Ki a főnök?

#100

Fúú, ne hagyd, hogy domináljon! Nézd, most dominálja le a másikat! Mutasd meg neki, hogy te vagy a domináns! – ilyen és hasonló mondatok napi kb. 4-5ször biztos elhangzanak a kutyafuttatón, parkban, és fal híján magam kaparom tőlük. Focitudornál és házikuruzslónál csak kutyasuttogóból van több a placcon.

Mi a baj ezzel a do…loggal?

Divatba jött egy kifejezés, és ráhúzzuk fűre-fára, mert olyan klassz kis tudományosan hangzik (mint a bifidus essensis), meg olyan, mintha értene a kutyákhoz, aki mondja. Holott a dominancia viszonyt jelöl, és mint ilyen, önmagában értelmezhetetlen. Domináns a kutyám?* Az, ha Fifikével (=tacskó) áll szemben, de rögtön elsunnyog, ha Cézár (=németjuhász)(vagy Millan) lép a porondra. Most akkor mi is van?!

*hozzáértők szerint az asszertív (=érdekérvényesítő, határozott) szerencsésebb kifejezés.

Mert a farkas is

Többé-kevésbé letisztázódott tudományos körökben, hogy a kutya farkastól származik, nem rókától, sakáltól vagy rétisastól. Hát akkor uccu neki, vizsgáljuk meg, miként élnek a farkasok, és rögtön kiderül, hogy működik Buksi… volt az alapkoncepció, és hamar kiderült, ez kb. olyan, mintha a mai emberi viselkedésre szeretnénk a csimpánzok tanulmányozása által választ kapni.**

**Az ős közös, de mind a mai farkasok, mind a kutyák nagyon sokat változtak azóta, és ugyan lehet következtetéseket levonni a kutya viselkedésére a farkasokéból, de nagyon nem mindegy, a vizsgált farkasok természetes vagy mesterséges körülmények között élnek-e, a kutyák pedig vadon, páriaként avagy családban.

Szóval bejött a népnyelvbe az alfa, meg falkavezér, meg a döntsd el, ki a főnök-attitűd. Az már nem annyira népszerű, hogy a tudós, aki elsők között figyelt farkasokat természetes környezetükben (David Mech), maga cáfolta meg saját alfa-elméletét. Merthogy a farkas eredetileg családban él, a család élén pedig a szülőpár áll, nem holmi kiverekedett alfaság.

A probléma tehát megoldva…?

De végre kaptunk valami kapaszkodót, hogy mitől engedetlen Bundás. Rossz hír: nem ilyen egyszerű. *** (Olyan ez, mit a tartós fogyás titka, életmódváltás kell hozzá, nincsenek tuti csodareceptek. Illetve vannak. Meg jojó-effektus is. ) A juhász szerinted csinál gesztusevést vagy problémát abból, ki mikor hol megy át? Ezek nagyon leegyszerűsített szabályok, amik megkísérlik megkönnyíteni a kutyatartástól elszokott városi ember életét, de nem ettől fog működni a kapcsolat. Ráadásul nem ugyanaz vált ki áhítatot egy mimóza whippetből és egy kőfejű bullból.

*** ha totál káoszos volt addig és fogalom nem volt a tiszteletről, tekintélyről, jó kezdet, de nem ettől fog működni hosszú távon. Finomítani kell; nem attól fog tisztelni, hogy eszem, míg ő csorgó nyállal várja a vacsit, vagy előtte tülekszem ki az unásig ismert lépcsőházba napi nyolcszor, ahol a legnagyobb leselkedő veszély a szomszéd Mari néni a függöny mögül.  Viszont ha parancsra nem marad hátra, akkor baj van.

Egyik kedvenc kutyaviselkedés-tudorom, Nicole Wilde írt erről egy jó cikket: igazából tökmindegy, ki eszik vagy megy ki előbb és ki halad elöl a séta során, csak legyen pár szabály, amit következesen be tudunk tartatni. Annyit kell mindössze megértetnünk a kutyával, hogy nálunk a behozhatatlan evolúciós előny: a szembefordítható hüvelykujj, ezért mi diszponálunk egy csomó jó dolog –  konzervnyitás, kilincsek, póráz karabinere – fölött.

