Megtámadták ma a szívem egyik csücskét. Vakvezető kutyát, kit én adtam át nem is oly rég.
MUNKA KÖZBEN.
Bazmeg.
Mert mi történt? Mert az történt, hogy anyóka kiengedi simán a kertkapun az idegbeteg németjuhászát, mert csak. És az agresszív, chipetlen, oltatlan, éveken át láncon tartásba kicsit beleőrült eb levezeti az összes frusztrációját az első szembejövőn, aki történetesen egy vakvezető kutya. De lehetett volna cekkeres apó, bicikliző kisgyerek, bárki.
De az én kutyám volt. Négy darab mély, tépett-szakított sebbel került állatorvoshoz. Ha yorkshire terrier kapja ezeket a harapásokat, belehal. A labrador is csak egy járókelőnek köszönhette, hogy megúszta ennyivel, aki leszedte róla – és a földre esett vak gazdájáról – a támadót, kinek tulajától kéztördelős sipítozásnál többre nem futotta.
A sebeket lekezeltük, az ebet antibiotikummal beoltottuk, megfigyelésre benntartjuk, mert ezek a sebek jó eséllyel gyulladni, gennyedzeni fognak. Gazdája addig kénytelen a közlekedést máshogy (fehér bottal mindössze) megoldani. És a kutya a testieken túl ki tudja, milyen lelki sebeket kapott. Mert ez egy érzékeny kutya, pont ezért remek vakvezető, mert gazdája minden rezdülésére, apró jelére reagál, viszont ennek hátulütői is vannak, jelesül egy ilyen támadást farkam tudja, hogy él meg. Lehet hogy sehogy, lehet hogy kuka a kutya.
Egy olyan kutya, amely képzése uzkve 2,3 millióba kerül.
Durva, mi?
És mindezt egy újabb hülye, kretén full felelőtlen kutyatartó miatt. És ez nemcsak az ilyen ténylegesen veszélyes kutyák tartóira igaz, hanem a mindennapi lakótelepi fifikéire is, akik lazán ráengedik a kis szőröst a dolgozó munkakutyára “hadd játszanak” felkiáltással, aztán csak néznek bután és elsunnyognak gyorsan, ha a munkában megzavart vakvezető gazdája lebukfencezik a lépcsőn. Ők aztán semmiről nem tehetnek!
Figyelj, elmondom lassan, tagoltan: nem engedjük rá a kutyánkat másikra, ha az pórázon van, pláne ha DOLGOZIK (bármilyen munkakutya, de a vakvezetető konkrétan ez embere életéért felel), akármilyen cuki is a tied, meg csak játszani akar, a pórázos kuty valószínűleg azért van pórázon mert épp nem játszhat, ennél fogva elég frusztrált alapból és ezen nem segít, ha fifid az arcába ugrál, ne kezdd el magyarázni hogy a másik kutya gazdája ezért milyen kegyetlen és szívtelen, mert ő ugyanolyan joggal magyarázza meg hogy te miért vagy kretén, ne te döntsd már el más helyett, jóóóóóóó?
Baszki ember, gondold már át, kell-e az a kutya!
Azért veszed, mert kertes házad van, és jobb, mint a csengő? Nemde te vagy az is, aki folyton kiüvölt, hogy “kuss legyen már!”, csak mert a kutyád minden elhaladóra őrjöngéssel reagál végtelen unalmában? NE TARTS KUTYÁT. Több a gond vele, ha a postás vagy a pizzafutár jön, és ők gyakoribbak, mit a betörő. Akinek amúgy is első dolga lesz kolbásszal lekenyerezni.
Kell a kutya, mert olyan jópofa, meg mindenkinek is van, de megnevelni nincs kedved, meg fingod sincs, hogy is kéne? Úgyse engeded le a pórázról / ki a kertből? NE TARTS KUTYÁT. Ha nincs rá napi (!) 3-4 órád, csak a baj lesz vele, hidd el.
Láttál valami filmben egy csodakutyát, kiállítási selymesszőrűt, vagy az utcán egy csendes-rendesen közlekedő jólneveltet (netán vakvezetőt), és neked is kell egy olyan? NE TARTS KUTYÁT. A tied úgysem olyan lesz. Magától legalábbis.
Szegény az eklézsia, hó végén guberálsz, hogy a villany- vagy a gázszámlát fizesd be? NE TARTS KUTYÁT. Kurva sokba kerül ám, kaja, oltások, chip, okozott károk. Ja, hogy te szarsz ezekre? Akkor nem való neked egy élőlény pluszban. Költsd a gyerekeidre.
De mindezeket elrinyáltam már ezerszer. Tízszer annyi kutyát tartanak Magyarországon, mint kellene. Tizedannyi van ivartalanítva, mint kellene. Tizedannyit szeretnek valóban, önmagáért, mint kellene. Tízszer annyiszor mondják a felelős kutyatartásra hogy kegyetlenség, mint ahányszor gond nélkül basszák be a menhelyre / ki az autópályán a nemkívánatossá vált ebeket.
Századakkora ható ereje van az állatvédelmi törvénynek, mint szükséges volna.
Gondold át, ember! Tényleg kell neked az a kutya?!
