OFF: valahogy az egyszeri kutyással könnyebb szigorkodni. Kíváncsi lennék amúgy egy olyan statisztikára, hogy milyen arányban bírságolják a nőket, gyerekeket, illetve az intézkedő közteresnél nagyobb, életerős pasikat. Valamit hogy a megbírságolt gazdi kutyája mennyire mutat valóban veszélyeztető, renitens magatartást.
Értem én, kötelező. Sok kutyásnak ez igen kényelmes, hiszen egy csomó melót meg lehet vele spórolni; minek a kutyaiskola, az engedelmességre tanítás, ha egyszer ott a madzag. Sokszor látom, hogy még arra is lusta az egyszeri gazdi, hogy szóljon Fifinek: gyere, helyette csak ránt egyet a pórázon, mire Fifi repül egy félköríveset, aztán irányba áll. Gazdi mindeközben fel se néz a mobilfészbúkból. Csak azt tudnám, minek van kutyája, jaaa, hogy akkor jó ötletnek tűnt? Aha.
Szerintem meg nagyon szomorú dolog ez. Komolyan, egy darab textil jelenti kettőtök között a kötődést, a szeretetet, a bizalmat? És mi van, ha elszakad? Ha kirántja a kezedből? Upsz, Lulut kivasalta a villamos, majd veszek vasárnap a piacon másikat? Hoppá, elszabadult Max és széttépte Morzsit, gyorsan sunnyogjunk csak el? Ugyanakkor: ott sétál egy bazi dög a gazdája lába mellett, semerre se nézve, de nincs rajta póráz, felhááááborítóóóó! Fogja meg azonnal!!
Mert ez a szabály. De mi is a szabály? Egyfelől van egy törvény, nevezetesen a 2012. évi II. (szabálysértési) törvény 193. §(1) bekezdése, miszerint
Aki a felügyelete alatt álló kutyát
a) a település belterületén felügyelet nélkül bocsátja közterületre, vagy kóborolni hagyja,
b) természeti és védett természeti területen, vagy vadászterületen …- póráz nélkül elengedi vagy kóborolni hagyja,
c)szájkosár és póráz nélkül közforgalmú közlekedési eszközön – … – szállítja,
szabálysértést követ el.
Eszerint védett- vagy vadászterületen és közlekedési eszközön kell a póráz, közterületen nem kötelező, ha a kutya amúgy felügyelet alatt van. Másfelől meg van kormányrendelet, plusz az önkormányzati rendeletek:
A kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II.26.) Kormányrendelet 17. §-a rendelkezik arról, hogy belterület közterületén – kivéve az ebek futtatására kijelölt területet – ebet csak pórázon lehet vezetni. Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 49.§ (6) bekezdése felhatalmazta a fővárosi kerületi önkormányzat képviselő-testületét, hogy a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályait rendeletben határozza meg. Az ezen a felhatalmazáson alapuló helyi önkormányzati rendelet, a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 7/2013. (II.26.) sz. rendelet, amely közigazgatási bírsággal fenyegeti a szabályszegés elkövetőit.
Ezek pedig azt mondják, mindenhol kötelező a póráz. A bibi csak annyi, hogy a törvény szövegezése ütközik a rendelet(ek)ével. És a törvény a magasabb rendű. Hoppácska… persze jogászok sem tudják feloldani ezt az ellentmondást, nemhogy az egyszeri közteres, ergo nem fogsz leállni vitatkozni a bírságolni kiküldött, darabra számos, alkatra tűzoltószekrény egyenruhással, mert úgyis te húzod a rövidebbet.
Tehát mindenhol pórázon kell lennie, erdőn-mezőn, városban, csakhogy ez a szabály betarthatatlan és szar. Minden kutyának biztosítani kell a mozgást, még a basset houndnak meg a palotapincsinek is, mert különben az állatvédelmi szabályozással akasztasz bajuszt, meg ugye nem akarsz egy levezetetlen energiájú istenátkával együtt élni. Ne gyere a kutyafuttatókkal, egész Budapesten eddig két olyan futtatót láttam, ami tényleg elég nagy a futáshoz, vidéken meg ennyi sincs, mindehhez pedig van országszerte cirka két és fél millió kutya. Minden környéken elég egy, aki neveletlen és agresszív, és a többi máris nem tudja használni a futit.
Megint visszatérek oda, hogy pórázon tartás nem egyenlő tanítás, kutyaértés, meg kulturált kutyatartás. Hányszor látom, hogy ugyan megkötve vezeti kiskedvencét az egyszeri kutyás, de minden mozdulatából süt, hogy fogalma nincs, mi zajlik a póráz másik végén. Kábé mintha egy kiélesített bombát sétáltatna vagy minimum krokodilt. Retteg minden egyéb kutyástól, megy át az utca túloldalára, ha másik eb közelít, vagy éppen hogy lelkesen rávezeti kutyáját mindenkire: Buksi, ismerkedj, barátkozz! Mert valahol sajnálja Buksit, hogy nem játszhat, rohangálhat másokkal, elengedni meg nem meri. (Mennyire jó találmány a flexi, istenem!) Persze közben azért feszít és feszült, hiszen BÁRMI megtörténhet.
