Tökre nem számítottam rá. Arra se, hogy szembejön velem egy ilyen hirdetés, arra se, hogy gondolok egyet és megpályázom, arra aztán meg végképp nem, hogy én nyerem meg. Pedig de. Mindez történt augusztus második felében, és szeptember 1-től már dolgozom is.
Napi 8 órában, vagyis teljes munkaidőben, bejelentve, ilyen se volt vagy négy éve. Bele kell szoknom, hogy kevesebb idő jut lógásokra, edzésekre, a kutyáimra, blogra, KK-ra, bármire.
Cserébe lett egy olyan munkahelyem, ahova szeretek bemenni, ahol a hétfő csak nagyon kicsit rossz, ahol hiszek abban, amit csinálok, látom értelmét a munkámnak és társadalmi megbecsülése van, még suliba is küldenek és ezért hálás vagyok, nem bosszús. És szabad vagyok és stresszmentes, hasznát látom végre annak, ami eddig csak hobbi volt, meg még a napi edzésből is letudok valamennyit munkaidőben, mert annyit kell mászkálnom a lábaimon amolyan bogármódra, hogy rendszeresen kiakad a lépésszámlálóm.
És kutyázhatok – sőt, kutyáznom KELL – naphosszat. Például velük:
El nem tudtam volna képzelni a banki ügyfélszolgálatok, géptermek, irodai hierarchiák, multis könyöklések, dress code-ok, aktakukacolások és jogász bikkfabárók csűrtcsavart világából, hogy egyszer ekkora mázlim lesz. Persze van itt is sötét oldal, hogyne lenne, kibebánt korán kell kelni minden nap, akad kutyaszartakarítás is a céges puttonyban, lelkileg néha nagyon megterhelő, hogy sok sérült emberrel és negatív megnyilvánulással találkozom. Meg persze ebből a fizuból se fogok palotát venni, de még kulipintyót se.
Viszont vakvezető kutyákat képezhetek.
