Nagy naivan azt hittem, mivel már két kutyám volt (Timber előtt egy cocker spániel tizenpár évesen) értek valamennyire hozzájuk. Sőt. Abban a hitben ringtam, nagyon is profi vagyok. Hisz Tinyó parancsszóra feküdt, ugatott, helyben maradt, bármikor és bárhonnan be lehetett hívni, tizenkét évesen is tanult új trükköket*, fiatalon pedig aktívan és sikeresen agilityzett. Soha nem volt gond nála a szobatisztasággal, egy kezem elég az általa szétrágott dolgok összeszámlálásához, hírből sem hallottam a szeparációs stresszről. Ha nyaralni mentem, bárkire rábízhattam, engedelmeskedett és alkalmazkodott.
* Ez nagy szó volt húsz éve, amikor még a mainál is szörnyűbb állapotok uralkodtak kutyás berkekben. Nemhogy kutyaiskolába nem jártak a népek, de még a legalapvetőbb dolgokra se tanították meg az ebeket. A kutyagumi felszedését most nem is említem. Bármilyen hihetetlen, ez utóbbi szerencsére nagyon sokat javult azóta.
Ezért is ragaszkodtam hozzá, hogy az ő vérvonalából kell származnia az utánpótlásnak. Anno három éves korában lett egy alomnyi kölyke Quartz-tól, köztük egyetlen fiú, Tangó. Róla hallottam, hogy híresen gyors agility-versenyző és tenyészkan. Épp voltak is eladó kölykei, de sajnos az egyetlen szuka, Phaedra már elkelt, de kaptam egy telefonszámot Laczay Ágihoz, övé a Black Night Light kennel. Kutyái Quartz távolabbi leszármazottai, jelen alomhoz viszont Tangónak is köze volt.
Itt két szabad kislány közül lehetett választani, Ági küldött fotókat róluk, bele is szerettem az egyikbe.
Mikor mentünk meglátogatni élőben a kicsiket, szóltam előre Áginak, ne árulja el, melyik az. Letelepedtem a fekete gombolyagok közé, az egyik határozottan felém gurult, feltornászta magát az ölembe, aztán elégedetten szuszogott meg pislogott rám. Kész, ki lettem választva.
Ági csendesen vigyorgott a háttérben, és elárulta, hogy őt szúrtam ki a fotókon. Mint kiderült, ő is Dorcit szánta nekem, mert már hamvas korában látszott, belőle jó munkakutya lesz, a tesója – Málna – pedig inkább nyugodt, szemlélődő, ideális terápiás állat. Így is lett, Málna a SANSZ Alapítványnál dolgozik, Dorka meg az idegeimen.
Doris & Málna – akkor és most
12 hetes korában felnyaláboltuk az akkor már nagy lóvá nyurgult kiskutyát, hazavittük, megsütöttük… és kisvártatva felfalt. Mint a kisgömböc.
Na jó, először csak kóstolgatott. Minket, Timbert, a macskát. Utóbbival hagyott fel legelébb, pár szúrós pofontól visszariadt (azóta sokat finomodott a módszere, már csak hátulról támadja Maffiát. A cinyó cserébe nyíltan terrorizálja őt. Édesek.). Reménykedtünk, Timbi megtanítja majd pár dologra, ez ugyan még nekünk is némileg ködös volt, mire is, de azért jó lett volna. Mittudomén, fegyelemre, jókutyaságra. Nna, persze…
Erről a kisasszonynak teljesen más elképzelései voltak.
Egyik első dolga volt, hogy villámgyorsan elrontsa az öreglányt. Tinyó az agyvérzése után amúgy is kicsit átment szenillába, szórakozott lett és feledékeny, Doris meg még adta alá a lovat. Ez volt mondjuk a legkisebb bajunk, szegény Timberről tudni lehetett, hogy már nem sokáig lesz velünk.Az utolsó pillanatig igazi munkakutya maradt:
Játék mindhalálig. Három héttel ezután ment el
Nos, Dorka is igazi munkakutya. Elkezdett rendesen megdolgozni minket. És mint kiderült, ez csak a bemelegítés, az igazi hepaj féléves kora után jött.
