Egyre többször írok önálló posztnak túl rövid hangulatbejegyzéseket a facséra, ehun egy kivonat az utóbbi 2-3 évből.
Eső
Szóval amikor bejövünk a zuhogó esőről a kutyákkal, és mindkettő tartja a fejét, praclijait megtörlésre, majd elégedett szusszanással elheverednek a lakásszerte fellelhető kutyaágyakon, takarókon, elmerengek hogy miért az terjedt el kies hazánkban, hogy “lakásban kutyát tartani állatkínzás” és az udvaron, láncon, lyukas hordóban abszolvált házőrzetés pedig miért nem számít annak?!
Mosoly
a.) Doris szeretné, ha Ardi kinyalogatná a fogai közül a kajamaradékot
b.) Doris nem szeretné, ha Ardi kinyalogatná a fogai közül a kajamaradékot
c.) csak mosolyog
Eredet
Ezek már itt is együtt voltak?!
Egérlik
Szomszédunk lakfelújít, vagyis keletkezett nálunk egy budai, emeleti, bútorozatlan, felújítandó egéralbérlet.
Vendég házőrző
Este 10, mozizunk békésen. Valaki elmegy az ajtónk előtt, a vendégkutya felneszel és üvöltve rohan vendégházát megvédeni. Persze a két saját lelkesen csatlakozik, bár azt se tudják, mi van, csipásan pislognak félálomban ordibálva. KK-val egymásra nézünk: “ezek hülyék”, majd szinkronban, tutulva elkezdünk vonyítani. A két sheltie-nek le se esik, őket nem zavarják holmi tények a csipogásban, na de a belga pofája, ahogy zavartan elhallgat… (minden másra ott a mastercard)
11. évfordulós dada
Alien május elseje. Már 11 éve annak, hogy egy irtózatosan betequilázott éjszaka után adtunk még egy esélyt egymásnak (az se sült el jól, azt hiszem, mindkettőnk kognitív disszonanciája ott szívta fel magát annyira, hogy még most is tart). Akkori kutyám rég almafává nőtt, ükunokája is erősen őszül már, Maffia sheltie-ben reinkarnálódott, mindenki öregszik, csak én vagyok uborkás öszvér.
Szegény vakvezetők
Egy kis plusz info a “szegény vakvezető kutyák, boldogtalan rabszolgák ők” dumával sápítozóknak: játszanak a hatalmas udvaron a leendő vakvezetők, bolondul rohangálnak, birkóznak. Szólítom az egyiket, nyakörvet teszek rá; ebből tudja, mindjárt indulunk. Onnantól ügyet se vet a többiekre, holott még szabadon van, játszhatna tovább – de nem, jön velem, büszkén, farkcsóválva. Hisz őt választottam, ő bújhat a hámba. Megyünk dolgozni.
Júniusi munkanap
Még a vesemedencém is esővel teli, jó tudni, hogy a vitorláskabát nem vízhatlan. Ha még egyszer valaki arról áradozik, hogy milyen gyönyörű munkám van, letolom a torkán a fehér botom.
Júniusi délután
Hazaérek, hatszor áztam csak el ma, a kutyák is kábé, vizes kutyaszagot árasztunk mindannyian, ledöglök a kanapéra KK mellé, valamilyen apropóból lerugdos, megadóan dőlök hanyatt a földön, nekem már csak ez jut, örülök ennek is, tudom, van lejjebb (alattam két emelet plusz pince, aztán a négyes metró, szóval éteri magasságokban lebegek itt a padlón), KK röhögve rámesik, a sheltie ordítani kezd, szerinte bulika van, Dorci meg térül-fordul és a számba teszi a legkedvencebb nyálas-szőrös-foszlós játékát, szerinte is bulika van… csak egy átlagos délután mifelénk.
