Ha végre itt a nyár

Tatán volt az idei, az Öreg-tónál, nagy kedvencem lett a hely. Tavaink nagy részével ellentétben itt a nemkutyázós partszakasz az extrém rövid (mindössze 300 m), az összes többi helyen lehet pancsoltatni az állatkát, akár a gazdi is vele tarthat. Senki nem szól bele meg okoskodik, hanem van egy tábla, amin látható a legutóbbi mérések szerinti vízminőség, a baktériumflóra összetétele, meg hogy fürdés saját felelősségre. Vagyis nem tiltják – nemes egyszerűséggel – , hanem felnőtt embernek nézik a polgárt, aki képes egyedi döntéshozatalra. Egészen európai.

Mindenre felmászunk

Mondom, mindenre

Mivel most az ELTE Etológia tanszékén nem folynak olyan kísérletek, amihez nagyszámú résztvevő kellene, ők nem szálltak be az idei buliba. Családiasan voltunk, csak a KEA pártfogoltjai és nevelői, meg a két TopMancsos K99-es csapat vett részt.

Csipet csapat

A tavalyi monstre kiképzésfolyamhoz képest baromian ellógtuk az idei munkát, legalábbis mi, “öreg” K99-esek. A KEAsok és a K99 ifjoncok tisztességesen gyakoroltak, mi meg (enyhe lelkifurdanccsal ugyan) (de csak enyhével) az árnyékban elnyúlva figyeltük őket. És vigyáztunk nagyon, nehogy felmelegedjen a fröccsünk. Meg néha lementünk a partra kutyabandástul az ottani árnyékviszonyokat kipróbálni.

Kunyera (Kópé és Grimbusz)

Az ebek cserébe tökig felhasználták mintegy kétheti aktivitásadagjukat már az első két-három napban, eszetlenül hancúroztak, ugráltak, bunyóztak és rosszalkodtak. Eleinte lazán nyitva hagytuk a faházak ajtajait, hadd járjon a levegő, aztán észrevettük, hogy más is jár. A szemfülesebb négylábúak végigportyázták a földön hagyott táskákat, táposdobozokat, felporszívóztak mindent, ami ehető, Kópé kis gönci hordóként gurulva került elő a felderítőkaland után. Mivel igazi terrierként ő nem adja ki, ami egyszer a szájába került, olajkúrára kellett fogni, hogy mielőbb kijöjjön (a másik végén) a behabzsolt táp, nehogy vizet felvéve, megduzzadva bajt okozzon. Dásánál bezzeg semmi különösebb következménye nem lett, hogy Doris kétnapi vacsoráját felzabálta…

Spontán apport

Azért kicsit dolgoztunk is a vége felé, amikor a KEAsok elmentek és Márta hirtelen nagyon ráért. Főleg klikkereztünk, mert ahhoz nem kellett túl sokat mozogni , viszont hülyébbnél idiótább feladványokat találhattunk ki a kuttyoknak. Ők meg örültek a potyavacsorának, az eszesebbje rá is játszott az értetlenkedésre, hogy minél több rávezető klikkelést – és így jutifalatot – kapjon. Doris nem tartozott közéjük, ő nem játszotta a hülyét… persze ez az én saram, nem ötévesen kellett volna elkezdeni vele gyakorolni.

Néha ránkjött, hogy tulajdonképpen mi komoly kutyások vagyunk rommá képzett ebekkel és jajuramisten mindjárt itt az őszi vizsga, de általában hamar elmúlt. Amíg tartott, gyorsan agilityztünk vagy őrző-védőztünk kicsit. Vagy a bólyához küldés-fektetés kombót gyakoroltuk – vízben.

De persze a lényeg a fürcsi volt, meg a nyár, meg a dilinyózás, mindből jutott bőven. Hazaérkezés után két napig Dorka alig adott életjeleket, és agilitynél gyönyörűen irányítható maradt. Jól kinézünk, hogy ekkora lefárasztás kell hozzá.