Sindy

Hogy miért nem Cindy, ha már, sose fogom fel. Barinőm szerint így, Sindynek írva ráadásul igazi tisztességes pornós név, hát, van benne valami.

A német juhászok okosak, azt mondják. Egygazdásak, munkamániásak, fegyelmezettek, azt mondják. Higgadtan, figyelmesen szemlélik a világot, szükség esetén azonnal szolgálatba helyezik magukat.

Ezt mondják…

És akkor jön Sindy, harminckilónyi lelkes életöröm, hatalmas fülei lobognak, hótalpnyi mancsaival vadul kapálózik, az össz-testmérete legalább ötödét kitevő fejét cápaként fúrja mindenhova, örül mindenkinek, extrahosszú farkából ki se fogy a csóva. Szinte látod a feje fölött a szövegbuborékokat: SINDY BEJÖN! SINDY ITT VAN! SINDY ÉHES!

Teljes öt másodpercig képes mindkét agysejtjével egy dologra koncentrálni, de akkor izomból. Aztán elvonja valami a figyelmét újabb öt másodpercre, és ez így megy sokáig, mint egy ADHD-s óriásmókus, komolyan. Persze ebben baromian el lehet fáradni, de minél fáradtabb, annál jobban pörög, intézkedik, aztán ha megunom és bevágom a boxba, rajtaütésszerűen elalszik.

Két dologra képes hosszan fókuszálni: az egyik Slothy, a tépett-koszlott plüsslajhár, őt lehetőleg vinni kell mindenhova, és tiszta izgalom van, ha nem találja azonnal, végszükség esetén Doris ősrégi kötéldarabkája ideig-óráig helyettesítheti, de akkor is Slothy az igazi. Kong márkájú játék, tartósságát mutatja, hogy – Sindy dacára – még mindig többé-kevésbé egyben van.

A másik dolog Ardbeg. Őt szerintem valami élő, mozgó Slothynak véli Sindy, és totálisan el van tőle bűvölve. Le nem veszi a szemét róla, megállás nélkül tereli, nem nyúl hozzá, nem bántja, csak teljes erőbedobással rajong. Sokszor még nyüszög is mellé. Szövegbuborékjában ilyenkor kizárólag a SINDY ♥️ ARDBEG felirat villog. Ardinak csak egy ideig hízeleg a kitüntető figyelem, aztán hamar az agyára megy a folyton fölötte lihegő, nyálát a nyakába folyató grupie, ekkor harcihörcsög üzemmódba váltva dühödten megrágja Sindyt. Aki ettől elalél, istenem, hát észrevett végre AZ ISTEN, igen, tépd a hajam még, MÉG!!

Dolgozni vele igazi élményfürdő. Eleinte az volt a bajom vele, hogy iszonyú lassan bandukolt, hogy legyen ideje mindenre rácsodálkozni, az volt a legritkább eset, hogy arra nézett volna, amerre megy. Tudtam, hogy sportos, fiatalos a leendő gazdija, rávettem, hogy gyorsabban sétáljon, úgyhogy most tempósan álmélkodik. Közben felken engem egy-két villanyoszlopra, házfalra, de sebaj. Rafkósan a balszélre igazodik (én ugye a jobb oldalán vagyok), hogy útközben folyamatosan lehessen maszekolni (=mindent végigszagolni), megállás nélkül dolgozik az összes érzékszerve, fülei radartányérokként forognak a vertikális és horizontális szélrózsa irányaiba, kivéve felém. Vezényszó elsőre szinte sose hatol át a lila ködön, ha meg tanítani szeretnék neki valamit, az összes környező ingerrel kell felvennem a versenyt, mint például járókelők, autók, madarak, járdatakarító jármű, szél által zörgetett bokor, biciklis, papírzacskó, továbbá a karácsony szelleme.

Ja és hát a többi kutya. Ne is mondd…

De emberi szemkontaktust lelve is ledobja az agya a láncot, mert alapvetően egy kétezer százalékosan jóindulatú, baromi kedves kutya, csak éppen… sok. Hiperaktív, figyelemzavaros, nagy és erős és semennyire sem kecses, de egy rossz gondolata nincs. Kicsit egyszerű (KK szerint mondjuk olyan tuskó, hogy lefullad benne a láncfűrész), de irtóra szeretne megfelelni, és hogy szeressék.

És igazából nagyon is lehet szeretni.

This entry was posted in kiképzés, munkakutya, segítőkutya, vakvezetők. Bookmark the permalink.

Comments are closed.