… és kutyát?
Nem feltétlenül pénztárcafüggő, melyik mellett döntünk. Hiszen a piacon/ utcán/ csomagtartóból árult, fajtatisztának látszó kiskutyáról később nagy valószínűséggel kiderülhet, hogy oltatlan, férges, betegséget örökölt vagy szerzett, és ha mindezek ellenére – na meg ha új gazdija bevállalja a tetemes állatorvosi költségeket – megéri a kamaszkort, kiderülhet a komondornak vett fehérbolyhosról, hogy valójában puli. Vagy uszkár. Vagy mindkettő.
Ha ragaszkodunk egy adott fajtához, de nem érdekelnek különösebben a pedigré és a felmenők, körülnézhetünk a fajtamentésnél. Kölyköt talán nem, de fiatal állatot jó eséllyel találunk náluk. Viszont ha 8-12 hetes kiskutyát szeretnénk, ismert szülőkkel, örökletes nyavalyákra szűrten, jól tápláltan, chipelve, oltottan, féreghajtva, garanciával – ennek bizony ára van, esetenként bőven hatszámjegyű.
Nincsenek tenyésztői, versenysportolói, szépségversenyes ambícióink, “csak” egy társat, családtagot, négylábú barátot szeretnénk? Szívünkön viseljük a kidobott, megunt, éhező állatok sorsát? Lehetőleg rögtön kettőn is segítenénk egy csapásra?* Irány a menhely.
* Egyet elhozunk, és a helyére be tudnak fogadni egy másikat.
Nézzünk körül. Ne akarjuk rögtön elhozni a fél állományt. Valami elképzelésünk biztos van, méretben, formában, szőrhosszban, habitusban. Aki beleillik, tudakozódjunk róla. Kérdezzük ki róla a gondozókat. Milyen temperamentum, mennyit eszik, mit tudni az előéletéről, van-e kezelendő betegsége? Mennyi idős, ivartalanított-e? Ha lehet, vigyük ki sétálni, ne is egyszer. Járjunk vissza hozzá pár naponta, figyeljük a viselkedését, ismerkedjünk. Már ennyitől is kialakulhat benne kötődés! És ha kölcsönös…
… ez egy csodálatos barátság kezdete.
