“Pihenjen a Doris!”

Agylobot kaptam ettől a mondattól jópár évvel ezelőtt. Éppen az agility alapjaival ismerkedett a másfél éves Dorka, végre ott lehetett az áhított pályán, tombolt volna ezerrel, ugrani, kúszni, felszaladni, még!, ehhez képest kb. 4-5 percet viháncolhatott és utána minimum negyedórát feküdnie kellett. Volna. Az edző szerint legalábbis.

De hát… tényleg nem árt, ha pihen két futam között, nem? Különben előbb-utóbb összeesik. 

Abban igaza volt, hogy tényleg nagyon elfárad a folyamatos pörgéstől, csupán azt nem vette számításba, hogy Dorci akkor kap agyvérzést, ha nem rohanhat. Ezeréve belga-tenyésztő sulivezetőnk csodájára járt, mondván, ilyet eddig csak leírva látott: “kirobbanó temperamentuma miatt főként köríven halad”, ergo mindig és mindent terel, ha nincs célpont, akkor csak úgy magában kering. Én cápázásnak hívom, mert az is meghal, ha nem mozoghat. Amikor új dolgot tanul vagy csak valamin elgondolkodik, akkor is fut pár kört, nála ez a  meltdownt kivédő feszültség-levezetés.

Akkoriban még nem tudtam, hogy ha fizikailag nem is, de agyilag annál jobban elfárad a folyamatos jelenléttől. Ma már edzésen, versenyen beküldöm a boxba – egyrészt nem mai csitri, másrészt pedig megtanult pihenni. De akkor még nem tudott.

Hogy mi? Ezt tanulni kell?

Persze. Ha csak úgy ad hoc bezavarom a ketrecbe, helyben fut és közben megőrül a frusztrációtól, és nem érti, miért büntetem. Szóval tanulni kell, egyes kutyáknál ez gyors folyamat, másoknál hosszabb, rá kell szánni az időt, evvan.

Szóval pihenjen a Doris. 

Most már tud pihenni, én viszont nem tudom, hogy lesz tovább. Most jöttünk haza a fizioterapeutától és nagyon nem vagyok boldog, mert vagy vége az eddigi jó életnek, vagy kockáztatjuk, hogy lebénul.

Mi történt?

Nyár elején Zalában voltunk, négy-öt kutyával ökörködnek 0-24-ben olyankor. Nem láttuk, mi történt, valószínűleg valamelyik felboríthatta, vagy rossz szögben találta el, de Doris onnantól felvisított ha bárki és bárhol hozzáért, engem is beleértve. Aznap meg se lehetett állapítani, mije fáj, mert fülétől a csánkjáig mindenhol érzékeny volt. Másnapra leszűkült a dolog a nyakára, óvatosan járt-kelt, a kutyákat messziről lemorogta, mereven tartotta a fejét. Tepertünk dokihoz, kapott szurit, elmúlt a fájdalom. Két hét múlva visszajött, újabb szuri, nem újult ki, örültem. Eleinte óvatosan, majd egyre bátrabban nyomtuk a flyballt, agilityt, egy-egy halovány éjszakai felnyiffanástól eltekintve – amit betudhattam ezer más oknak – nem jött vissza.

Három nappal ezelőttig. Elmentünk sétálni a szokásos Lavina-fárasztó körre, Shianne-nel, Ardival, ahogy szoktuk. Dorka tisztességgel lincselte Lavinát, ahogy szokta. Hazaértünk, kis idő eltelt, és a kutya nem tudott jobbra fordulni, semennyire. Na, ezt nem szokta.

Rohantatok állatorvoshoz, gondolom. 

Lett röntgen a csajról, sok minden nem látszik rajta, maximum némi mészlerakódás, de az nekem is van, mégis működöm. Adtam rá sálat, védje kicsit ebben a hidegben, kaptunk fizioterapeuta elérhetőséget, persze mire eljutottunk hozzá, már semmi baja nem volt a kisasszonynak. Ezért mondjuk inkább hálás vagyok. Átvizsgálták orrtól farokig, igazából perpill semmi baja, de a tünetek azt mutatják, a nyári ütközéstől kilazulhatott a szalag, ami a csigolyáit tartja, és a rossz mozdulattól, ütődéstől kimozduló csigolya nyomja a gerincvelőt. Valószínűleg rohadt mázlija volt, hogy nem bénult le akkor. A gáz viszont az, hogy azóta az a szakasz nem százas, és ha kap ugyanoda egy erős ütést, bármikor bekövetkezhet a szakadás.

Akkor most mi lesz?

Na ez az, amit nem tudok. Dorcinak megtiltani, hogy játsszon?! A park rémének, fődominának, csendőrnőnek? Talán ha labdát adok a szájába, olyankor nem lincsel, csak terel. Ki tudja,  meddig fog ez működni.

És az agility?

Az ízületei viszonylag rendben vannak, bár a mellső lábai középső ujjai kicsit merevek, valószínűleg a palánktól. A szlalom pedig nem tesz jót a nyakának. Ha igazán felelős gazdi lennék, abbahagynám.

Képtelen vagyok erre. Nem csak azért, mert pont múlt vasárnap nyertük meg a jumpingot, lettünk ezüstérmesek agilityben. Nemcsak mert most kezd beérni végre évek kitartó munkája. Hanem mert jelenleg ez az a fő tevékenység, ami szellemileg is kielégíti.

Lehetne persze obedience-t, trükköket, dog dancinget tanítani neki, egyszerűen nincs hozzá türelmem, még. Lehet, hogy lesz. A flyball sajnos valószínűleg végleg kiesett, túl nagy a terhelés. Mantrailinghez nem jó az orra. Terelés csak akkor, ha nincsenek támadó kedvű birkák a nyájban. Canicrossnál, bikejöringnél húznia kell, kiesett. ŐV, frízbi, súlyhúzás szóba se jön.

Szóval egyelőre marad az agility, heti egyszer csináljuk csak, és nagyon erősen gondolkodom, hogy hobbi osztályba átsoroltatom, ott kisebbeket kell ugrania, legalább ennyivel kímélem.

Tehát innentől takaréklángra veszed. 

Nehéz lesz, de ez a terv. Vagy ez, és az eddigi 70%-án ugyan, de teljes élete lehet, vagy figyelmen kívül hagyom az egészet – elvégre tünetmentes -, és élhet változatlan tempóban, már ha nem olyan baja van, ami apránként nyírja el. És persze ha nem éri újabb nyaki trauma.

Ami a gallérelkapós, akár a másfélszer nehezebb kutyát is egy mozdulattal földre teperős lincselési technikáját ismerve szinte kizárt.