A sarki játszótér. Nemrég betonoztatott le és keríttetett be, mert rend a lelke mindennek. Egészen addig kissé elhagyatott, kócosan kedves terecske volt, korhadó gerendák által támasztott füves rézsűvel, repedezett felületekkel, meggyfával, falikúttal, öreg-nyűtt játékokkal. Mikor lakást keresve kóboroltam a környéken és belebotlottam alkonyattájt, azonnal kevés kedvenc verseim egyike ötlött eszembe:
a tér anno…
Mint sötétet a fény
úgy leltelek,
mint utazó a megürült padot,
és úgy szeretlek most, ahogy mély
vizeknek halai az iszapot.
Tenyeremben simogatás lapul
– így bújnak meg házak közt csöpp terek –
Elment a kedves.
Én engedtem el,
mint léggömb zsinegét a kisgyerek. (Kepes Sára)
…amikor rátaláltam…
A meggyfa beszántatott, a térből lett szigorúan körbekerítésezett, lakattal zárt, full beton téglatest-halmaz, csilivili játékok, lépcsőhegyek – sokan hatolnának be babakocsival, na nekik körbe kell evickélniük az egyetlen lejtőhöz, ha meglelik egyáltalán. A tér forgalma viszont exponenciálisan megnőtt; zsivalyos gyerek-gettóvá vált, nyaranta négyzetméterenkénti minimum 3-4 lurkónyi (plusz szülők) népsűrűséggel.
Egykori keresztül és kasul útvonalú sétáink a kívülről kerülésre korlátozódtak. Így került szemem elé az alábbi iromány, mely a kerítésre volt felerősítve gondosan, több példányban, hogy minden bejáratnál olvashassák a kedves szülők és okuljanak. Ha nem látom, nem hiszem el. Íme a tacepao, minek tartalma nyilvánvalóan a fenti állapotváltozásra és népszerűsödésre vezethető vissza:
Értem én, hogy Budapest hírhedetten nincs ellátva nyilvános WC-kkel, még nyamvadék Toi-Toi-k sincsenek sehol (na nem minha sokan használnák őket egy hét elteltével, ha lennének is, mert a karbantartás, tisztítás egyik üzemeltetőnek sem erőssége), na de könyörgöm némán, tényleg ez a megoldás? Játszótéren kívül már nem zavar? Ha rájön arra a nyomorult kölyökre, fel se merül, hogy hazamenjünk, elintézze, visszajöjjünk? Vagy mindenki kilométeres távolságból zarándokol a híres Harangos játszótérre?
… és a mostani kerítéses, gumis-betonos verzió
És halkan kérdem: vajon hány, már nem pelenkás, de hosszú távon visszatartani nem képes korú gyerek szüleinél van zacskó? Amit a kutyásoktól oly szigorúan követel mindenki, a közteres meg büntet is, ha nincs előírt számú (!) a birtokunkban?
Hányszor láttam a parkban, hogy anyuka görcs nélkül guggoltatja a gyereket a bokrok tövébe, és tisztára zavarba jön, amikor előzékenyen zacsival kínálom, ha éppen nem küld el üvöltve anyámba. Megvan persze a kutyás-gyerekes szembenállás, miért pont ez az ellentét ne létezne kies hazánkban, köpködünk egymásra és dobáljuk a sza sarat marékszám, na de pont ezért: biztos, hogy szükség van effajta munícióra?
Teljesen érthető a háborgás, hogy undorító a rengeteg kutyaszar városszerte (szerencsére egyre többen tényleg felszedik), mert pfuj belelépni, meg nagyon pfuj, ha a gyerek beletenyerel. De a kutyásoknak ugyanúgy undorító, ha Bundás emberszart talál, mert ő nem csak belelép, hanem meg is eszi. Netán belehempereg. És talál lépten und nyomon, és nekem – neki is – hóttmindegy, koszos hajléktalan termelte-e vagy a tündibündi szőke Pistike, ugyanúgy blöööee.
Amúgy pedig a játsszon imigyen írandó.
