Kiakadtam, na (már megent), és ennek hangot is adtam a fb-oldalamon imigyen:
Tegyünk már kicsit rendet, hogy ki a szaporító és ki nem. Mert a fejekben valahogy az van, a szaporító az a csúnyán beszélő, ápolatlan, fogatlan néni/bácsi, aki ketrecekben, hátsóudvarokban tucatszám elleti a szerencsétlen szukákat ganéban-sárban. Tévedés ne essék, ő is az. De a mai kalandom tárgya (vagy állítmánya) is ilyes babérokra tör.
Séta közben felbukkant a távolban egy ismeretlen sheltie, és gazdasszonyával meg annak két humán ivadékával közeledtek felénk. Gazdi mellénk érve feltette a kérdést, miszerint az én shetlandim fiúcska vagy lányka-e (sic!). Kicsit nem értettem, mert agresszióelkerüléshez rég késő volt, alaposan szaglászták épp egymást a szőrösök, és fel se merült bennem, hogy másért akarja valaki ezt tudni.
De hát másért akarta, mert folytatódott a negédizés imigyen: és a golyócskái megvannak? (Itt már emelkedett a szemöldököm.) A nemleges válaszra a némber csalódottan elfordult, de persze nem bírtam ki, hogy utána ne szóljak, hogy miért. Visszafordult lelkesen, hogy hát ő vőlegényt szeretne a kis Ellácskájának.
Két másodpercig filóztam csak, beleálljak-e. És persze hogy. Megérdeklődtem még viszonylag kulturáltan, hogy komolyan gondolja-e, hogy az utcán kerít lovagot az ebnek, és hogy egyáltalán minek. Jött a válasz, kapaszkodj amibe tudsz:
Mert így élheti meg a kutya a TELJESSÉGET.
…
Némi tiszteletlenségteljes néma hápogás után kikívánkozott belőlem a kendőzetlen: hát ez baromság. Csaj itt már fordult elfele, látván, ebből nem lesz boldog jegyesség, még utánaküldtem, hogy “és a kölykökkel mi lesz?!”, “Megoldom” legyintett, hát persze hogy megoldod rohaggyálmeg, “ezért romlik le a fajta” süvöltöttem utána liluló fejjel, mire visszafordult utoljára, kivágva a non plus ultrát:
“Neked minek van akkor ilyen kutyád?”
Hát nem szaporítani, az tény.
Akkor tényleg, minek.
Aztán lamentáltunk egy sort az ismeretségi körömmel, akik persze ugyanazon kutyatartási buborékba tartoznak mint én, olyan ez, mint a politikai-világnézeti bubi, nyilván hasonszőrűek vannak a közeledben, és ettől hajlamos vagy azt hinni, a világon mindenki úgy gondolkodik, ahogy te, aztán jönnek a nagy elképedések, hogy hát pedig mégse, mert messze nem olyan szép és jó a 42, ahogy azt ti kitaláltátok sok rund sör mellett.
Szóval pofára ejtettem ismét, hiába gondolom magam immár bazaltpáncélzatúnak, újra és újra elkeserít az emberi hülyeség. Zsolt barátomat is megihlette a téma, írt egy tűpontos összeállítást, amit természetesen azok nem fognak az első bekezdésig se elolvasni, akiknek szól.
Ne legyenenek kiskutyái a kutyádnak, ha:
- Nem tudod, hogy a kutyád felmenői legalább 2 generácóra szűrve voltak-e öröklődő betegségekre, és mentesek voltak.
- A te kutyád nincs szűrve öröklődő betegségekre.
- A kutyád nem látta orvos, csak a kötelező veszettség elleni oltásnál.
- A kutyád sovány vagy kövér.
- Nincs elkülönítve a születendő alomra kb. 100.000 forintod oltásra, chepelésre, etetésre, egészségügyi szűrésekre.
- Nincs helyed, ahol az alom világra jöhet.
- Nem tudod, mi lesz a sorsa az alomnak (a “majd megoldódik” típusú válasz automatikusan a “ne legyen a kutyádnak kölyke” választ vonja magával).
- Nem tudod, hogy van-e a kutyádnak fajtamentő szervezete, és nem kommunikáltál velük a terveidről.
- Ha arra gondolsz, hogy a kutyádnak “ez jár”, megérdemli, hadd romantikázzon. A kutyák nem éreznek ilyen érzelmeket.
Ha ezek közül akár csak egy pontra is azt tudod mondani, hogy áll rád, akkor inkább gondolkozz el azon, hogy ivartalanítsd a kedvenced. Sokkal boldogabb életet biztosíthatsz ezzel neki, minthogy:
- stresszeled a szervezetét egy vemhességgel,
- kockáztatod az életét egy problémás elléssel,
- stresszeled a környezetedet, a fajtamentést, a kutyamenhelyeket az esetlegesen nem megoldott külyökelhelyezéssel,
- kikészíted a “lehetséges, de nem biztos” vevődet, de leginkább annak a gyerekét, aki az olcsó kutyádat ajándékba kapja, azzal, hogy egy esetlegesen nem egészséges kutyád adsz el (vagy adsz oda neki ingyen), és a dolog megoldását rájuk hárítod.
És persze írt a témáról már Kata is nagyon jót, meg én is többször (itt, itt és itt, ja meg itt is), de az olvasás nem jellemző ezekre a szaporítós, ivartalanításellenes népségekre, mint ahogy a józan, nem-antropomorfizáló (nehéz szó, tudom) gondolkodás se.
Törvényi szabályozás, szigorú ellenőrzés és betartatás, kőkemény szankciók kellenének, mint pl. Lengyelországban, nem lehetetlen megoldani a problémát akár pár kutyageneráción belül.
Addig csak pusztába kiáltott szó. Nem is kiabálok tovább, megyek inkább megvigasztalni a tenyészkanságtól megfosztatott shetlandimat és a ki nem teljesedett életű belgámat némi prémium vacsival, ezzel kell beérniük a kutyalét ötven szürke árnyalata helyett szegény kis nyomingereknek.