Most nem azt mondom, hogy le a pórázzal, égessük el az összeset mindörökké, ámen. Vannak szituk, amikor igenis jól jön, és kell, a gyereked kezét is megfogod a forgalmasabb utak mellett. De ne tartsuk már egyetlen megoldásnak, és ha használjuk, legyen annak is ugyanúgy kultúrája, mint a szabadon eresztésnek. Ahogy a rohangáló kutyám nem mehet oda egy megkötötthöz vagy éppen gyakorló, dolgozó kutya-gazda pároshoz (UGYE???), a pórázas kutyát sem engedem rá a másik pórázasra, de – kapaszkodj – a szabadon levőre sem. Attól, hogy a te kutyád barátságos, és csak játszani akar, a másik nem biztos, hogy ugyanezt szeretné. Tanuld meg az alapvető testjeleket, kutyakommunikációt, és nem leszel az a gazdi, aki messziről üvöltözik a szabadon sétáltatóra hogy fogja már meg, holott a saját kutyájában (és önmagában) nem bízik.
Nem kéne azokat a kutyásokat büntetni, akik sok tízezer pénzt meg rengeteg időt áldoztak kutyaiskolára, foglalkozásokra, akik vették a fáradtságot, hogy megismerjék a kutyájukat. Persze, hallom már: egy kutyában soha nem lehet megbízni, mindig történhet valami, amitől megvadul vagy kiszalad az úttestre! Igen, történhet. És elgondolkodtál már azon, ki mindenkinek van jogsija? Több tonnás vasakat vezethet nem kis sebességgel, holott bármikor kaphat szívinfarktust, megcsípheti egy darázs, felhúzhatja magát valamin az agyvérzésig… és mégis. Na? És hányszor történik baleset? A kiszámíthatatlan tényezőkhöz képest meglepően ritkán. Hányszor történik kutyás támadás? A kutyások számához képest szintén meglepően ritkán, és nem hátaznék le, ha kiderülne: nagy részük pórázon volt. Annak van egy olyan hatása, hogy esetenként növeli az agressziót. Vagy azért, mert nem hagy a kutyának menekülési lehetőséget és kvázi sarokba szorítja, vagy mert hamis önbizalmat ad; érzem a feszülő pórázból, hogy itt a gazdi mögöttem, na mivanmivanmivan, hozzám beszélsz?!
Elég gyakori kép, hogy a kutya vérben forgó szemekkel acsarog, majdnem felakasztja magát annyira húz, embere két kézzel kapaszkodik belé, de eszébe se jut tiltani vagy bevetni a tekintélyét. Mert nincs neki. Pedig nem lehet mindent fizikai erővel megoldani, egy tizenpárkilós agresszor spánielt te is meg tudsz annyira tartani, mint kigyúrt agyú izmú embertársaink a pitbullt, de mi van egy moszkvai őrkutyával?
Persze, tiltsunk be adott fajtákat. Legyen Dánia a jó példa, ahol kapásból 13 tiltott kutyafajta van. Igaz, amióta kitalálták ezt az agyrémet, nemhogy csökkent, de nőtt a kutyaharapások száma, de ez a legkevésbé sem zavarja őket. Ja, és agarat sem tarthatsz, mert annak szenvedéééés a város. Hiába habogsz, hogy viszed futni, coursingre, jól tartod, akkor is értsd meg: kutyának nem való a város, állatkínzó vagy, punktum. Talán kiskutyád lehet, annak jó lakásban is. Mert annyira kicsi a mozgásigénye egy jack russel terriernek vagy egy mudinak, mi? És a tacskó cukiii, az jól elvan az ágy alatt és kicsit sem tépi szét a párnákat a levezetetlen vadászösztönétől, ugyi?
Nem a fajtán múlik (és ne feledjük persze a keverékeket se, mert hova sorolsz egy 36% malinois, 22% uszkár, 14% bulldog és a maradékban még öt fajtából álló mixet?), és nem is a méreten, nem a városon vagy vidéken. Felülök újra a vesszőlovamra: ne tartson kutyát az, aki valójában nem szereti, akit nem érdekel, aki nem veszi a fáradságot a megismerésére. Így pont azok a kutyások tűnnének el, akik a többi rossz hírét is keltik, akik miatt tele vagyunk idióta tilalomfákkal, betarthatatlan rendeletekkel. Jóval kisebbé válna a kutyás társadalom, de a kutyatartás minősége, kultúrája és így véleményformáló ereje is nagyot ugrana. Nem övezné hisztérikus közutálat a kutyásokat. Ki tudnám bírni, ha csilliószorosan megosztott társadalmunkban legalább ez az egy ellentét eltűnne.
“Budapesten a felnőtt lakosságnak több mint 25 százaléka kutyatartó. Kisebbségről van szó tehát, de akkora kisebbségről, amelyet illene végre emberszámba venni, partnerként kezelni, amelyet megillet az ártatlanság vélelme, s amelynek jogait nem lehet keresztülhúzni reális érveket nélkülöző, alaptalan félelmekre, idejétmúlt berögződésekre és rosszhiszeműségre alapozott tilalomfákkal.”- Mirtse Àron: Minden negyedik ember kutyatartó , kutya.hu 2006 július
