Canis Ludens

Hannibal sheltie

Közröhej tárgyává váltunk. Szegény Ardi is, bár esetében inkább hökkenet a reakció, meg szerintem egy csomóan fel se fogják, mit látnak, de én mindenképp leszerepeltem. Gazdiként és kutyatrénerként. Falkavezér (vagy mi a szösz) meg kutyasuttogó pedig végképp nem vagyok, lúzerigazolványom is betelt.

Mint a mellékelt ábra mutatja: tekintélyes szájkosár került a törpevadállatra. A lehetséges okok:

  1. vérszomjas fenevaddá változott, mert – tiltásom ellenére – csakazértis nézi a Walking Dead-et
  2. szeretném elhitetni mindenkivel, hogy ő valójában egy szőrös bullterrier
  3. minden sz*rt összeporszívózik a parkban.

Bingó, a hármas szám nyert. Hallom a hitetlenkedést: és ezt tényleg csak szájkosárral lehet megoldani? Hol van itt a sokszor emlegetett nevelés, odafigyelés, felelős kutyatartás? És még ez a csaj ír a kutyázásról blogot?…

Igazad van. Nincs mentségem. Na jó, azért mégis bepróbálkozom egy kicsit. Gyengusz érvek, tudom, de hátha mégis.

Frankón résen kell lennem, komolyan, legutóbb egy tízperces kiskör alatt kétszer zabált fel valamit a shetlandi. Na akkor lett elegem. Szégyen vagy sem, tényleg megvettem a legkisebb méretű szájkosarat, amit addig csak fenyegetésként ígértem be neki.

Most megkapta. Persze nem húztam rögtön rá, először etettem belőle párizsival és szép lassan csempésztem csak fel a tűfejére. Amikor fenn volt, akkor is rendszeresen beszuszakoltam a rések között egy-egy falatkát. Így ha nem is rajong érte, de eltűri. Pedig az első alkalommal még szégyentelenül ki is röhögtem, persze közben iszonyú bűntudatom is volt, hogy ilyen csúfot teszek a kiskutyámmal. De eszembe jutott a mélybarna szájszaga és megkeményedett a szívem. És nem mondom, hogy nincs bennem káröröm, amikor talál valamit, de aztán nagyot koppan.

Ti is küzdötök ilyen problémával?

Exit mobile version