Kutyafuti
komolyan, minden kutyafuttató így működik?! Benyitok, összes kutya nyakamba + kutyám nyakába esik, gazdik a leghalványabb kísérletet se teszik hogy elhívják őket, az én dolgom arra vigyázni, ki ne szökjenek (?!), beérve az egyik harminckilós tömörgyönyör tündibündi erőből ugrál fel rám, szántja combjaim a hosszúra nőtt karmaival, tiszta mocsok leszek tőle, gazdi megállapítja hogy jaaaa, juti van nálad?… innentől az én hibám, nem nagyon erőlködik hogy fifijét leszedje rólam, bocsánatkérésre meg miért is várnék, mehh. Csóri ebem közben próbálna pisilni, de egyrészt folyton valaki a seggében van homlokig, másrészt az egész futtató úgy tele van hugyozva, hogy jobban bűzlik az ammóniától mint egy fodrászműhely, még az egyáltalán nem finnyás labi orra is ráncba gyűrődik az undortól, kiviszem inkább, hogy egy fa mellett könnyítsen magán.
Szóval a kutyafuttató – ilyen formában -továbbra is kösz, nem.
Luke
A Gödör. Mintegy másfél hete költözött a házunk elé, annyira mondjuk nem örültünk neki, zsúfolt parkolási mikrokozmoszunkból jókora autónyi helyet foglal el. De gondoltuk, úgyse marad soká, hisz nem csak széles de mély is, ottléte hamar hárítandó problémát sejtet. Mégis úgy tűnik, kényelmesen elvan, az évenkénti négyeshatos-feltúrás, az autópálya-felújítások, elkövetkezendő Lánchíd-lezárás kisöccseként elkeríttetett, majd magára hagyatott. Hétfő hajnalban jött ugyan pár jómunkásember, lapáttal böködték, piszkálták, nem ment odébb, munkások balra el, gödör azóta is ott terpeszt dölyfösen.
Valahogy mégiscsak szólítanunk illenék. Elneveztük Luke-nak.
Luke gyermeke
Párral ezelőtti poszt folytatása: megvan, miért terpeszkedik Luke hetek óta ilyen ráérősen, moccanásra képtelenül az utcánkban: hát várandós volt a drága! Ma délre kinyomott magából egy akkora utódot, hogy az egész utcán végigér. A természet csodája, hogy ekkora porontyot lefialt ugyan, de maga Luke mégse lett kisebb. Ezek biztos a negatív térben szaporodnak. Az antianyagban. Az Ellensúly Kontinensen vagy egyenesen a Korong túloldalán.
Az ifjú ded szülőanyjánál is utálatosabb, mindennemű közlekedést ellehetetlenít a járdán, a házakban lakók meg… nos, szűnjenek meg ott lakni, mert haza ugyan nem jutnak. Vagy ne jöjjenek ki egyáltalán. Merthogy átjárót nem hagytak a jómunkásemberek. Különben is minek mászkálnak annyit, maradnának a népek a fenekükön békében. Ugrálnak itt folyton ki meg be.
Jelesül most tényleg csak ugrálni tudnak, bennem meg sorjáznak a színes szélesvásznú mozik, hogyan kel át EZEN: idősebb, megfáradt polgártárs / mankós, pláne kerekesszékes / babakocsis / rutinból közlekedő mobilos zombi (vagy akár tényleg vak) / nagycekkeres bevásárlós, netán banyatankkal / körömcipős-tangapapucsos-fényesre suvickolt bőrcipős / kutyás, ámde nem sportos ebbel. A sor folytatható…
És most legyen tánc! Meg némi illusztrácó.
Luke végkifejlet
Ezt nem hiszed el. Kabaréország. A Hírcsárdának szerintem már rég felkopott az álla, nem tudnak lépést tartani a rögvalóval, koldusbotjukat vonszolva fantáziakopottan kullognak a naplementében.
Már megint A Gödör, vagyis Luke, aki vagy egy hónapja terpeszt az ablakunk alatt. A minap azon morfondíroztam, hova tűnhetett belőle a föld? Mellette nincs kupac, ugyanakkor jelentékeny mennyiséget kellett kitermelni, hogy a mélyben lappangó csövet feltárhassák. Hova lett…?
