Van is némi szeparstressze a labinak, de szerencsére egyre enyhébb, legalábbis nálunk. Ugyan nem a megszokott környezetében van, de Dorkát és Ardit ezer éve ismeri, volt már nálunk párszor, tudja, hogy Apa előbb-utóbb visszajön, úgyhogy a kezdeti aggódás és ajtófixírozás után egész hamar felenged. Ellopkodja Ardi csipogós – és röfögős – játékait, fel-alá mászkál velük rém elégedetten, álmában halkan csönget sípol egy picit. Vasárnap elvittem kutyasulizni, kicsaptam a többi oktatói kutya közé, nem vette zokon azt se, szimatolt, nézelődött.
Séta közben még nem merem elengedni a futtatón kívül, de szerintem az is hamar eljön. Messze nem vagyok gyakorlott kutyaszitter, mert a humán társbérlőm kiakadna, ha rendszeresen egy egész falka hömpölyögne lakunk 44 négyzetméterén, úgyhogy csak fű alatt csempészek be olykor egy-egy ebet. Hátha nem veszi észre.
