Rendelkezésünkre áll minimum kétféle hangmagasság (magas, mély), beszédtempó (gyors, lassú), hangerő (halk, hangos). Végtelen variációs lehetőségek!
Ehhez képest mit hallok gyakran:
gyereidelábhozjólvanokoskutyanemszabadmitcsinálsznagyonügyes… nem tudom hogy érzékeltetni a totál monoton, egysíkú intonációt. Ugye nem gondoljuk, hogy az eb valóban érti a szavakat? Jó, egy párat biztosan, de amit igazán ért, az a hangsúly.
Csak a legegyszerűbb példák. Ha azt szeretnénk, hogy helyben maradjon, vajon bölcs dolog magas, vidám hangon, gyors tempóban beszélni hozzá? Fel fog pattanni, mert jogosan hiszi: játszani hívják. Ha megdicsérjük, mert ügyesen átugrotta az akadályt, mély, komoly tónusban tesszük? Aligha fogja legközelebb lelkesen venni.
Ami a lényeg, hogy legyen különbség, szabad füllel érzékelhető. Legyen egyértelmű a kutyának, melyik hang jelöli a jót (cuki beszéd*), melyik a nemtetszést, melyik a lelkesítő, melyik a higgasztó.
*Azúrosoknál hallottam így: beszélj cukin hozzá!, szerintem nagyon jó útmutató. 🙂
Nem olyan nehéz belejönni és sokkal finomabb módszer, mint a pórázrángatás. Sokaknak a hangerővel van bajuk, vagyis kutyájuk rendszeresen alkalmi süketet játszik (Doris rendszeresen, aztán kiderül a turpisság amikor lábujjhegyen kinyitok a konyhában egy pohár joghurtot és ő mégis megjelenik, holott addig a lakás másik végében durmolt). Lehet finomítani ezt is, például egyre halkabban kiadott parancs teljesítéséért kap csak jutifalatot. “Bocsi, gazdi, nem hallottam”? Semmi baj, csak nem kapsz. Majd legközelebb hallod.
Hogy behíváskor nem jön oda, az külön téma. Egyrészt lásd fenn, másrészt kötődés, aztán az se árt, ha izgalmasak tudunk lenni a kutyánk szemében.