Hát tegnap meglett. Hosszú napom volt, este 10-kor már félálomban pilláztam, mikor teherautóröfögés, tolatósípolás késztetett mörcögésre. Odamotyogtam KK-nak, hogy tán csak nem most hozzák vissza Luke-ba a földet? Kinézett az erkélyen: de igen. Aztán hozzátette még: és döngölőjük is van.
Este 10-kor. Hétköznap. Lakóövezetben.
És nem átallottak használni!
Alvást, ágyat feledve söpörtem ki az erkélyre, majd le az utcára, összvissz kábé a fúriadühömbe öltözve, KK kissé lemaradva tepert utánam, nem hallgattam szép szóra, jött hogy megmentsen legalább a lecsapatástól vagy mittudomén. Parádésan előadtuk a jó zsaru/rossz zsarut. A döngölés abbamaradt. Viszont minden ígérgetés, zsarukkal fenyegetőzés ellenére még egy teherautónyi földet azért becsempésztek a szupersürgősen elhárítandó gödörbe.És ledöngölték reggel 7-kor, légkalapácsos aláfestéssel. Milyen jó, hogy akkor már rég elmentem dolgozni.
Pillanatkép
Mai nap csúcspontja: pucér(?!) kisfiú szór illatos-omlós csirkefalatokat a helyben maradásba letett vakvezető kutyám fejére a Csepel Pláza közepén. És a kutya nem mozdult!!
Sznobulás
Új értelmet kap az “animális jegyek érezhetők ebben a merlot-ban” (messzire eltartott kisujj, égnek emelt ormány, enyhe raccsolás elengedhetetlen), mikor borozgatás közben a kutyáiddal labdázol, és az izgatott belga annyira ugrál, hogy óhatatlanul ráömlik némi nemes nedű. Mondjuk az is igaz, hogy ez esetben nem a bor animális, hanem a kutya lett tanninos, de mindegy is.
Random gazdik
Posztom alanya – akár általános alany is lehetne – vesz egy kutyát. Német juhászt, mert az olyan férfias. Elnevezi Rexnek, mert így még férfiasabb, meg fantáziája sincs. Hogy az ivartalanításról mi emberünk véleménye, ezek után szerintem sejted. A pórázról is hasonló, az csak a buziknak való. Ergo Rex szabadon rohangál, lelkesen ráront a pórázos, hámos, dolgozó kutyámra, egyorrú gazdija meg néz, bosszankodásomra vakon, tehát nonverbális kommunikációm lepattanván verbalice kérem meg, hívja már be Rexet. Közben persze félhangosan morgolódom (egyáltalán nem bánva, ha kihallatszik a bajszom alól), hogy nem igaz, mennyire nem alap, hogy pórázas kutyára nem engedünk rá másikat.
Ember hívja. Megint. És újfent, majd egyre dühösebben, frusztráltabban, hangosabban. Rex persze rá se bagózik, hisz nincs megtanítva erre (sem), boldogan farkcsóválva örül a havernak, és mélyen megbántódik, mikor gazdi beérkezvén megragadja a grabancát és oltárian lecseszi. Édesjó Rexes gazdik. Hogy ti milyen rohadt sokan vagytok…
Dorci a hóesésben
És ismét: “olyan okoooooos!”
“Imádom, amikor valaki azt mondja egy kutyára: nahát, hogy ez milyen okosan néz! Most képzeljük el ugyanezt az iskolában: Pistikét felelésre szólítja a tanár, ő föláll, a tanár meg azt mondja: jól van, Pistike, nagyon okosan nézel, ötös, leülhetsz!” – Miklósi Ádám
Kereskedő kisállat
Ardbeg szemet vetett KK popcornjára. Térült-fordult, majd megjelent egy erősen hasznàlt műcsonttal a szájában, cserét ajánlva.
