Eleve nem akartam megint kan kutyát, de mivel az egyetlen vörös az alomban pasi volt, hát beletörődtem. Hogy akkor megint az lesz, hogy tüzelő szukák környékén lesz némi nyüszinyaff, meg vigyázni kell a séta során minden egyes virágládánál, autókeréknél, hogy a nagyon szem előtt levőket lehetőleg ne brunyálja telibe. (A plázák oszlopairól, fényreklámjairól nem is beszélve, amiket a helyi őslakos populáció szőrös nippjei már felavattak, miközben anyu fel se nézett a telefonból. Szóval Ardi csak felüljelölt volna, de hát azért azt se, na.)
Ha ezzel is csak ennyi baj lett volna…
Négy hónaposan, még otthon kitalálta, hogy a másik kutya fejére/combjára/hátára mászás, és az ott véghezvitt hágó mozdulatsor a legjobb játék evör. Ha épp harminckilós labrador, vagy 40+ németjuhász esett fütyivégre, akkor azzal, nem válogatott, hamar megtanulta kiterjeszteni más kutyákra is, nem csak a nálam levőkre. A pelyhes kis kölyökbundája eleinte megvédte a felháborodástól, aztán már az se.
Reggelente piros rakétával ébresztett. Mennyire jó már, amikor skót csatakiáltással, négy lábát kimeresztve az arcodba ugrik, és izgatott nyüzsgése során a füledbe, szádba, orrodba is bőven jut a rúzsmintából. Egy-egy pillanatra megpihen, testápol, megnyalogatja a pöcsét, innentől kezdve attól is menekülhetsz, nehogy nyelvest adjon, márpedig reggelente telítve van a puszitartály, minél többet ki kell szórni véges időtartam alatt (amíg beelegelve, sikítva le nem rúgod az ágyról) (de persze nem teszel ilyet, mert rohadt cukiiiiii).
Kiverekedted magad alóla, indultál sétálni, és hiába volt tele a kakabödön, akkor is marha lassan jutottatok el a megfelelő célterületig, mert minden fűszálat, sarkot, oszlopot nagyon alaposan meg kellett vizsgálni. Többnyire csak pár soros hírértékű volt az üzenet, ha másik kan helyezte el. Na de ha szuka! Az maga a színes, kétoldalas vezércikk (csöcsös fotóval a címlapon)! Azt nem lehet kutyafuttában elintézni!
Amit ilyenkor művelt, arra KK találón akasztotta a pisi-sommelier jelzőt. De komolyan, mint amikor egy nemes óbort kóstolsz, fény felé tartod, szaglászod, aprót belekortyintasz, majd egy nagyobbat, körbeforgatod a szádban, ízlelgeted a nyelved, szájüreged elején-oldalt-hátul, szürcsögve levegőt veszel a kortyon keresztül… na, Krafi is hasonlót adott elő. Közben remegett a szája széle az izgalomtól és enyhén felhabzott a nyála.
Sokat dolgoztam a szocializációján, jól is kommunikál a többi kutyával, aki nem akarja a társaságát, azt békén hagyja, a többivel meg játékot kezdeményez. Aztán ha a másik kutyának kicsit is belevalóbb a személyisége – vagy úgy van felöltözve – , akkor jöhet a szex. Tökmindegy, milyen nemű. (Talán a kanok még izgibbek is.) De nem ám bunkón, gerincre vág aztán bang-bang, hanem bár erős ráutaló magatartással, mégis szépen udvarolva, fülpuszikkal, tarkószimatolgatással, halk nyüszikékkel.
Volt, hogy ő került a rossz végére, és őt akarta valaki maga alá gyűrni. Ilyenkor az erősebb kutya khm…
Esténként egyre gyakrabban került romantikus hangulatba, körülnézett, kit lehetne farokvégre kapni, de hát csak mi voltunk otthon. Velem kábé egyszer próbálkozott, aztán megbeszéltem vele, hogy ezt talán ne, úgyhogy maradt KK. Ha vendég volt nálunk, akkor ő. Ők. Lábuk, karjuk, ami közelebb volt. Persze röhögtünk rajta, aztán persze egyre zavaróbb lett a dolog, keményen le kellett tiltani, de szegény persze nem értette, hajtották a feszülő hormonok. Komolyan elkezdtem sajnálni a kisállatot.
Egyértelmű volt már a hozzánk kerülése előtt is, hogy ivartalanítva lesz, de azért volt pár pillanat, amikor hezitáltam. Szép is, remek vérvonal is, nagyon jó természetű, eszes, egészséges, erőteljes fedezőkan késztetésekkel (és hatalmas golyókkal). Aztán ahogy felrongyolt a kanapé hátuljára, és arcunkba tolta a vörös felkiáltójelet, rögtön törlődött a kegyes hangulatom.
Arról meg nem is ejtenék bővebben szót, hogy milyen sok itt az ivaros kutya (nagyon), és hány százalékuk agresszív (jelentős).
Csütörtökön került kés alá (KK hülye poénja volt, hogy kérjük el a kioperált golycikat, és csempésszük IKEAs húsgolyók közé amolyan gasztronómiai orosz rulettként), ma már egész jól van, talán kevésbé is fáj neki (azért hálásan ellazul, ha törülközőbe tekert jégzselét kap fél percre a lába közé), persze a neheze majd most jön, amikor egyrészt viszketni fog, másrészt már rohangálna, de még nem lehet. De utána mindenképp könnyebb lesz az élete.
Hát még nekünk.
