Hozzánk költözött nyár elején Frodo, a vakvezető-tanonc labrador, aki élete első másfél évét valószínűleg egy pajtában vagy egy kiszuperált traktorgumiban töltötte, ennek köszönhetően azt mondani róla, hogy alulszocializált, erős eufemizmus. Szóval az volt a mellécsatolt ukáz, hogy ismerkedjen a való világgal és mellesleg valahogy el kéne érni, hogy ne akarjon az utcán minden másfeledik kutyát megölni.
Szerencsére Frodi csak pórázon adta elő a pitbullt, szabadon engedve kicsit dömperszerű volt ugyan, de full játékos. Igazából még Ardi is elkente a száját, na jó, ott azért Frodo rájátszott erősen, néha hagyta magát megtépázni, és mikor Ardbeg peckesen, farokfelvágva távozott győzelme színteréről, a labi utána lopakodott, és kicsit seggbecsípte. Aztán hatalmas vigyorral menekült az üvöltve utánalóduló turbó harcipocok elől, ügyesen úgy kanyarodva, hogy Dorkán átgázolva őt is bevonja a buliba.
Kapóra jött, hogy egész nyár folyamán jöttek-mentek nálunk a kutyás jóbarátok, befoghattam az ebeiket az utólagos gyerekszoba-építésbe. Az ő kutyáikkal is a fentiekben leírt kifinomult humorral játszott, cserébe kapott sok kemény nevelést, de csak még szélesebb lett a vigyora. Az előző tanoncaim dettó serényen rázták a juhászoknál a pofonfát, most komolyan, a labradorok élvezik, ha verve vannak?!