazni vele (nincs autónk), nehezebb volt így albérletet találni, és nagyon drága itt az állatorvos, de ez mind nem ok arra, hogy az ember csak úgy megváljon (akár csak néhány évre is) egy családtagtól, akiért felelősséget vállalt.