Volt idén is osztálytali, hát hogyne lett volna. Az eddigi legkisebb létszámmal, cserébe jövőre – remélhetőleg – zsúfoltan leszünk, mivel 2017-ben lesz röpke negyedszázada, hogy leérettségiztünk.
Az idei egész csendesre sikeredett, még drónozni is jutott idő, és csak két kölök akarta mindenáron kirángatni KK kezéből (esélytelenek voltak, sokkal nagyobb és erősebb és gonoszabb náluk), néha befértünk mi is a dézsába, mert nem volt olyan sűrű a gyerekleves, volt Tisza-parti homokvárverseny, Csabi porontyai nyertek az élő békás (!) alkotással, ettünk jókat, Ardi is megtanult a Tiszában úszni, meg én is, lágy volt a víz, bokáig ért a homokpadok fölött, sütött a nap, jó volt a társaság, hideg a sör.
Viszont jövő nyáron nem viszek kutyákat, ha én is lazulni akarok. Továbbra sem alkalmasak ebeim gyerekterápiázásra, sőt egyre kevésbé azok, nekem meg nagyon nem buli fél szemmel mindig azt lesni, mikor és hányan szorítják sarokba a farokbehúzott Ardit egy kis simogatásra, a bátrabbak Dorist is, aki idén először annyira beelegelt, hogy eleresztett némi vicsort, odaszólást. Nagyon messze van még az odakapástól, de rohadt fenyegetően néz ki, és nekem meg semmi szükségem megrettent purdékra, rosszalló szülőkre, és arra se, hogy folyton készenlétben legyek, nem maradnak-e felügyelet nélkül közös térben a gyerekek és a kutyák.
Aztán én sem vagyok pedagógus, türelmem véges, nem vagyok képes külön-külön minden gyereknek ötvenkétszer elmantrázni, hogy nem nyúlunk hozzá hátulról, felülről, nem üldözzük, nem megyünk rá egyszerre öten, ha alszik békén hagyjuk, nem adunk neki szilvát, mogyorót, pogácsát, gumibékát és igazit, nem használjuk széknek, műnyúlnak, továbbá torpedónaszádnak se.
És nem azt mondom ezzel, hogy bármelyik gyerek rosszindulatú lenne vagy papucsállatkaeszű, okosak ők és szeretik az állatokat, csak nem tudják még – honnan tudnák?! -, hogy működnek, hogy kell őket jól szeretni. Majd megtanítja nekik valaki, aki türelmes és kedves, amilyen én tutira nem vagyok, de szerencsére vannak mások, sokan.
Nekem elég feladat a két átok négylábúval türelmesnek lennem, próbára tesznek rendesen, szerintük a napozásra leterített gyékényen minél többször át KELL trappolni, a homok és a sár csakis fetrengésre van ott, a másik labdája mindig izgibb, vizet bundából kirázni kizárólag emberek vagy legalább a cuccaik közelében lehetséges, az egyiket nem lehet letiltani a krokodiloktól hemzsegő vízbe berongyolásról se, a másikat úgy kell beleimádkozni minden új pocsolyába.
Ja és ugatni, azt mindenképpen kell.
