Canis Ludens

Vihar egy pohár emésztőnedvben

Ki is a főnök?

KK megint munkakutya-napot tartott, vagyis bevitte magával Ardit dolgozni. Ebédelni is elmentek, persze mindenki boldoggá akarta tenni a kis cukkermókust*, végül kettő darab oldalascsontot kapott, meg némi mócsingot.

*szerintem még fánlakó-vakaródzó korunkból származik ez a “tetszel nekem/szeretlek, tehát etetlek”-metódus. Lebeszélhetetlenek róla az emberek, nagymamák különösen.

Négy napig ment a hasa tőle, a végén állatorvoshoz kellett vinnünk, annyira legyengült. Eddig is volt néhány fospetárda-korszaka (forog körbe és minden irányba lő), de széntabletta- és Cserpes joghurt-kúrával sikerült kikezelni belőle. Most ez kevés volt, szerencsére a kiszáradásig nem jutott el és a kezelés hatására pár óra múlva jobban lett.

boldog cupákolás

Ezek után valahogy nincs kedvem kipróbálni vele a mostanság oly divatos nyerskoszt-étrendet, amúgy is fenntartásaim vannak. Elismerem, főleg lustaságból, de ne legyek már lehülyézve, amiért főként táppal etetek, csak néha esik le némi nyesedék, bőr, porcogó, zöldség-gyümölcs. De íme a nyiffjeim, lehet szétcincálni:

A vacsora kutyája

Hát nem tudom. Igen, hogyne, szemét tápszergyártók, eladják a szutykot drágán, meg allergének vannak benne és szója és vacak gabonák. Persze, a tecsogazdaságosban meg az esti film szüneteiben agyonreklámozottakban valóban, de igényes kutyás nem is ezekkel etet. Amiknek már 1000-1500 pénz kilója, nem ártalmasabb, mint humánkajákból a teljes kiőrlésű kenyér vagy a csomagolt feketeerdei sonka. Oké, van benne némi ízfokozó meg emulgeálószer, de ennyitől még egészségesen halunk meg.

És vajon elvtelen profithajhászás azért pénzt kérni, hogy összeállítják helyettem a megfelelő arányokat, könnyen tárolható és adagolható formába öntik, nem kevés utánajárást, fáradtságot, időt takarítva meg ezzel? Nekem semmiképp, de én hírhedten lusta gazdi vagyok.

Farkas… aha.

Tegyük hozzá, Timbernek anno 10 éven keresztül lelkiismeretesen jártam a – akkor még létező – kutyaeledel-boltokat farhátért, nyesedékért, szárnyért. Időnként olyan gusztustalanságot is hajlandó voltam feldolgozni, mint a vese vagy a csirkefej (a tehéntőgynél azért borult a bili, meg az egész cucc is a kukába). Franc merte akkoriban nyersen adni, főzőcskéztem tisztességgel, bűzlött a ház. Reszeltem répát, almát, kevertem zabpelyhet, rizst, burizst, tésztát, gerslit, tojást mellé. Persze nem minden reggel és este, kinek van ideje megfőzni és megvárni míg kihűl napi kétszer?! Letudtam három napra előre, és bevágtam a frigóba. És anyáztam, amikor a hűtés ellenére megromlott az egész.

Aztán elkezdtem számolni, hogy mennyivel lenne drágább ugyanez a mennyiség konzervből meg tápból, és kijött, hogy semennyivel, ráadásul az állatkák (a kutya és két macska) a főztömet néha fintorogva otthagyták, míg a táposzacsi láttán extázisba estek. Na ekkor hagytam a fenébe az egészet.

Zárókép: ülünk egy bisztró utcai asztalánál a két kutyánkkal, fiatal csaj jő sebbel-lobbal, szálló hajjal és Dorkára mutatva nekem támad: ennek a kutyának annyira ragyog a szőre, hogy vagy nagyon fiatal, vagy nyerskoszttal van etetve. Zavartan hebegem, hogy 6 éves és tápon él. Lány erre csalódott morranással elviharzik.

Én kérek elnézést.

Köszönet a segítségért Anitának és Dalmának!

Exit mobile version