Vallomás
Eljött hozzánk egy régi barátom, boroztunk, dumáltunk, vitatkoztunk. Mivel KK-val – szokás szerint – nem értettünk egyet valamiben, a hangnem emelődött, egyre jobban bemerevedtünk, egyre kevésbé értettük a másikat. A vöröslő fejű, pengeszájú egymásnakfeszülés crescendójában KK egyre csak kiszól a színből a csendben figyelő cimbinek (aki mellesleg azért lett válóperes ügyvédből büntetőjogos, mert előbbit túl mocskosnak találta): látod, ezért vagyok vele 12 éve. Mást rég ledaráltam volna vitában. Na, őt nem.
… legszebb vallomás ever.
(Abszolút nem) vízikutyák
“Hej tengerész, hej tengerész, mit neked a vihar és mit neked a vész” (Rejtő)
Barátunk
A kutya az ember legjobb barátja.
Legjobb barátunk gond nélkül visszaeszi a hányását, felzabálja a csemegésebb fekáliákat, jóízű nyelvcsapásokkal merül el a saját és mások genitáliáiban, és egy szaftos kolbászért – esetenként sima teniszlabdáért – elmegy bárkivel.
Madarat tolláról…
(Ő viszont nem alakoskodik. Tán ezért imádjuk.)
Esti dal
Dorcika menjél szarni, késő van.
De itt nem jó!
Miért nem? Számtalanszor kuláztál már ide, van nagy nyílt tér, beton, minden, amit szeretsz.
De fel akarok menni a lépcső tetejére, ott jó igazán!
Ne már, nincs kedvem lépcsőzni, jó lesz itt is, hidd el.
De nem!
Akkor gyere be a fűre, itt is volt már jó párszor!
Akkor inkább hazamegyek.
Ne csináld már, gyere és gittelj!
De nem, nincs kedvem, menjünk haza.
Csináld már, a jó ég áldjon meg!
Mit? Menjek fel ide a padra pózolni? Össze vagyok zavarodva…
Dorciiiiiii!
Jó, oké, nem elég, hogy menjek fel, feküdjek is le, tudom. Vagy most nem fotózol?
Jó, oké, nyertél, menjünk fel a lépcsőn.
De jó!! De… miért is jöttünk fel? Elfelejtettem…
Fotózzunk kiskutyát
Séta közben találsz egy jó helyszínt. Odasenderíted a kutyád, beállítod, a másikat kiküldöd a képből. Nyögve letérdelsz, beállítod a telefont, ügyelsz, hogy ne ejtsd vízbe. Jutifalat készenlétbe, parancsra fejletevés felidézése.Amikor épp exponálnál (négykézláb, segged az égnek meresztve), apuka kényelmesen letelepedik háttérbe totyogós dedével, és hosszan magyaráz: nééézd, kuuuutyaaaa. Kép pont elkattan, ujjam persze belelóg, kutya fején undor “jaj minek ezt már megint”, képkompozíció megy a levesbe, oszlop teteje lemarad, ferde az egész, bahh…a gyermek és nemzője se lett kitakarva. Hát ő akart rajta lenni, nem?
Költözés miatt gazdát keres (…)
Külföldre költözés miatt fájó szívvel meg kell válnom két cuki juhászkutyámtól, szobatiszták, jólneveltek, macskákkal jól kijönnek, gyerekektől kicsit tartanak. Az egyik 12 éves belga juhász, elég süket, már nem sok vizet zavar. A másik 7 éves sheltie, ugatós, de nagyon aranyos. Akit érdekel, itt kommentben jelentkezzen
…
JA NEM!
…
Vicceltem. Nem létezik, hogy nélkülük menjek.
Doris, a boldog (nem az)
Ügyintézés
Kettő dolgot próbáltam meg elintézni ma elektronikusan, mert XXI. század, meg Európa, meg ne menj be személyesen, mert Covid, ráadásul külföldön vagyok, tehát annyira nem is mennék. Szóval bíztam benne, hogy ha már mindkét céghez van többszörösen biztosított okos webes belépésem, menni fog, mint a karikacsapás.
1.
