A kutyasuli nem csodaműhely. Nem fog heti kétszer másfél órás foglalkozástól gyökeresen megváltozni a kutya viselkedése, bármennyire is kényelmes lenne így.
“Sajnos” nem lehet megúszni az otthoni gyakorlást, ha eredményt szeretnénk. Idézőjeles a sajnos, mert nem kell kutyának-gazdának egyaránt keserves melót jelentenie, inkább játékos elfoglaltságot, kizökkenést a mindennapok rutinjából. Napi egy-kétszer 10 perc bőven elég – kezdő szinten legalábbis -, többtől már elfárad a kutya, motiválatlanná válik és innentől tényleg nyűg a munka.
Azért is fontos egyes gyakorlatok otthoni, ismerős körülmények közti begyakorlása, mert a kutyasuliban ezer izgalmas inger vonja el a kutya figyelmét, nagy a jövés-menés, mindig történik valami, és hát ott vannak a többi KUTYÁK! Ha egy feladatot már-már rutinszerűen tud ismerős környezetben, zavarás mellett is jobban fog működni. Nem tökéletesen – még -, de menni fog.
És hogy miket lehet otthon gyakorolni? Rengeteg mindent, például szemkontaktust, ültetést, fektetést, apportírozást, helyben maradást, hanyatt-hemperedést (lényege, hogy hagyja magát a hasán is megérinteni, simogatni), haladóbbaknak állítást, kézjeleket, trükköket, szabályos beülést, klikkert. Séta közben lábnál követést, behívást, kajamegtagadást… tetszés szerint kiegészíthető.
És… türelem. Nem fog egyik napról a másikra megváltozni. Nagyon igyekszik, de nem érti meg minden szavunkat, mozdulatunkat, a szándékainkat meg pláne. Főleg ha valami kutyaésszel érthetetlent kérünk tőle (lássuk be: a legtöbb dolog ilyen). A legtöbb kutyánál van egy csomó viselkedés, ami félreértésből, téves kommunikációból alakult ki majd rossz szokássá rögzült, az ilyenek leépítése nem két perc (például félelemből rámorog a többi kutyára, gazdi nyugtatón simogatja – és ezzel öntudatlanul rádicsér az acsargásra).
Ne sajnáljuk tőle azt a napi pár percet, fél órát, ez nagyban segít neki megérteni neki, mit várunk tőle. És hogy hogyan kellene – a számára kicsit érthetetlen – világunkban eligazodni.
