Húzz ki egyet a hátamból!
Annak idején udvariasan ugyan, de elhajtottak a vérbe – pedig még ügyes ókájés papírom is van! meg referenciát is szereztem! – , gondolom nem voltam szimpi nekik. A honlapjukon amúgy azóta is folyamatosan hirdetik, hogy munkatársakat keresnek. Jó, oké, nem esett jól, de tudomásul vettem, nem kötelező engem szeretni.
Na de most hívott az ember, hogy kellenék, merthogy egy kollégájukból ex lett, nem túl kellemes körülmények között (WTF?? Mi közöm hozzá, így elsőre, telefonon, nem indiszkrét ez egy kicsit?!), és hogy na. Mondom jó. Kb. második kérdés: van-e jogsim meg autóm. Yessir. Na és mekkora. Itt már emelkedett enyhéden a szemöldököm, mondom kétkutyás kapacitás, nagyonfullextra vészhelyzetben tán három, de inkább nem.
Hát hogy az izé, az nem jó, mert legalább olyan kellene, amibe három fér, de inkább négy-öt, esetleg hat, mert különben nem éri meg. Itt már a tarkómnál jártam a homlokráncolásban, kinek éri meg és mi? Most arra célozgat a ficere, vennék már egy nagyobb kocsit, esetleg rögtön valami dobozost? Mert ők nem akarnának beruházni céges vagonra, amíg vannak ilyen balekok, akik a saját kocsijukat nyúzzák, szőröztetik és hányatják össze. Ja, és akkor már ketreceket is vegyek meg biztonsági hámot, ugye?
És még pillanatnyi identitásválságom is lett. Most akkor taxis vagyok vagy eboktató?
Közbevágtam, nem nyert a sok kutya, ez egy Ka, ez van. Erre jött a nonplusultra, amitől már majdnem követtem a fejbőrzetem a hanyatlásban, hogy akkor ha van olyan ismerősöm, akinek akad ilyen fuvareszköze, legyek jó és tereljem őt hozzá. Biztos minden kisáruszállító ég a vágytól, hogy napközben, este, hétvégén mindenféle kuttyokat furikázhasson városszerte. Mert az oly nemes. És hát neki dolgozhat.
Feltételezem az üzemanyag-elszámolás, amortizáció, autótisztítás “majd megoldjuk!”-alapon megy. Kispiripócs-alsói családi benzinkút áraival, kalapácsos karosszérialakatossal és ráöntünk-egy-vödör-vizet-jó-lesz-az mosóval kalkulálva.
De egy rosszindulatú vagyok.