Ezt nem hiszem el, komolyan. Itt pampogok rendszeresen, hogy ne szaporíts, ne etess silánnyal vagy nem neki valóval, figyelj oda jóllétére, ápold, nézz utána, vidd állatorvoshoz, és ha mindez nem megy: inkább ne tarts egyáltalán.
Erre kiderül, hogy még a szoros ismeretségi körön belül is ballisztikus ívben le vannak szarva sirámaim. Mit várjak akkor a nagy átlagtól?
Adva van egy tenyésztő szaporító, ki épp az kvázi-egzotikusnak számító, védett, szigorúan csak CITES származási lappal ellátott görög teknősök forgalmazásából óhajt bevételhez jutni. Már ott nem veszi komolyan az egészet, hogy teljesen találomra adja az egyes példányokhoz az igazolólapot (csak 10cm-es páncélhossz elérésekor chipelik be az állatokat, addig a haspáncél rajzolata alapján azonosítják). Mikor pedig vevőre lel, ennyi használati utasítást mellékel a lényhez: egész életében pitypangon él, elég lesz az neki! Szó nem hangzik el kalciumbevitelről, egyéb zöldségekről, zöldség-gyümölcs arányról, UVB- és melegítőlámpa szükségességéről, heti kétszeri itatásról és annak hogyanjáról, almozásról, átteleltetésről, betegségekről, fejlődési rendellenességekről.
Pitypang, b…meg.
Aztán adva van egy kellőképpen nemtörődöm vevő, aki felmarkol kettőt nagy A’Tuin leszármazottaiból, aztán beteszi otthon a terráriumba, és… ennyi. Ad nekik pitypangot.
vadakat terelő juhász
Némi salátát, almát. Meg marhaszívet, ami baromian nem görögteknősnek való ugyan, csak egyszer jó fej akartam lenni és vittem neki, mert ennyit olvastam el a dobozon: teknőstáp és azt már kimaradt, hogy ez mocsárinak adható, szárazföldinek nem. Mentségemre legyen mondva, fingom nincs a fajtákról, mondjuk ezért sem tartok. Viszont hiába poénkodott Karesz a marhát becserkésző és levadászó tekicsordákról, a két páncélos azonnal rácuppant, úgyhogy ezt is kaptak rendszeresen, szinte főkajaként. Valószínűleg köszvényük lett tőle, mert senki nem kérdőjelezte meg baromi okos ötletem.
Nyáron kitették őket a kertbe legelni, ez menthette meg az életüket éveken át, mert ott legalább kaptak annyi napfényt, hogy beépüljön az a kevéske kalcium a szervezetükbe. Viszont az egyik le is lépett, mert arról senki nem hallott, hogy a teki ásni és mászni is tud, ergo édeskevés a télak megakadályozására holmi ládakeret. Pedig fenn van az első találatok között, amit kidob a gugli.
nem ilyen páncélforma rémlik a Tini nindzsákból
A másikat múlt vasárnap hoztuk el, kiszáradva, legyengülve, deformálódott páncéllal, sebes pofával, valószínűleg csonttá fogyva, ez utóbbit ki látja a teknő alatt.
Első dolgunk volt, hogy kimostuk a szarból. Szó szerint. Mikor feltűnt, milyen bűzös és megkérdeztük, mikor volt legutóbb alomcsere, értetlen nézést – cserélni? azt minek? – kaptunk válaszul. Aztán elvittük dokihoz, aki belenyomott egy csomó vitamint meg roborálót meg mittudoménmit, lekezelte a pofasebét, elmondta a tartási tudnivalókat és keresztet vetett. Majd irány a fresi, ahol megvettük mindazt, amit öt éve kellett volna, nem nekünk: tápot, kalciumport, kombinált lámpát és hozzá foglalatot. Otthagytunk egy minimálbérnyit, szerettem volna nem erre költeni.
Dorist hidegen hagyja
És most itt van nálunk négy napja, minden reggel lecsekkoljuk, él-e még, melegítgetjük, sétáltatjuk, próbáljuk itatni, etetni, ő meg csak ássa be magát az alomba, mert szeretne elbújni és meghalni. Rém dühös vagyok, hogy nekem kell aggódnom, gondoznom, költenem valaki más helyett, nem kértem se a feladatot, se az állatot, de ha ott hagyom tutira elpatkol, hiába szerették. Így is elég valószínű.
Ha csak ránézek nyomorultra, eszembe juttatja és külön felpipásít, mennyi kutya, macska, ló, aranyhal van hasonló és még rosszabb helyzetben. Hasonló, ha a gazdájuk csak nemtörődöm vagy lusta, rosszabb, ha direkt kínoz, éheztet, elhanyagol. És az állatvédők, menhelyek hány minimálbérnyit költenek azok helyett, akiknek a felelősséget, költségeket, törődést vállalniuk kellene. Akik tárgyként kezelik, szaporítják, adják-veszik, megunják, elhanyagolják, kidobják.
Van egy álmom. Hogy az állatvédelmi törvény betartása és -tartatása ködös lózungból tetté, zsigeri igénnyé érik. Hogy nem látok leharcolt, fénytelen szőrű, tompa szemű lovakat/marhákat/bármiket szűkös karámban, ahol se árnyék, se beálló nincs (a legtöbb ilyen, holott ezen lények nem napelemesek). Hogy nem látok – ideiglenesen sem! – láncra vert vagy zsebkendőnyi helyen tartott kutyákat. Hogy csak olyanoknak van egyáltalán, akik tényleg és okosan szeretik, a többiek pedig rádöbbennek: nem kötelező beszerezni csak azért, mert kertes házban laknak. Hogy akinek van – a kevés számú igazi tenyésztő kivételével – , ivartalanít. Macskát is, és ezért sem látok lépten-nyomon elütött cicákat. Hogy fentiek miatt a menhelyek nagyja feleslegessé válik. Hogy a többi kisállat – gerinces vagy -telen – mind gondos és méltó ellátást kap…
… és akkor még nem álmodtam a vadállatokról.
