Canis Ludens

Még mindig a kullancsok

November eleje, éjszakánként fagypont körül, nappal verőfény. Néhány keménytökű virág még mindig virít, napon egy szál póló elég, de azért dúsulnak már a téli bundák, winter is coming. Tudják a fák, amelyik még nem dobta le a lombját, annak is fakul rezes-sárgás koronája, a nyárfák csúcsán mulatságos bóbita zörög a megmaradt levelekből.

Akik nem vesznek minderről tudomást, azok a kullancsok. Két és fél órás túra után 30 darabot találtam a sheltie-ben, és mondhatom, elég virgoncak voltak. Az a mák, hogy a több mint négy hónapja beadott Bravecto még mindig dzsal, amelyik szippancsot nem találtam meg és likvidáltam rögtön, másnapra beledöglött a bundába. (De az is lehet, hogy csak simán eltévedtek és éhenhaltak, átkurkászáskor nem egy vérszívó szédülten kóválygott a dús skót szőrrengetegben és baromian látszott, hogy fogalma sincs, merre van arccal.)

És a kis nyamvadékkal még szerencsés vagyok, mert egyfelől kicsi, és viszonylag rövid idő alatt végig lehet vizsgálni, másrészt vékonyszálú a szőre és finom a bőre, tehát simán működik a tapintásos alapon keresgélés, de hogy mihez kezdenék egy újfundlandival, orosz fekete terrierrel, vagy bármelyik drótos szőrű kutyával…

kullancsparadicsom

Védekezni kell, nincs mese. Igen, télen is. Az, hogy egy-két hétig fagy, és röpködnek a mínuszok, pont nem számít a kis rohadékoknak, vígan átvészelik avar alatt, korhadt deszkában, aztán ahogy enyhül az idő, előmásznak vérre éhesen. És az még hagyján, hogy szívnak, de a nagyobb baj, hogy olykor adnak is: babéziát, Lyme-kórt, utálatos kórság mindkettő, nehéz észrevenni őket időben, aztán még nehezebb sikeresen kezelni, évről évre több szomorú esetről szólnak a hírek.

Szóval védekezés. Itt már egyszer összeszedtem, de nem lehet elégszer ismételni, úgyhogy ide is bemásolom, csak kiegészítem kicsit.

Elkaptad időben, megmenekült a blöki – nem lazíthatsz mégse. A lépbe került elhalt vértestek nagyon hosszú idő alatt bomlanak le és ürülnek ki, folyamatosan terhelve a szervezetet; ha ezalatt újrafertőződik az állat, azt már nem éli túl.

Exit mobile version