OTP webes felületén adtam volna meg az új telefonszámomat. Miután beikszeltem, hogy külföldi szám, nem fogadta el a formátumot (nyilván hosszabb, mint a magyar, már csak az országhívó miatt is). Viszont legott lecsapott rá, hogy olyan változást észleltek adataimban, miszerint külföldön vagyok, tehát jujjujj, tegyek adóügyi nyilatkozatot ÉS azt vigyem be egy OTP fiókba. Kösz, továbbá LOL, az én adómnak amúgy búcsút mondhatsz innentől, Lölö 
2.
EU-Egészségbiztosítási Kártya kiváltása. Örvendeztem vala, hogy van ügyfélkapum, mondom pikkpakk elintézem. Az egy dolog, hogy az egész mo.gov.hu a folyamatos más oldalakra átirányításaival*, többszörös bejelentkeztetéseivel, nyakatekert hatósági bikkfanyelvezetével** még engem, a tizenéves IT tapasztalattal és ügyvédi irodai gyakorlattal rendelkezőt is kiakaszt***, de amikor azt kéri tőlem, hogy a nyomtatványt az általuk biztosított programmal töltsem ki, aminek futtatásához még két további segédprogramot kell letöltenem****, majd kiderül, hogy mindez nem hajlandó Chrome alatt futni, ergo egy Mozillát vagy netán Explorert***** is fel kéne telepítenem, na ott adtam fel.
*lehetőleg teljesen más felhasználói felülettel mindegyiken
**nehogy az egyszerű halandó megértse, kérje írástudó segítségét – nem ismerős ez amúgy a középkorból, lásd Istenhez csak a papokon vezet út?!
***mellesleg az írástudók – ügyvédek és társaik – értik ugyan a bikkfát, az IT-t viszont annál kevésbé
****a laptopom persze mindegyiktől sikítófrászt kap, hogy megbízhatatlan, veszélyes, nehogy letöltsd!!
*****ezektől még Netscape is kitelik
Nna. Ha elvesztél a mellékszálakban, van fogalmad róla, milyen volt.
Klikkerezés
Elég vicces azt hallgatni, hogy a pasid pont megfelelő hangsúlyozással, precízen elkapott pillanatokra rádicséréssel avagy tiltással, lelkesen biztatva klikkereli a… robotporszívót.
Hőkamera
Mindig csak nyáron jönnek tonnaszám a hőkamerás fotók, bizonyítani a bundanyírás hasznát-kárát. Piaci rést találtam asszem, íme a mai, téli hőképes fotó egy gröni – labrador duóról. Plusz info, hogy a belga bundája átlagos, a labié viszont extra tömött.
Ügyintézés 2.1.1.45.926
Mese az OEP, NEAK, EESZT és hasonlók csodálatos működéséről
Szóval kellett volna nekem ilyen Európai Egészségbiztosítási Kártya, míg el nem intézem az osztrák TB-t. Mivel KK már megküzdött az online felülettel (csak az OEP saját felületén lehet igényelni, amihez telepíteni kell a saját nyomtatványkitöltő progijukat, amihez telepíteni kell JAVAt, amihez Firefox Mozilla kell, mert az olyan ósdi dolgokkal mint a Chrome, nem hajlandó együttműküdni, pfff), egyben elintéztük az övével. Az ő kártyáját a szülei címére kértük, mert ők mindig otthon vannak, át tudják venni, logikus volt, hogy az enyémnél is ezt adtuk meg. Az övé megérkezett kb. két nap múlva, az enyém sehol.
És sehol.
Még mindig sehol.
Feltúrtam a netet, hol lehet reklamálni, jól elrejtették (kábé egy rég használaton kívüli WC-be az alagsorban, ahova ki volt írva “vigyázat, a leopárd harap” 
Küldd el, és várj. A biztonság kedvéért egy másik, ezúttal önkormányzati honlapra is küldd el, hátha.
Várj még egy kicsit.
És jő a válasz!!
Szokásos, enyhén lekezelő-lebaszó hivatalnok stílusban, hogy ők bizony elküldték, de hát én nem kerestem, visszament.
