Ha valaki ennyire intenzíven jelen van, folyton nyüzsögve, csipogva, intézkedve…
… akinek a haláltmegvető, bátor birtokőrző ugatását már a kertkapunál hallani…
… akinek bármennyire is kell pisilnie, mire hazaérünk, az első akkor is a protokoll, és sokkal fontosabb megfelelően üdvözölni minket, mint holmi póri szükségletek…
… aki az utóbbi időben ugyan már csak reggelente költözik fel az ágyra, de akkor rendesen megadja a módját. Felváltva nyomja a homlokát-orrát az arcunkhoz amolyan kedves maori-pusziként, folyamatosan csóválva a nyakunkba szuszog, és bár nem egy csókolózós amúgy, de ilyenkor szereti büdösre nyalni az arcunkat, majd elégedett szusszanással a hasunkhoz vagy a fenekünkhöz gömbölyödve még pótszundizik egyet…
…aki mindig lelkesen ellen-tereli a kihajtani kívánt vakvezetőket – hiába mindössze hat kiló, olyan a fellépése, hogy ha ő állja útjukat, a 20-30 kilós tankok nem mernek áthaladni, hiába noszogatom őket a túlvégről…
… aki nem hajlandó megfontolt matuzsálemként egész nap a kanapén bölcselkedni, hanem ha azt látja, a nadrágomért nyúlok – és képes különbséget tenni az otthoni és az utcai nadrág között – lelkesen üvöltözve jelentkezik, hogy igen, menjünk, bárhová…
… akkor is, ha épp többórás kirándulásból értünk haza és elvileg hullafáradt…
… akkor pláne, ha a taneszközös kosárért vagy a klikkerért nyúlok…
… aki az évek során annyi mindent megtanult, az atombiztos behívástól a fémtárgy-apportig, az agilityversenyen tündökléstől a tudatos szimatmunkáig, a pórázfeladástól a fáramászásig…
… akinek annyira kifejező az arca, és tudatosan használja a manipulálásunkra, tud csizmáskandúrosan nézve ellenálhatatlanul sheltegni, de tud fejet oldalra fordítva, a szeme fehérjét kivillantva, füleit lecsapva ádázul gyalázni…
… akit bárhova magammal vihetek, bízhatok a fegyelmezett viselkedésében, a betonstabil idegeiben és a láttán tonnaszám érkező elbűvölt sóhajokban…
… aki Dorisszal a létező legjobb csapatot adja, imádják és tökéletesen kiegészítik egymást, Dorci a mogorva, Ardi a kedves, mindkettő megbízható, jól képzett és gyönyörű…
… aki bármikor ajánlkozik egy kis összebújásra, hozza a puha bundiját, együttérzését, meleg szájszagát, akármilyen fáradt vagy bosszús vagyok, képes kisimítani-lelazítani…
… akitől igazán otthonos az otthon…
…. annak a hiánya valami elmondhatatlanul fáj.
Tíz évesen nagyon korai volt még elmennie, annyi kaland és munyizás várt volna még ránk… kísért mindenhonnan, a fotói a falon és a telefon háttérképein, a kis semmi-vékony póráza, a szerteszét szálldosó hosszú szőke szőrei… rengeteg videón megörökítve száguldozásai, sikerei, őrült csipogása… az épp megkezdett, külön neki vett rovarfehérjés-hipoallergén jutifalatos zacskó… a magas fű alatt megbúvó, még összeszedetlen túrórudijai a kertben… a túl nagy csend.
Nagyon hiányzol, félgalléros Cicakutya. Magadba és a fajtádba szerelmesítettél kábé két pillanat alatt, pedig mennyire meg voltam győződve, hogy múló szeszély, kutyának nem számító kis izé leszel. Hát nem. Világunk közepe, mozgatója, életereje voltál.
Szép álmokat, babácskám.
