Canis Ludens

Sheltieland

Osztálytalálkozóról hazafelé jövet ugyanúgy meglátogattuk Ardi családját, mint tavaly, csak akkor még ott lakott a kis szaros is és fogalmunk se volt, hogy ő lesz a kiválasztott. Ezért nem is készült róla külön fotó, csak úgy random az épp elénk kerülő szőrösökről.

A mostani alkalommal meg annyira fáradt volt a mögötte levő gyerekzsivajos-űzőcskézve simogatós-úsznitanulós hétvégétől (poszt később), hogy nem igazán akart szerepelni, inkább mászott volna vissza a kocsi hátsó ülésére durmolni. Persze nem maradhatott ki a cuki pózos fotókból, de szerencséjére akadt bőven egyéb shetlandi, aki örömmel vette a rajongást – ehun hát a South’s Star família (nagy része):

Hihetetlenül terápiás hatású tud lenni, ahogy 8-10 ilyen aranyszínű szőrgombóc hömpölyög körülötted. Belefúrod az ujjaid a hosszú bundákba, összeszagolsz a csiklandós bajuszokkal, tűröd a lelkes puszikat és kisimulsz, kell a fenének tépelődőkanapé meg vudielen.

Shelties For The World!

Exit mobile version