Ahha… biztos azért küzdöttem át magam a csodálatos Ügyfélkapus bikkfaerdős-bürokráciasárkányos-cyberőskövületes labirintuson, mert igazából nem is kell a cucc. Ugyanezért kértem olyan címre, ahol mindig van valaki. Gyanakodni kezdtem, hogy tán nem oda küldték (hogy is feltételezhetek ilyet a Szent Hivatalról, de mégis hát na). Tán az állandó lakcímemre mehetett? Gyors kérdés a laktulajhoz, de nem, nem dobtak be ajánlott küldeményről szóló cetlit, tehát oda se. Megérdeklődtem a hivatalszolgától (nem volt egyszerű ez se, mert sima válaszopció nem létezik, ugyanúgy végig kell verekedni magad a legördülő menüs honlapszörnyön), hogy ugyan drágám mondd már, hol nem kerestem?
Hát természetesen az állandó lakcímeden, te kis butus, de küldjük újra, ehh, érkezett a válasz, melyet ha élőben kapok, magasra emelt orr és szemüveg fölötti szigorú nézés egyidejű kivitelezését látom magam előtt. Nem vitatkoztam, hogy oda ugyan nem jött egy huncut bolhafing se, csak lestem csendben, hogy most vajon hova külditek, okosok, ugyanis időközben az állandó lakcímem is megszűne vala.
Azóta se híre-hamva se az utolsó állandón, se anyóséknál, sehol, nem mintha számítottam volna rá….Azóta kijelentkeztem levélben a magyar TB-ből, de fogalmam sincs, sikerült-e, mert válaszcímként csak magyar állandó lakcímet fogadnak el. Mert biztos azért akarok külföldön biztosítottként kijelentkezni, mert amúgy Mo-n élek.
…Mástémájú adalék a rendszer működéséhez, hogy KK hetek óta vergődik, hogy időpontot kérjen Pfizerre (nem sikerül, mert hiába van regisztrálva, valahogy mégsincs), tegnapelőtt felhívta a háziorvosa, hogy akkor gyere, tegnap beoltották Jenssen-nel, az EESZT-ben az szerepel, hogy május 6-án kapott Szputnyikot.
That’s all folks.
Túra után
Agility Osztrákiában
Ausztriában csak akkor agilityzhetsz, ha van BH vizsgája (Begleithundsprüfung; kb alapengedelmességi vizsga) a kutyádnak, ez alapvetően nagyon nem baj, elvégre ne azzal szenvedj már a pályán, hogy nem tudod behívni a kutyád, vagy helyben maradásban hagyni (atyaég, hányszor ment el a idő anno az edzéseken azzal, hogy a nagyravágyó sporttárs gazdira ballisztikus ívben kummantó ebét hajkurásztuk).
Szóval totál értem az elvet, persze amikor beközölték, hogy ez Ardira is áll, mélységesen megdöbbenve lobogtattam az agilitys teljesítménykönyvét, tele dobogós (meg persze még több kizárásos, hihi) versenyeredménnyel, meg elhebegtem, hogy a kis pelyhes amúgy tök pro. Megértőn pislogtak, de ragaszkodtak hozzá. Igaz, a tanfolyamot elengedték, csak kezembe nyomtak egy vizsgaleírást, hogy akkor készülj fel, nagyokos (tulképpen eléggé szeretem, hogy itt a szabályok mindenkire vonatkoznak, végülis ezért is jöttem ide, persze ezt mindig külön tudatosítani kell, amikor éppen engem kap fel a szopóroller).
Ma tehát Ardi 8 évesen BH-vizsgás kutya lett, naná, hogy végigcsipogta a megmérettetést, a helyben maradást meg elszabotálta kissé, mindegy, akkor is, milyen már, hogy ezt is megértük.
Reggeli dal
Reggeli rituálé Ardi módra:
(ugat, hogy ki akar menni)
Jó, nyitom az ajtót, mehetsz.
(ugat) Engedj be!
