Kutyaovi…?

Ági

10 years ago

Hát az meg mi a szösz? Miket ki nem találnak már, legközelebb már bölcsit is nyitnak meg Waldorf-iskolát a bolhafészkeknek?!

Pedig igen, van ilyen, a legtöbb kutyasuli tart ilyen foglalkozásokat. Minek is?…

Hát mert az a szitu, hogy hazaérkeztünk a kis bolyhossal, letettük, és most nézegetjük egymást. Részünkről eleinte tanácstalanul. Aztán növekvő kétségbeeséssel. Hiszen ez mozog! Egyszerre százfelé! Hogyan fogom rávenni, hogy hozzám szaladjon, ne világgá? Mondjuk nem veszem le a pórázt. Na de akkor hogy vezeti le atomerőműnyi energiáit?

Az hagyján, hogy mozog, de eszik. Otthon kenyérmorzsát, szobanövényt, szőnyeget, széklábat, simogató ujjakat. Utcán papírszemetet, cigarettacsikket, füvet, fát, virágot. És ha mérget talál? Vagy kakát, szöggel töltött kolbászt, döglött galambot?

Jajj, és a többi kutya. Mind nagyobb, erősebb, fenevadabb nála! Hogy oldom meg, hogy ne kóstoljanak bele a kutyababa-husiba?!

Szóval gyűlnek a kérdések, pedig amíg nincsenek meg a minimális oltások, ki se mehetünk sétálni vele. De már előre félünk tőle. A kiskutya pedig hihetetlenül érzékeny műszer: megérzi ezt is, mint ahogy mindent megfigyel, mindenből tanul. Legfeljebb nem azt, amit mi szeretnénk. Vagy nem úgy.

Azon ingerek, benyomások, melyek ilyenkor érik, sokszor egy életre szólnak, tehát nagyon nem mindegy, hogy rajongó, ámde bizonytalan és kapkodó etetőszemélyzetnek, avagy bölcs tanítónak tűnünk-e kiskutyánk szemében. Mivel senki nem születik kutyasuttogónak, azért van a kutyaiskola, hogy segítsenek megérteni négylábú barátainkat.

A pár hónapos kölyöktől még nem várhatjuk el azt a típusú figyelmet és koncentrálást, mint idősebb társaitól, neki egyelőre a világot kell felfedeznie. Eközben megtanul bánni saját csetlő-botló testével, kommunikálni a többiekkel, betartani néhány alapvető játékszabályt. Nekünk pedig remek lehetőség ismerkedni a kutyák testbeszédével, a következetes neveléssel, motivációs lehetőségekkel.

Szóval ennyi mindenre jó a kutyaovi, a blökik