Amit elronthatunk, azt általában el is rontjuk

Itthoni, elismert etológus szerint a kutya fajtársfelismerő rendszerébe passzolhat ember, birka, ló, de ettől még nem nézi őket kutyának, ergo nem is vár el tőlü(n)k kutyaszerű viselkedést, testjeleket. A kutyával való hosszú közös történelmünk velejárója, hogy alapból együtt akar működni velünk, fel akar nézni ránk, szerencsénkre ez beépített modul; viszont a tiszteletet el is lehet veszíteni. Ha ezen természetes előjogod eljátszod, valamit nagyon rosszul csinálsz, következetlen, türelmetlen, hektikus vagy. Mint a hisztis főnök, aki üvöltözve tiszteletet követel, a háta mögött meg mindenki kiröhögi. Így viszont ne csodálkozz, ha tojik rád – könnyűnek találtattál és kénytelen önállósodni.

Viszont ha nem veszted fejed és következetes maradsz, láss csodát: minden különösebb faxni nélkül “dominánssá” válsz. Valószínűleg még emberek közt is. És ebbe simán belefér az is, hogy játssz; a farkas szülőpár is játszik a kölykökkel. Parancsolgatás és szigorúság még nem egyenlő vezérség, mint ahogy a rágörcsölés se: jajistenem, ezt jól csináltam? nem lettem ettől gyengébb? jajj, mi lesz a tekintélyemmel? Aggodalmaskodik így egy jó vezető? Maximum egy diktátor.

Nem minden dominancia, ami annak látszik

Kutyáknál eleve nem kőbe vésett dolog ez a dominancia, gondoljunk csak a vakvezető kutya és gazdája közötti gyakran váltott irányításra. A gazda mondja meg, hogy át akar kelni az úttesten, de azt már a kutya dönti el, hogy a pocsolyán nem vezeti át egyenesen a gazdát, inkább kikerüli azt. Ugyanígy a segítő kutyáknál: egy hallás- illetve mozgássérült-segítő kutya sokszor dönt önállóan, de alapvetően mégis a gazda irányít. Aki sérült, tehát nincs összes fizikai képessége birtokában, a kutya simán visszaélhetne ezzel, de nem teszi. Vajon mert a gazda feszt úgy viselkedik vele, mint egy kiképző őrmester?… Ugyan már.

Rengeteg félreértelmezés forog ráadásul a köztudatban. Például hazaérkezéskor felugrál a kutya, szinte mindenki azonnal dörgi az ítéletet: domináns, át akarja venni az irányítást!… hát egy frászt, kezitcsókolom. Pont hogy szubmisszív, behódoló üdvözlő viselkedést mutat: meg akarja nyalni a szánkat, csak mivel az hozzá képest magasan van, máshogy esélye nincs elérni, mint felugrálással. Leszoktatni erről nevelés kérdése, nem viszonyrendezésé. Másik ilyen konyhaetológus tévhit: a hanyatt hemperedés feltétlen megadást jelent. Aki ilyet állít, sose látta még Ardit, amint háti helyzetből vígan rágcsálja Doris bokáit és még fenyegetőn kaffog is a kétmilliméteres agyaraival. Hát ez minden, csak nem behódolás.

Határeset-kategória a hágási mozdulatsor, Dorkánál tényleg inkább erőfitogtatás, viszont nem hiszem, hogy Ardi a plüssállatait ily módon utasítja rendre. Ivarérett, heréletlen ámde cölibátusra ítélt ebeknél meg inkább mély együttérzést és szánakozást kelt és miskárolókésért, vagy legalább kutyapszichiáterért kiált.

Szóval hagyjuk már ezt a dominálást, dominózást. Befogadtuk az emberi családunkba a kutyát, aztán mégis farkastörvények szerint akarunk élni vele. Legyen vezérfonal inkább Csányi Vilmos örökbecsű könyve, Bukfenc és Jeromos új kiadásának címe: A kutyák szőrös gyerekek.