Kurvára unom őket. Róluk olvasok a hírekben, rettegő kutyások beszámolóiban, miattuk él a hülye harcikutyás sztereotípia, szorgalmasan táplálják a tüzet alatta ezek az egysejtűek. És nem megyek bele a “normális” pitbullosok védőbeszédébe, mert semmi szükség rá. Ők tudják, hogy nem ilyenek, szívnak eleget a tahók miatt és utálják eléggé, hogy egy kalap alá veszik őket velük, pedig… ahogy én se állok neki pampogni, hogy “de hát én felszedem”, amikor valaki a kutyaszarról értekezik, mert ez az alap és nincs mit tárgyalni róla.
Sikerült annyira elfásulnom a rengeteg esettől meg a nulla számon kérhetőségtől, hogy amikor két ilyen bulterrier-szerű izé nekitámadt Dorisnak, ordítva behívtam a lüke belgát – mert a hülyéje még hergeli is őket a villámgyors elcikkanásaival, odacsipkedéseivel, nem veszi komolyan a témát, amíg ki nem lukad -, jött is szépen a két bull-lal a nyomában, akik továbbra is ölni akartak, erre szelíden megérdeklődtem a velük levő humanoidtól, nem hívná-e el a dögeit, ő félfelháborodva odamorrant, hogy épp azon van, és én csak fáradt közönnyel vettem tudomásul, hogy már megint itt van egy.
Megint itt van egy, aki nem tudja visszahívni az agresszív kutyáit, ennek ellenére mindig elengedi őket. Megint itt van egy, akitől ha megkérdezem, mi a fasznak engedi el, ha nem tudja behívni (már vagy 50 méterre voltunk tőle, mikor is a harcikosok újra Dorci után iramodtak), akkor kapásból leüvölt, hogy én minek mentem oda, én miért nem fogom meg az enyéim, és az énkurvaanyámat különben is. Megint itt van egy, aki rohadtul kemény, ha egy nővel, gyerekkel, vagy öreggel van dolga, gazdihoz passzoló kutyával. Miért nem olvasok soha olyat, hogy két pasi pittbulljai verekedtek össze sétáltatáskor? Vagy hogy egy életerős férfiegyeddel szemben is ilyen nagy pofája volt a hősnek?
Megint itt van egy, aki miatt még a legbambább bassetre is megkövetelik a póráz-szájkosár kombót, mert az ilyen idióták miatt retteg a polgár. Jogosan amúgy. Basszus, bármikor benyúlok két labi közé, ha összezördülnek futtatáskor, ezekhez a cápaorrú rosszarcokhoz nem mertem odalépni se (pedig elvileg ezek a kutyák eredetileg emberre atombiztosak, de franc se tudja, milyen zugszaporulatból származik pont ez a kettő), mikor Ardit kezdték méregetni. Akin még szájkosár is volt. A sheltien. Jó vicc, mi? Nem mintha bárhogyan is lenne esélye egy ilyen biodömper ellen.
Iszonyú mázlim volt, hogy Dorkát megvédte a gyorsasága – meddig még?! – és a nagy bundája (az orrán azért lett egy luk), Ardit meg valamiért békén hagyták. De hányszor volt már olyan, hogy nem így történt? Hogy a “harcikutya” véres rongycsomóvá rázta a másik ebet, a farokhosszabbító rövid fele meg tétlenül végignézte az esetet, aztán fütyörészve, netán fenyegetőzve elsétált? És persze az okosok még a gazdit hibáztatják, miért ment oda (klasszik), miért nem tett feljelentést, baszki, kinek? hol? ki ellen? és főleg: mikor? Miközben ügyeletes állatorvost próbál keríteni, vagy míg végignézi, hogy a kutyája épp elvérzik? Volt persze, aki megtette, meséljetek az eredményről. Figyelmeztetik egymást a kutyások, hogy merre szokott járni az izmos fiatal férfi szürke staff szukával, és mindenki elkerüli azt a részt, hátha szépen, jól nevelten nem jár másfelé, ennyi.
Nem először találkoztunk a mai a baromarccal, félek, nem is utoljára. Röhej, hogy nekem kell sunnyognom, körbelesnem, van-e veszély, miközben az én kutyáim behívhatók, iskolázottak.
Tököm tele.
