(Ardbeg, ki más)
Naná, hogy örvendezem, mert még a múlt héten is csak hosszas töprengés után mert elrugaszkodni a partról, maximum egy-másfél méterre, ha annál mélyebbre sikerült dobnom a labdát, kétségbeesetten ugatott rá, hátha attól kijön, aztán vagy én kulpászkodtam be a lasztiért vagy Dorkát küldtem utána.
De! Tegnapelőtt már egészen felbátorodott, és a mai teljesítménye pedig határozottan úszás. Három évnyi megfeszített melónkba került, Zsófinak és nekem, de végre beérett, és már alig fél a víztől és egyre nagyobb az önbizalma, és teljesen meg vagyok hatva, mennyire bátor ez a sheltie. Itt van a két nappal ezelőtti, meg a mai (ráadásul szeles-hullámos) vitézkedése is:
Nem voltam biztos benne, hogy valaha sikerülni fog, nem egy vízbolond fajta, de mert Dorci annyira imádja a vízi mókázást, tök jó lett volna, ha a kisróka is csatlakozhat. Ezen kívül szuperjó kondit ad, kíméli az ízületeket, állatira lefáraszt és a bundát is bolyhosítja.
Persze soha nem dobtam be, mert az tiszta sor volt, hogy tud úszni, csak éppen utál. Inkább csalogattuk labdával, kajával (Dorcival nem lehet, mert a bunkója simán átgázol rajta, úgyhogy vízben inkább elkerülve a nagytesó), botocskákkal, bülbülszóval. Tavaly a matracozás már egészen tetszett neki, de hát azóta volt három évszak, elfelejtődött.
És az is bebizonyosodott megint, hogy a kutya nehezen általánosít, mert ami délelőtt olyan szuperül ment a nagy tóban, arra délután újra rá kellett venni az agilitypályás kicsiben, de legalább már sokkal hamarabb leesett neki, hogy ez ugyanolyan víz, csak más a formája.
A végére meg itt a két kavargó, lüke csaj, és Shianne-nek nem tetszik egyik labda sem, mert nem pink. Nesze neked színlátás.
