Ez már csak a fele az induló létszámnak
Csupa móka és kacagás ez a kutyás élet, a hétvégén a TopMancson majdnem-évzáró bulit tartottunk. Június 30-ig még tart ugyan a kiképzés, de utána mindenki szétszéled nyaralni, sokkal nehezebb lenne összerántani a bandát, úgyhogy inkább megelőlegeztük a viháncolást.
A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy kicuccoltunk bográcsot, hagymát-krumplit-kolbászt, rengeteg apró- és nagysütit, műanyag eszcájgot. A “normál” kiképzést megtartottuk ugyan, de erősen lerövidítettük, ne punnyadjanak meg a melegben a kutyák. Amíg a készítette magát a paprikás krumpli*, lehetett vicces kutyás versenyekre jelentkezni, az első három helyezettet csokival díjaztuk.
*by Tamás, sok köszönet érte!
Egészen kicsik is próbálkoztak
Az első feladatot nem szofisztikáltuk agyon, hogy az egészen kezdő kutyások is indulhassanak; ledobtunk két kúszót egymás mellé, a végükhöz egy-egy kutyát, és aki hamarabb kijött a túloldalon, az nyert. Utána Vera kirakott egy lájtos agility-pályát, lehetett ügyeskedni; ügyesek is voltak.
Aztán jött a legtöbb versenyzőt vonzó kihívás: kitettünk kilenc műanyag palackot, az aljukban tőkesúlyként némi vízzel, és másfél perc alatt minél többet fel kellett boríttatni az ebbel úgy, hogy a gazdi csak mutogathatott, de nem érhetett a palackokhoz és nem is léphetett be közéjük. (Zsófi köszi, remek ötlet volt!) Érdekes megoldások születtek.
Az ugrálós technika…
…és ami a leginkább bejött: a bökős
Volt, aki pacsit kért a flakonok fölött. Jópáran ugrabugráltatták az ebet össze-vissza, hátha véletlenszerűen tarol, persze az amúgy tök trampli kutyák ez alkalommal kínosan vigyáztak, nehogy hozzáérjenek bármihez, kecsesen szlalomoztak az akadályok között. Olyan is akadt, aki lefektette a blökit valamelyik “bólya” mellé, aztán kért egy hempergést… nagyon trükkös! 🙂 Az egyik segítő kutya egyenként odavitte a gazdájának az összes cuccot, aki persze feszengett, nehogy elvegye (hisz nem érhetett hozzá a szabály szerint), az eb meg tanácstalanul nézett, most akkor mi van? és kötelességtudón hurcibálta a menekülő gazdi után a nyomorult palackokat.
Köszönjük, nekünk (m)elegünk van
A kaja közben kész lett, a sütikből is fogyott rendesen, úgyhogy az utolsó számot jóllakott óvodásként vigyorogva figyelte a nép. A döntőbe azok kerültek be, akik sikeresen túlestek két válogatón: először egy rakat virsli közé dobott tárgyat kellett kihozatni úgy, hogy a csemegék érintetlenek maradjanak, majd nyers tojást apportoztatni. Természetesen összeroppantás, leejtés nélkül. Na, mi itt véreztünk el, Dorka ugyan odahozta hozzám, de aztán olyan gyorsan kiköpte, hogy nem tudtam elkapni. Őszintén szólva a behozáson is meghatódtam, életében először csinált ilyet.
Kiszabadult a labda a virslicsapdából
A végső megmérettetésben pedig azon versengtek, ki tud legtovább megtartani egy nyers virslit. Mármint kutya. Mármint szájban. Harapás, eltörés, leejtés nélkül.
Ott ült a négy-öt döntős, fogaik között a jutifalatok ura, mellette kétoldalt ömlött a nyáluk, és egyik szerencsétlenebbül nézett ki, mint a másik. Nehogymár, mostkomolyanezttartanikell, jajjnembíromtovább, meddigmég, segítséééég! nagyjából ez volt a pofájukra írva. Még jó, hogy az állatvédők nem látták.Érdekes, hogy amikor a buli utáni takarítás során szedtük össze a szemetet, maradékokat, egyetlen törött vagy csócsált virsli, szakadt tojás, féligevett süti sem akadt a romok között. Vajon hova lettek…?
Maradék energiák kitombolása – Dása, Doris, Tücsi, Dawnie
