itt még szőrös
Újra itt a nyár, vagy legalábbis úgy néz ki, idén sem marad el. Márpedig akkor a bundásoknak melege lesz, ez borítékolható. Dorci még hagyján, ő úton-útfélen, pocsolyában, parki csapnál, halastócsában, nagyDunában és szökőkútban szégyentelenül lehűti magát, meg nincs is akkora szőre (csak nagyon fekete, de hát mégse meszelhetem le vagy mi a szösz), viszont a sheltiebogyó végképp megfő a Shetland-szigeteki tízfokos nyárra méretezett hacukában.
Jöttek a belszólások: jajj, ne már! de hát olyan szép így!
Meg hogy: a nagy bunda nyáron hűti, mint juhászt a suba!
Aha. És mikor láttál te subában gátfutó juhászt??
Mert ha még csak úgy van az eb, mint növény, akkor talán elviseli, kibírja. (Bár fenntartom, hogy a Shetland-szigeteken nincs 30°C – pláne 37-40 – még pólusváltás alatti napkitöréskor se. És akkor miért sajnálgatjuk nyáridőben az összes huskyt, malamutot, az ő bundájuk nem suba?) Na de ez sportkutya, könyörgöm, ugrik, kúszik, mászik, fut tavasztól őszig is, vagy tán vermelném el addig?
És azt csak halkan kérdem: miért is dumál bele ebbe bárki?
Bárki, aki nem kurkássza órákon át oda-vissza, elölről-hátra, hogy tutira megtalálja és likvidálja az összes kullancsot. Aki nem kerget lakásszerte sheltieszőrből való ördögszekereket. Aki nem jár vele kirándulni, ezért nem áll meg kb. százméterenként kihúzgálni a szederindákat, galajt, bogáncsot, vadrózsaágakat a gatyájából. Aki nem érzi bájos következményeit egy ilyen akciónak:
Nehogy már azt hidd, csak úgy l’art pour l’art fetreng, az bizony lószar. Látod, milyen gondosan kenődzködik? Mennyire élvezi? Hogy felnéz, látom-e, majd folytatja? Akkurátus kisállat, na.
Úgyhogy lenyírattam ló- és saját kakástul (remek össznépi sport ám, amikor megpróbálod a félúton megrekedt túrórudit úgy kihúzni a seggéből, hogy közben nem kened össze fartáji szőrzetét, aztán mivel ez szinte soha nem sikerül, jöhet a bundabugyi-mosás a kádban. Guszta, hidd el. Nem őszinte a mosolyod, ha valakinek a kiskutyatartás örömteli oldalait ecseteled, és épp ez a jelenet jut eszedbe.), kiszedettem az összetömörödött aljszőröket, még tavaly őszi bolhamúmiát is találtunk benne, pedig párszor kifésültem azóta.
És nagyon örültem, hogy találtam olyan elszánt vállalkozót, aki hajlandó volt ollóval lenyírni, így nem lett belőle kopasz kis csivava-whippet, mint tavaly. Bár voltak ellendrukkerek, akik pont a csutkafrizkót preferálják, nekem sokkal jobban tetszik a mostani pihe-puha plüssfazon. Az alakja így is látszik, az egyéniségét mind a habos cukorvattánál, mind az áramvonalas gengszterpatkánynál jobban tükrözi ez a kölykös csirkeróka-kinézet, az aranyvörös árnyalatokból is több maradt rajta, nem csak a fakó homokszőke alapszín.
És most nem is szúr.
itt már nem
