Napi szinten jön szembe a csupa nagybetűs, tripla (tetra-penta-hexa) felkiáltójeles felhívás: ne támogasd a szaporítókat, adoptálj! Ne vegyél pénzért életet! És egyáltalán, milyen ember az, aki kutyát VESZ és nem örökbefogad?!
Álljunk meg egy szóra. Az első tagmondattal maximálisan egyetértek: szaporítók fujj, le velük, törjenek követ száz évig Szibériában folyton terhesen, a férfiak is. Ha mindegyiket sikerülne felkutatni, elkapni, hajnalban a vár fokán felpofozni és alantas boltjukat bezárni (meg még ivartalanítanánk is), szebb világ virradna. Az más kérdés, hogy drámaian lecsökkenne az örökbefogadható ebek száma, bárcsak ezzel kéne már foglalkozni.
De. Tartsuk már tiszteletben embertársaink agybaját, és ha valakinek az a heppje, hogy ilyen-olyan okból fajtatiszta, sőt! pedigrés kutyát akar, hadd legyen neki ilyenje anélkül, hogy bárki lesújtóan mérné végig, vagy holmi erkölcsi piedesztálról dörgedezne a szívtelen sznobokról. *
*barátnőmnek a 7 mentett kevercs ebe mellett van két fajtatiszta újfundlandija, mert neki az tetszik. Ő most akkor melyik kategória?
Tudod, mit? legyen sznob akár. Legalább tutira nem vesz ismeretlen eredetű, papírtalan, olcsón kínált kölyköt a piacon, csomagtartóból. De akkor se, ha adott célra való munkakutya kell neki, legyen ez a cél sport, vadászat, terápiázás, gomba- avagy bombakeresés. Pláne ha az a munkakutya hajlamos örökletes nyavalyákra.
Persze, ez is megoldható menhelyről ha nagyon akarom, és ha vannak épp megfelelőnek tűnő kölyökkutyák, vagy van időm és energiám kioldani a ki tudja, milyen stresszeket, amiket addigi élete beletett és csak utána nekiállni a célzott képzésnek kockáztatva, hogy bármikor előjöhet egy nem várt – genetikai vagy tapasztalati – időzített bomba. Például amikor már két éve tanítom agilityzni, akkor jelentkezik a diszplázia.
De lehet, hogy csak simán tetszik egy ritka fajta, ami nem valószínű, hogy menhelyen előfordul, ráadásul olyan elszánt barom is vagyok, hogy szeretném kölyökkorától nevelgetni, szeretgetni, élvezni a társaságát, meg ami ezzel jár: a szétrágott cipőket, a pisifoltokat, a tűhegyes tejfogak szúrását. Perverz, mi?
És igen, ilyenkor tenyésztőhöz fordulok. Aki gondos párosításokkal biztosítja a fajta fennmaradását (ha már egyszer évszázados munkával kitenyésztették), nem sajnál pénzt, időt és fáradtságot fordítani megfelelő táplálásra, oltásokra, féreghajtásra, bolhátlanításra, chipelésre, törzskönyvezésre, állatorvosi vizsgálatokra, szűrésekre, kennelfűtésre- és világításra, korai szocializációra. És igen, mindezeknek megfizetem az árát.
Cserébe tudom, mit kapok (még garanciát is), és vélhetően egészségben fogja leélni mellettem az életét. Ez annyira gáz?…
igencsak jól sikerült mix: golden retriever és husky
És nem, abszolút nem akarok a másik végletbe esni: cuki, kicsattanó, szuper lehet a menhelyi kutya is, sőt. Családi kedvencnek, házőrzőnek, barátnak, társnak tökéletes. Akinek nem fontos a fajtajelleg**, vagy hogy kölyök legyen, fogadjon örökbe. Minél többen, minél többet, sajnos egyelőre óriási szükség van rá. És minden tiszteletem az övék, hogy bevállalják az esetleges görcsöket, pluszmunkát, egészségügyi és viselkedési oroszrulettet.
**kinek valamennyire mégis, ott vannak a fajtamentők. Ha lesz valaha agaram, valószínűleg mentett lesz.
Ne legyen már ez is megosztási alap, meg a pitbull – nempitbull, nyers etetés vagy tápolás, kiskutya – nagykutya se. Épp elég baj, hogy a kutyás – nemkutyás ellentét létezik.