(ajtónyílásban tárgyalunk) De hát látom rajtad, hogy úgy seltegsz, mint akinek nagyon szarnia kell…
Kell is, de gyere ki!
(felkapok valamit, mégse egy szál bugyiban virítsak) Oké, kijöttem, menj, intézd.
Ne állj ott a lépcső tetején, gyere le!
(lemegyek, eltűnik, két másodperc múlva visszajön, kezdek befrusztrálódni) Most mi van?
Nééézzeeeed!
De jó nekem
Most komolyan, a sokkutyások hogy bírják ezt? Nálam csak 4 van, de ugyanúgy esélytelen végigaludnom az éjszakát, mint egy kisgyerekes anyukának…
… épp álomba ájulok, mikor arra riadok, hogy kockockockoc (karmok kopogása járkálás közben a laminált padlón, mit nem adnék egy full járólapos házért), plusz a frissen műtött kutya műholdvevőjének a hangja, ahogy akad mindenbe és borítja fel a dolgokat (miket apáink odatettek este fél 8 körül) kimegyek szétcsapni köztük, mindenkit elzavarok a helyére, visszamegyek, leteszem a fejem, már csukódik a szemem, mikor hallom, hogy a lámpaburás percek óta iszik, és mivel este nem volt hajlandó pórázon pisilni (mégis hogy képzelem, hogy korlátozom a szabad rohangálásban, fűzabálásban, igen, frissen vágták fel a hasát, és akkor mi van?!), ennek a hangnak és várható következményeinek nem örülök, szóval kiordítok, hogy hagyd már abba, erre ugyan visszatakarodik a helyére (közben persze csörr, dörr, bumm), viszont a mellettem szundikáló sheltie méltán frászt kap, és ha már ily rútul felébresztettem, kimegy és nekiáll baszogatni a többieket. Úgyhogy – némileg (hehh…) paprikásan – megint felkelek állatvilágot idomítani, a sheltit visszapaterolom a hálószobába, rend a lelke mindennek.
Megint hallom, hogy kockockockoc. Felkelek, kimegyek, fejem immár valszleg padlizsánszínű. Ez pár árnyalatot enyhül, amikor konstatálom, hogy Dorcika mászkál, bevezetem a hálószobába, rá a luxi ágyikójára, hát nem hagynak aludni ezek a gazok, drágám?, de nem, az se jó, kimegy, továbbra is kockockoc, aztán letottyan az előszobaajtó elé, óbazmeg, ennek szarnia kell. Ajtó kinyit, Dorci kihussan… majd nekiáll békésen szaglászgatni, szöszmötölni a fagyos, csillagfényes éjszakai kertben.
Én meg ott reszketek egy szál szemránckrémben az ajtóban, és hiába integetek, hogy jöjjön már vissza, nem figyel. Be, fürdőköpeny fel, egyik lábamra papucs, a párját nem találom, nem baj, jó lesz a másikra a gumicsizma is, ki a kertbe, Dorci eddigre eltűnik a ház mögött, de jó, hogy körbejárható a ház, kerülgetem egy ideig, mire levadászom, fellökdösöm a lépcsőn, lecsekkolom a farka alatt, ezúttal mennyire kell csokis fűszálat kiműtenem belőle, óbasszus, ez nem is kakált, csak szórakozott. Befelé menet persze a többiek mind ott tumulnak az ajtóban, ők is kimennének jááátszaniiiii!
Elzavarok mindenkit, vissza az ágyba. Némi zaklatott félálom után dirr, puff, zrrrr, igen, leért a víz, ki kell vinni a tölcsérlakót pisilni, majd elgondolkodni, hogy az uszkárnak vajon tényleg szintén kell-e, sheltit visszarámolni a paplanok közé (ó, nyomorult kiskutyasors), zaklatott idegrendszeremet lecsillapítani, nyugodt vagyok, összeszedett, élvezem, hogy tejelhetek.
Aztán most délelőtt persze kidőlve durmol mindegyik, csak nekem kell fenn lennem.
Karácsonyi előzetes
