Akadálypálya

Minek ide akadálymentes metró, végül is. Hiszen nem járnak metrón a mozgássérültek, vakvezető kutyások, babakocsisok, otthon hátrányoskodnak csak a négy fal között. 

Na de ha mégse. Vagy teszem azt, a leendő vakvezetőkutya kiképzője feltételezi, hogy esetleg a Klinikák és a Nyugati között is lakhat látássérült, aki kutyát szeretne, ezért gyakorolna az ebbel a környékén. De tulajdonképpen felesleges leszűkíteni, vesszőfutás vakon az egész város, íme a messze nem teljes lista, miért. 

  • Kezdjük akkor a 3-as metró fent említett középső 7 megállójával. Egyiknél sincs lift (haha, jó vicc, a többinél sincs), viszont sima lépcső sincs, csak mozgó. Üzemelő állapotban rém veszélyes a kutya lábára, farkára, nem is engedjük fel rá a vakvezető kutyát, más kutyát se kéne. Nem opció a kutya felemelése, hiszen egyrészt egy labrador 25-30 kiló, másrészt a legtöbb látássérült nem emelhet a veszélyes szemnyomás-növekedés miatt. Amúgy meg ha mindkét kezed tele, és nem látsz, honnan tudod, mikor és mekkorát kell lépned az elején-végén? Mehetsz persze az álló lépcsőn, nosza rajta, gyalogolj fel a Corvin negyednél, fasza kardióprogram, de a nagyobb baj az, hogy egy figyelmetlen forgalmista bármikor beindíthatja alattad, volt már rá példa. Persze jelezheted a forgalmi ügyeleten, hogy használni akarod. Aha. A forgalmi iroda fenn van. Te lenn a lépcső alján. Nos? Esetleg végigtaperolhatsz pár száz négyzetméternyi falat (ne feledd, nem látsz), hogy hol is van a csodatelefon, amin fel tudsz szólni az egekben trónoló illetékes elvtársnak. 
  • Oké, eleged van a 3-asból, átszállnál a 4-esre, az végig akadálymentes, hurrá. Leszállsz a Kálvinon, és… a 4-es metrót sikerült ugyan akadálymentesíteni, de a hozzá átvezető folyosót már nem. Pedig azt is ugyanakkor építették. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az álló lépcsőn se mehetsz, mert helyes kis fémsorompó zárja le, amit ha eltolsz, mert valahogy mégis átevickénél, éktelen sivításba kezd, mindenki tudtára adva, hogy itten bizony épp szabályszegés történik, pellengérre a bűnöst!
  • Megjegyzés a 4-eshez: ember legyen a talpán, aki megtalálja a mélybe vezető liftet a Fővám téren, látva is. Ha lemész az aluljáróba, ahonnan a metróbejárat van, két liftet találsz, egyik sem működik. Ami neked kell, ahhoz fel kell menned a Közgáz felé, elindulni délnek a Dunával párhuzamosan, és egyszercsak lesz egy kis házikó jobbra, na onnan megy a lift a mélybe. És a peronról sem egyszerű megtalálni.
  • 2-es metró? Ha csak az Örs és a Stadionok között van dolgod, nyertél. A többi állomást felejtsd el. Az 1-es vonalon legalább lépcsőzhetsz. 
  • Menjünk akkor villamossal! Combino, Caf: tényleg sima ügy, oké. Régi Tatra, UV megoldható. Na de ha a 24-es, 69-es, 3-as, stb. útvonalakon üzemelő TW6000 akad utadba, akkor csakis fiatal, félelmet nem ismerő, remekül ugró ebbel kíséreld meg az utazást. És nem csak felszálláskor para a jármű oldalából lenyíló, billegő-zörgő, rohadt magas lépcső, de leszálláskor is észnél kell lenni, mert ha a tanultak szerint ajtóhoz küldöd a kutyát és kötelességtudón oda is visz, akkor a lesüllyedő részen álltok, és nem fog nyílni az ajtó, hiába jeleztél. Rossz esetben mégis nyílik, te meg kutyástul lezúgsz. 
  • Apropó, leszállás. A legtöbb vonalon jelezni kell a leszállási szándékot, amit az ajtó közelében elhelyezett gombbal tehetsz meg. Tehát vakard össze magad időben, a mozgó járművön küldd oda a kutyát az ajtóhoz, bal kezedben a kutya, jobb kezedben fehér bot, a kapaszkodást oldd meg a füleddel vagy menő szörfösöket megszégyenítőn egyensúlyozz, ja, és verekedd át magad a kizárólag az ajtó közelében tanyázó banyatankos ragadozókon is, hogy aztán végigtaperolhasd az összes redvás oszlopot a jelzőgombot keresve. Mert ahhoz, hogy végighúzzanak a busz teljes hosszán, mindkét oldalon az ablak mellett egy-egy zsinórt, amit ha bárhonnan meghúzol, jelezted a sofőrnek, hogy leszállnál, na ehhez minimum Kanadában kell élni. De biztos vannak még más elmés megoldások.
  • Legyen akkor busz, velem lehet egyezkedni. Ezer meg egy busztípus rója Budapest utcáit, öregecskék meg még annál is vénebbek, és vannak azért egészen újak, alacsonypadlós, modern, környezetbarát(nak kikiáltott) csodák, Ikarusok, Volvók, Mercedesek, Van Hoolok. Na, ez utóbbitól óvakodj, illetve ne, ha szeretsz állni, mert az összes ülőhelyet sikerült kakasokra kallibrálni, ha te még fel is tornázod magad, a kutyád végképp nem tudod hova rakni. A csuklós Merciken legalább az első két ajtó között találsz földszinti páholyt, csak a fantasztikusan hülye helyekre rakott oszlopokkal vigyázz. 
  • De akármilyen is a jármű, marhára tudsz örülni neki, ha mégis megtaláltad az időnkénti meglepetésszerű megállóáthelyezések dacára, vagy amikor – már megint – ledöglött valamelyik kötöttpályás, és busz jár helyettük. Nem semmi kveszt a Borároson megtalálni a 4-6 pótlóbuszt a vilimegállóból indulva. A következő feladat pedig felférni rá.
  • Gyalogoljunk hát, az tök egészséges! Az első bokatörő aszfaltrepedésig tényleg az. De van, hogy az oly hájpolt térkőből hibádzik pár kocka. Letöredezett a járda széle, és valahogy javítatlan maradt, persze ha jönnek a Kétfarkú Kutyák kiszínezni, az eredeti szürke verzió azonnal visszaállíttatik (a csorbulatlan már nem). Az érzékeny kutya jelzi mindezt megállással, aztán idő kérdése, a gazdi mikor unja el a csigalassú haladást, és nógatja inkább az ebet; jó, jó, tudom, repedés, menjünk már, áááá! Puff. 

Álmodozom okos városokról, polgármesterekről. Utóbbiból egy akadálymentes agyúval is beérném.

This entry was posted in kiképzés, munkakutya, segítőkutya, szocializáció, tanulás, vakvezetők, város. Bookmark the permalink.

One Response to Akadálypálya

  1. Andi says:

    Ilyenkor gondolja át az ember igazán, mennyire nehézkes is így az élet…. Remélem, megoldódnak ezek a problémák előbb-utóbb.