Az egyik első dolog, amit észrevettem, hogy a jutalmazás – erre való külön felszólítás nélkül – valahogy mindig elfelejtődik. Mintha a gazdák természetesnek vennék, ha a kutya “jól” viselkedik, a nemkívánatos akciókat bezzeg azonnal szankcionálják. Pedig nagyon fontos lenne, hogy ahogy azt csinálja az eb, amit várunk tőle, azonnal nagyon dicsérjük meg!
A kívánt viselkedés ugyanis a kutya számára többnyire nem természetes. Miért is kellene neki nyugodtan ülni, lábnál követni, helyben maradni? Mi se vegyük magától értetődőnek, ha mégis megteszi a kedvünkért. A kiképzés során sokszor utasítjuk a kutyát, vagy tiltunk meg neki valamit. Ezek kvázi hideg érzelmeket közvetítenek, nagyon fontos lenne az ellenpólus bevonása is – ha valamit a kedvünk szerint csinál (vagy hagy abba), akkor éreztessük vele elégedettségünket, dicsérjük meg, kapjon jutifalatot vagy játsszunk vele egy kicsit! (Utóbbi akár jobban erősítheti a kötődést, mint a simogatás vagy a kiképzés.) Szóval legyen meleg is a gyakorlatban, egyrészt kontrasztosabb lesz, mit kívánunk tőle és mit nem, másrészt meg… érző lény, szüksége van rá! Képzeljük el, milyen érzés lenne, ha a munkahelyünkön csak utasításokat és tilalomfákat kapnánk a főnökünktől, elismerést és prémiumot pedig soha, akármilyen keményen is dolgozunk.
Ráadásul mi egy fárasztó nap után hazamehetünk, otthagyhatjuk a főnököt minden ingerültségével, követelőzésével együtt. A kutya pedig a főnökhöz megy haza.
