Utazások négylábúmmal – 2.rész

Délelőtti szépségszundi

Dorka régóta edződött a lábamnál történő utazás tekintetében, egyre ritkábban akart felkulpászkodni az ölembe nézelődni (régen, ha unatkozott, egyre feljebb tornászta magát, míg ki nem kötött a vállamon, és ott megült, mint valami büdös nagy fekete kakadu), de azt én se gondoltam volna, hogy a több száz kilométeres meneteket ilyen jól fogja bírni. Hamar leesett neki, hogy ha nem az én autómmal megyünk, akkor hosszú lesz az út, és beszállás után öt perccel már neki is látott a délelőtti szépségszundijának.

Nürnbergig viszonylag eseménytelen volt utunk, odaérve csak azért kavarogtunk kicsit, mert semmilyen használható térkép nem volt nálunk, a szállodánk meg fenn volt valami hegyen a zöldövezetben. (Mintha a XII. kerületben kéne megtalálni valamit. Hiába vagyok pösti, sőt budai lyány, ott még mindig simán eltévedek.)
Mindegy, megtaláltuk, lecuccoltunk, kivittük az erdőbe az ebállatot, hadd szaladgálja ki az egész napos jókutyaságot*, aztán irány a wellness részleg… de mi legyen Büdivel? Hiába kutyabarát a hotel, azért uszodába, szaunába nem engedik be. Mi viszont nagyonnagyon vágytunk egy kis lazulásra még a vacsi előtt. Végül megegyeztünk, hogy Dorka nagylány már, tud vigyázni magára, úgyhogy otthagytuk a szobában. Volt némi nyüffnyaff, de semmit nem rosszalkodott – persze mi is csak csobbantunk egyet, aztán tepertünk vissza.

*egészen eddig tartott neki a jóság, ugyanis seperc alatt eltűnt az erdőben, és egy békalencsés tavacskából került elő rém vigyorogva.

Hajóhotel

Másnap pedig már a meseszerű Bruges-ben aludtunk… mivel tényleg hatalmas volt választék kutyabarát szálláshelyekből, ragaszkodtam hozzá, hogy a hajóhotelt válasszuk. A helyszínen derült ki, mennyire jól tettük; a “Bárka” mellett hatalmas park terült el, ahol letudhattuk a reggeli-esti sétákat, a parkolás ingyenes, a belváros gyalog 10 percre. Arról nem is beszélve, mennyire romantikus volt a hullámok ringására elaludni, és a hajó étterme… jajj. Életveszélyes. A derékbőségre mindenképp letális.
Cuki szomszédaink is voltak, mint kiderítettük, nem vízityúkok, hanem szárcsák. Sejtettük, hogy kilétükkel kapcsolatban a szállodás által adott  tájékoztatás – water-chicken – nem teljesen fedi a valóságot… reggelenként áteveztek a szobánk alól az étterem ablakaihoz, ott valahogy mindig kiesett nekik némi potyakaja. 🙂

Mivel itt négy éjszakán át maradtunk, Doris be tudta lakni a helyet, és egyáltalán nem aggódott, ha fél-egy órára magára hagytuk. Lefeküdt a kis takarójára, és olyan nyugodtan várt, mint itthon. (Legalább ezt is megtudtuk, a későbbiekben csak akkor hagytuk magára idegen helyen, ha már eltöltöttünk ott vele egy kis időt, ideálisan minimum egy éjszakát.) Szerencsére szinte soha nem kellett elválnunk tőle, jöhetett velünk kávézóba, várost nézni, a helyiekkel ismerkedni… és ha már ennyit utaztunk érte, gyerünk a tengerhez pancsolni!

Belga kutty Brugge főterén

Idegen kultúrák találkozása

Valószínűleg rengeteg strand van Belgiumban, én egyről tudtam biztosan, ami Knokke-Heist mellett található, illetve benne, jelesül a városi sétány tengerparti fele. És húsz évvel ezelőtt – amikor legutóbb arra jártam – tutira be lehetett menni kutyával, anno én is vittem kettőt. Tehát irány Knokke.

