Semmi Extra

Van egy kedvenc helyünk, mondjuk ki: kocsmánk. Semmi fakszni, semmi extra, ez a neve is. Pedig azért van benne némi különlegesség, mert az egykori Bartók mozi helyén leledzik, és a tulajok megőrizték a moziból, amit lehetett: a büfépultot, az eredeti padlóburkolatot, és jó pár moziszéket, azt a régi, vastagra kárpitozott, lebillenős, kosztűrő kakibarna fajtát. Benne még a 90-es végéről származó popcorndarabokkal, legalábbis Ardi mindannyiszor izgatottan porszívózza végig a székek közét némi ehető morzsa után kutatva. 

Merthogy persze kutyabarát a hely, annyira, hogy szerintem hamarabb küldenék el a kutyák ellen berzenkedő vendéget, mint a kutyát. Szóval Dorkáék is törzsvendégnek számítanak, bár ők csak vizet és néha almadarabkákat fogyasztanak, nem jófajta búzasört, mint mi. 

Ahogy jobban belegondolok, mégis tele van extrákkal a hely, persze lehet, hogy csak nekünk; első számú extra, hogy közel van, mintegy 5 perc sétányira, második a fent említett búzasör, de az uborkás limonádé szintén elég nyami, aztán még nekem marhára tetszenek az alapkaják – párfajta hamburger, tészta, saláta, wrap – is, de a hetente változó extra menü mindig rejt valami ínyencséget. A hely hangulata is nagyon bejön, egyszerre tágas és zegzugos, nagyon ’80-as évekbeli (főleg a kiállított walkmaneknek, szalagos magnóknak, archaikus kvarcjátékoknak köszönhetően) és modern. Biztos sokat hozzátesz a barátságos enteriőrhöz, hogy nem csak a kutyáinkat köszöntik név szerint, hanem már minket is, bár érezhetően nekik jobban örülnek azért, pedig elég pofátlanban adja elő a két jószág, Ardi például ott unt rá annyira jogai korlátozására, hogy a pórázt elrágva indult felfedezőútra a konyha felé, Dorka pedig többnyire jókutyaként viselkedik ugyan, de azért néha bekirándul a bárpult mögé megérdeklődni, nincs-e maradék alma. Vagy valami. 

Szóval eléggé sztárolva vannak. Még sextrás fotók is készültek róluk. Nem kis feladat mesterséges világításban hajnali órán fekete kutyát fotózni, de azért mégis sikerült valamit alkotni. 

This entry was posted in étkezés, város. Bookmark the permalink.

Comments are closed.