Vihar egy pohár emésztőnedvben

KK megint munkakutya-napot tartott, vagyis bevitte magával Ardit dolgozni. Ebédelni is elmentek, persze mindenki boldoggá akarta tenni a kis cukkermókust*, végül kettő darab oldalascsontot kapott, meg némi mócsingot.

*szerintem még fánlakó-vakaródzó korunkból származik ez a “tetszel nekem/szeretlek, tehát etetlek”-metódus. Lebeszélhetetlenek róla az emberek, nagymamák különösen.

Négy napig ment a hasa tőle, a végén állatorvoshoz kellett vinnünk, annyira legyengült. Eddig is volt néhány fospetárda-korszaka (forog körbe és minden irányba lő), de széntabletta- és Cserpes joghurt-kúrával sikerült kikezelni belőle. Most ez kevés volt, szerencsére a kiszáradásig nem jutott el és a kezelés hatására pár óra múlva jobban lett.

Ezek után valahogy nincs kedvem kipróbálni vele a mostanság oly divatos nyerskoszt-étrendet, amúgy is fenntartásaim vannak. Elismerem, főleg lustaságból, de ne legyek már lehülyézve, amiért főként táppal etetek, csak néha esik le némi nyesedék, bőr, porcogó, zöldség-gyümölcs. De íme a nyiffjeim, lehet szétcincálni:

• ha egy egyednek ennyire borulékony – tápcsatornája rövidségéből adódóan – a bélflórája, hogy viseli, ha minden nap mást kap? Oké, Dorkával meg lehetne csinálni, neki csempézett a gyomra, de valószínűleg Ardi nincs egyedül ezzel a hihetetlen érzékenységgel.
• a kutya nem farkas. Vagy 15000 év eltelt a háziasítás óta. Pont azokból a vad farkasokból lettek a kutyák, akik az emberek közelében szétszórt szemétre, kajamaradékokra jártak rá, ollószerűen szétvált aztán a két faj fejlődése. És nemrég került ki egy tanulmány, miszerint a mai kutyának a farkasénál jelentősen hatékonyabb a keményítőemésztése.
• ha már farkas-párhuzam, a farkasnak több esze van és nem eszi meg a csontot, csak rágcsálja. A kutya viszont hülyécske és mohó, ő megeszi minden alkalommal, aztán az emészthetetlen mészsók meg jól lerakódnak a bélfalán felszívódási zavarokat, szorulást okozva. Húsevő, nem csontevő! Ugyanakkor a tisztán hússal etetés felborítja szervezetében a kalcium-foszfor arányt, és ha nem pótoljuk máshonnan a kalciumot, hajlamos lesz azt a saját csontjaiból kivonni. Szóval nagyon észnél kell lenni.
• most komolyan: mennyi idő és türelem és tudatosság kell ahhoz, hogy minden nap – kétszer – kitaláljuk a megfelelő hús-zöldség-gabona-gyümölcs-olaj-vitamin-tojás-tejtermék összetételt? És figyelni a kuttyot, miből lehet hiánya, miből többlet. Én erre képtelen lennék, az tuti. Arról nem is beszélve, hogy mindez mennyibe kerül.
• elsődleges húsforrás az okosok szerint szarvas, őz, marha, hal. Hmm. Nekem is jól jönne ilyen étrend. Szárnyasok – mi van a szálkásan törő csöves csontokkal és a fertőzésekkel? Nyúl, birka, kecske. Városban honnan? Nagycsarnokból talán. Vaddisznó, sertés – nyersen nem nyert, pedig ezek olcsóbbak.  (És ha valaki “vadhúsként” árulja portékáját, nagy  valószínűséggel a leggyakoribb erdőlakó, vagyis röfi a tartalom.)
• vadhúst, sertést, birkát, kecskét, vízi szárnyast eleve csak átforralva, “ne főzzük túl, mert elveszik az összes értékes tápanyag”. És honnan tudjam, mikor nem főztem túl, de az Aujeszky-betegség vírusa vagy a trichina (izomban élő fonalféreg) már elpusztult?
• friss gyümölcs, zöldség. Télen kihívás ugyan, de jó. Gabonafélék: köles, amaránt, kókuszpehely, tönkölybúza, hajdina, korpa, csupa olcsóság mind. Fűszer- és gyógynövények, persze frissen, akinek nincs kertje, mehet a pusztába. Olajok: hal-, lenmag-, borágó-, ligetszépe-, csukamájolaj. Pár röpke ezres és kapsz fél litert.

Hát nem tudom. Igen, hogyne, szemét tápszergyártók, eladják a szutykot drágán, meg allergének vannak benne és szója és vacak gabonák. Persze, a tecsogazdaságosban meg az esti film szüneteiben agyonreklámozottakban valóban, de igényes kutyás nem is ezekkel etet. Amiknek már 1000-1500 pénz kilója, nem ártalmasabb, mint humánkajákból a teljes kiőrlésű kenyér vagy a csomagolt feketeerdei sonka. Oké, van benne némi ízfokozó meg emulgeálószer, de ennyitől még egészségesen halunk meg.

És vajon elvtelen profithajhászás azért pénzt kérni, hogy összeállítják helyettem a megfelelő arányokat, könnyen tárolható és adagolható formába öntik, nem kevés utánajárást, fáradtságot, időt takarítva meg ezzel? Nekem semmiképp, de én hírhedten lusta gazdi vagyok.

Tegyük hozzá, Timbernek anno 10 éven keresztül lelkiismeretesen jártam a – akkor még létező – kutyaeledel-boltokat farhátért, nyesedékért, szárnyért. Időnként olyan gusztustalanságot is hajlandó voltam feldolgozni, mint a vese vagy a csirkefej (a tehéntőgynél azért borult a bili, meg az egész cucc is a kukába). Franc merte akkoriban nyersen adni, főzőcskéztem tisztességgel, bűzlött a ház. Reszeltem répát, almát, kevertem zabpelyhet, rizst, burizst, tésztát, gerslit, tojást mellé. Persze nem minden reggel és este, kinek van ideje megfőzni és megvárni míg kihűl napi kétszer?! Letudtam három napra előre, és bevágtam a frigóba. És anyáztam, amikor a hűtés ellenére megromlott az egész.

Aztán elkezdtem számolni, hogy mennyivel lenne drágább ugyanez a mennyiség konzervből meg tápból, és kijött, hogy semennyivel, ráadásul az állatkák (a kutya és két macska) a főztömet néha fintorogva otthagyták, míg a táposzacsi láttán extázisba estek. Na ekkor hagytam a fenébe az egészet.

Zárókép: ülünk egy bisztró utcai asztalánál a két kutyánkkal, fiatal csaj jő sebbel-lobbal, szálló hajjal és Dorkára mutatva nekem támad: ennek a kutyának annyira ragyog a szőre, hogy vagy nagyon fiatal, vagy nyerskoszttal van etetve. Zavartan hebegem, hogy 6 éves és tápon él. Lány erre csalódott morranással elviharzik.

Én kérek elnézést.

Köszönet a segítségért Anitának és Dalmának!