Elkészült végre, el se hiszem! Két hónapnyi várakozás után itt van, paszentos, praktikus, használható és még jól is néz ki. Szerintem legalábbis. Hisz az én ötletem volt.
(miről ömleng ez itt?!)
Elég sok cuccnak kell kéznél lennie kiképzés alatt, ahogy az már itt említém vala. Ezeket eddig egy hátizsákban hurcibáltam, ami vagy a hátamon lifegett-izzasztott egyfolytában (nem opció), vagy letettem valahova, és ha kellett valami belőle, odarohangáltam hozzá. Persze mindig a pálya túlfelén jutott eszembe, épp mit felejtettem el.
Próbáltam minél több kelléket magamra akasztani; fityegett egy zsákocska az övemen a jutifalatnak, egy a labdának vagy kongnak, a zsebeim tele kakiszacskóval, mert Dorka imád a legnagyobb nyílt terület kellős közepére szarni (na meg néha “kölcsön” kell adni egyet-egyet a feledékenyebb gazditársaknak), már nem volt rajtam hely, holott még egy csomó minden kellett volna kézhez, pluszban ez a sok bizbasz marhára útban is volt. Futás közben összevissza himbálózott rajtam a mindenféle, lehetőleg tök eltérő ütemben, folyton beleakadt valamelyikbe a kezem, meg kipotyogtak a cuccok. És a gatyám is majd’ leesett a súlytól. Nem volt komfortos, na.
(hiába na, ezek az első világbeli problémák…)
Elkezdtem kutakodni, milyen lehetőségek vannak. A TopMancsos kiképzők sokzsebes mellényt használnak, nem szép, cserébe meleg. Én meg húsz fokban is klimaxolok, nem nyert. Az agilitysek övszoknyája ugyanúgy útban lenne a kezemnek, meg szerintem kicsit röhejes is. Egy sokzsebes, bő nadrág akár be is válhatna, viszont futás közben ugyanúgy klopfolnák a kincsek a combomat, mint a zsákocskák a csípőm.
(ennek semmi se jó)
KK öccse rendelt magának Berlinből egy nagyon pofás holmit, olyan töltényöv-féle, skulók helyett zsebekkel. Nagyon megtetszett a forma, a dizájn, csak a zsebeket keveselltem rajta. Hiába kutakodtam a neten, nem sikerült bővített tárolóhelyes verziót találnom, szembejöttek velem viszont mindenféle katonai-vadászati célú málhahámok. Ez olyan, mintha az ember egy gurtnikból eszkábált mellény-vázat öltene magára, és erre tud mindenféle kistatyót, tokot, cugehört, továbbá firlefrancot aggatni. Beértem volna már ezzel is, és mivel tőlünk uzkve kétszáz méterre leledzik egy vadászbolt, betévedtem a nyomorommal.
(hülye ötlet volt)
Helyben nem tartottak málhahámot, de volt ezer meg egy csilivili katalógusuk, mutatták, miket tudnak szépen, ügyesen rendelni. Egy kisebb afrikai ország éves költségvetésének megfelelő összegért. Húztam a számat, habogtam valamit egy töltényöv-szerű izéről. Az enyhén leereszkedő modorú bolttulaj (nem tudom, ez annak szólt-e, hogy csak egyszeri kutyás vagyok, nem pedig vadász / military-buzi, vagy mindenkivel ilyen) rávágta, hogy az ugyan nincs, de! bármit meg tudnak varrni, csak rajzoljam le, mit akarok.
Pár nap alatt megszültem a rajzot. Eléggé be vagyok oltva rajzolás ellen, kerttervezéskor is ez a legnagyobb nyűgöm, de meglett. Visszavittem hozzá, szabásmintát is kért. Ez már hosszabb ideig tartott, de két hét alatt összeszenvedtem. Rábólintott, még egyeztettünk anyaghasználatot, mifenét, azt mondta, a varroda kapacitásától függ, de kb. két hét. Mondom, jó.
(akkor higgy neki, ha ló legel a sírján)
Két hét múlva benéztem, jött a hímhámozás, hogy gondok vannak vele, meg át kellett kicsit tervezni, de még egy hét és meglesz. Mondom, jó.
Eltelt ez is, persze megint nem hívott, megkerestem. Ugyanaz a hímhám duma, lassan leesett, hogy bele se kezdtek. Mondom, nem jó, pár nap múlva újra felhívtam, hogy akkor kérném vissza másnapra a terveket, mert ennyi idő alatt már én megvarrtam volna. Semmi hímhám ezúttal, megkaptam az arcomba, hogy holnapra nem, mert nem megy senki a szabóhoz, akinél a tervek vannak. Hol érdekeljen ez engem? Akkor holnapután. Az meg neki nem jó, mert tárgyalni megy, ő nagyon fontos ember, nem ér rá. Heló szolgáltatóipar, kapitalizmus, a vevőért vagyunk, ráadásul ő ajánlotta fel, hogy megcsinálják, nem én erősködtem… heló magyarisztán 2013.
Puffogtam nem keveset, lekottáztam magamban, hogy jövő héten milyen változatos indokokat fog kitalálni, miért nem kapom meg a rajzaimat, milyen megalázó lesz (nekem!) állandóan a nyakára járni és kuncsorogni. Mert annyi gerinc nem volt benne, hogy megmondja: bocs, hölgyem, rájöttem, hogy én ezen nem keresek két marék mogyorót se, nekem nem éri meg, inkább kihátrálnék. Áhh…
(habalábaladá álláhákbárá baárádá puff)
Aztán inkább fogtam magam és megrajzoltam még egyszer. Már pikk-pakk ment. Elvittem egy bazinagy szabászatba, ahol szépen átvették, elismervényt adtak róla és költségkalkulációt, magával az öreg szabószakival beszélhettem meg a részleteket, még próbálni és továbbiakat egyeztetni is visszahívtak. És két hét múlva valóban kész lett. Így néz ki:
Hátulja
Eleje
Még csak munkacíme van, jutihámként fut egyelőre. Merthogy tele van minden jóval (kaja, labda), meg mivel nem az eben van, kutyahám nem lehet. A kiképzőöv túl hosszú. Aki tud jobbat , szóljon.
2 Responses to Minek nevezzelek?