Ez azért még ott sem mindennapos, még ha csak replika is

Pár dolog azért változott húsz év alatt… bár már akkor is gazdag város volt, vagy nem volt ennyire az, vagy csak kamaszszemem még nem volt rá fogékony. Mindenesetre most leesett állal bámultuk a menő divatmárkák csilivili üzleteit, a képzőművészeti galériákat, a hiperelegáns kávézókat, az autókat. KK főleg azokat. 🙂 Tisztára északi-tengeri Monaco.

Amikor végre kikeveredtünk a partra, az első dolog, ami szembejött velünk, egy hatalmas tábla volt (francokat egy, ötven méterenként ismétlődött), rajta stilizált kutya – vastag vörös vonallal áthúzva. Basszasz. Igaz, volt alatta kiegészítés, hogy ez csak április 1. és szeptember 30. között érvényes, de augusztus lévén ez minket nem nagyon vigasztalt.
Az ugye tiszta sor, hogy ha már itt vagyunk, be KELL menni a vízbe?! Akkor is, ha jókorát kell kerülni a kikötő felé, mert több kilométer hosszú a tetű sétány. Akkor is, ha fúj az északi szél, max. 22°C van, a víz pedig kb. 17-18°C. Jó kis belga nyár, hihi. Persze Dorist zavarta a legkevésbé, lelkesen ugrálta át a hullámokat, és sokadszorra se hitte el, hogy a sós víz nem finom.

Menjünk máár!

Németország, Belgium és Hollandia nem nagyon tér el egymástól kutyás szempontból; a legtöbb helyen szívesen látják az ebet, az utcán mosolyognak rá az emberek, és nincs a járdákon kutyagumi. Változó, hogy melyik hotelben hova lehet bevinni, Bruges-ben, Stuttgartban velünk jött mindenhova, Amszterdamban a reggelizőhelyiségbe nem  vihettük be, ugyanakkor kikötötték, hogy a szobában sem lehet egyedül hagyni.** (Utóbbi szabály teljesen érthető a szálloda szempontjából, valószínűleg nem egy szeparációs stresszes kutya szedte már szét kínjában a berendezést, vagy slisszolt ki a takarítók mellett és ment világgá. Kevés gazdának jut eszébe, hogy utazás előtt rombolás esetére is biztosítást kössön, pedig létezik ilyen.)
Amerre jártunk, mindenütt akadtak jó nagy parkok, ahol el lehetett engedni futkározni, igaz, többnyire a városban sem volt rajta póráz, elvégre tud ő kultúrkutya is lenni, ha nagyon muszáj. Csak egyszer szólt egy rendőrnő – nagyon udvariasan és kifogástalan angolsággal – , hogy tegyük rá a pórázt, onnantól kezdve a forgalmasabb helyeken inkább madzagra vettük az állatkát.

*Kérdeztük, akkor ezt most hogy…? Tanácstalan pingvinezés volt a válasz, úgyhogy inkább kihagytuk a reggelit a hotelben, városszerte remek kis kávézók csábítottak latte-folyamokkal és péksüti-hegyekkel.

Azon viszont nagyon meglepődtem, hogy Belgiumban alig ismerték fel a fajtát. És nem hiszem, hogy azért, mert Dorka annyira eltérne az átlag groenendaeltől, egyszerűen az emberek nem találkoztak még belga juhásszal. Egyáltalán, normál méretű kutyát szinte nem is láttunk, csak kicsiket. Illetve volt egy fiatal pár kuvasszal… 🙂 És egyszer kiszúrtam egy tervuerent, lelkesen odatepertünk és kiderült, hogy a gazdája dán, épp úgy utazgat a kutyájával, mint mi.

Délutáni szépségszundi

Hamar eltelt a betervezett másfél hét, hazafelé Dorcinak ismét volt alkalma némi gyakorlásra szundi-ügyben. Összességében abszolút jól viselkedett az egész nyaralás alatt, pedig nem mondom, hogy nem voltak kétségeink. Bebizonyította, hogy odafigyeléssel, neveléssel egy iszonyú pörgős, élénk kutyából is nyugodt, megbízható társ válhat, aki még az ilyen hosszú úttal járó kiélezett helyzetekben is remekül viselkedik.