Canis Ludens

A2

Megtört a jég, végre sikerült feltornászni Róka Komát is kettes szintre agilityben, nem kell többé 5-6 órákat kinn töltenem a versenyen végigvárva a két ebbel az összes A1-es, majd A2-es futamot, mostantól egyben letudom őket és huss!

Majdnem egy év kellett ehhez (van olyan sheltie-cimbi, akinek 5 nap), a kezdők között aratott gyors sikereket (két futam, mindkettő hibátlan, első hely) soksok A1-es bénázás követte. Kicsit untam már a sorozatos egyhibás meneteket. Így nézett ki a teljesítménykönyvünk:

És most végre meglett a harmadik hibátlan, igaz, hogy 3. hely ezúttal, de bánja fene, nem az a lényeg, na meg a nagynéni Szofi mögött nem szégyen lemaradni, kisebb és dagibb ugyan Ardinál, mégis suhan.

Azért Ardi is tud.

Dorka meg pláne tud, főleg ha nem rontom el az amúgy hibátlan futamát azzal, hogy lehívom a kúszóról csak azért, mert pillanatnyi elmezavar következtében elfelejtem a pályát…

Viszont az, hogy full vágtában, 10 centire a kúszótól is le lehet hívni, azt jelenti, hogy észrevétlenül agya nőtt a belgának, ezt négy éve nem hittem volna, hogy valaha bekövetkezik. A shetlandinál még folyamatban van az ügy, de ő is határozottan fejlődik.

Imádnivaló, okos dögök.

Exit mobile version