Elkeseredésem fejeztem ki egy posztban a választások eredménye miatt, mint ahogy sokan a barátaim közül. Nyilván én is buborékban élek, az enyéméhez hasonló vélemények, érdeklődési körök találnak meg, ravasz algoritmusokkal operálnak a közösségi oldalak, azt hisszük, mi válogatjuk meg az elénk kerülő tartalmakat, holott dehogy.
Persze szűrünk azért tudatosan is, ha egy – jellemzően távolabbi – ismerősöm posztjai, hozzászólásai zavarnak, inkább finoman eltávolítom a szemem elől. Nem ér meg annyit az egész, hogy összevesszünk, de ha rendszeresen felhúzom magam rajta, mert mondjuk vadászzsákmánnyal kérkedik, buzizik-zsidózik-pirézezik, vagy simán csak unalmában troll, akkor semmi teteje, hogy puffogjak rajta. Ja, persze, építem így magam körül a falat, szűkítem a buborékot, rám lehet fogni, hogy nem adok teret az ellenvéleménynek, ragozhatjuk, de egyrészt öreg vagyok már ehhez, másrészt így is jóval többször elér az ellenvélemény, mint szeretném. Médiából, falakról, utcán elkapott beszélgetésekből, arcokról.
Átszivárognak gondosan felépített webkettes szűrőimen. Egyáltalán nem lehetetlen, sőt, de azért mindig meglep.
Fenti sirámomra a barátok szimpátia-hozzászólásai között megjelent egy rövidke sor: foglalkozz a kutyáiddal! Furcsálltam kicsit, de napirendre tértem felette, gondolván, vigaszt próbál nyújtani, amúgy nem ismerősöm (valamikor bejelölt, de mivel soha az életben nem találkoztunk, nem is beszéltünk, visszajelöletlen maradt, nem vagyok egy notórius ismerős-felhalmozó fajta), még igazat is adtam neki, mert ezek a büdös dögök tényleg el tudják terelni a figyelmem, ha nagyon magamra húznám a latex búslakodót.
Azért csak basztatott a dolog, mert hülye önérzetes liba vagyok, mi ez a felszólító mód még ha kedves is akar lenni, vérhörcsöggé válok az ilyenektől. (Most elképzeltem ahogy mogyorókat tömök a pofazacskóimba és közben csöpög a vér mindkét fogamról. Jajj.) Ergo nem bírtam ki és megnéztem a csaj lapját, hát jól gyanakodtam, amíg kutyusokról írok meg rakok ki képeket, az cuki és tetsző, de politikával ne foglalkozzak, főleg ne a rossz oldalról, és különben is, a bayer ezt sokkal jobban csinálja.
Na ne bazz. Tényleg itt tartunk? A választási eredmények szerint is végletesen kettészakadt a társadalom, na de ennyire? Vadidegenek osztják ki, más mivel foglalkozzon? Ráadásul a saját virtuális előszobájában?
És ha mégis netán fejem homokba dugására biztatott volna jóakaratúlag, koncentráljak csak szoros szeretteim körére, akkor máris nem látszik a lerohadó környezet, az általános rosszkedv, az elcsalt választás? Hát persze, haljunk éhen boldog tudatlanságban, egymást átölelve, arcunk selymes bundákba fúrva, szép is az.
Nem ismeretlen jelenség, persze, szembesültem már vele, nem egyszer kaptam meg a saját honlapomon, miről írjak, milyen stílusban, és hogyan vagyok amúgy is hülye. Szerencsétlen regényíró barátnőmnek ezrével adják a hasonló ukázokat, mintha a vélemény, az önkifejezési vágy, a tehetség bérelhető lenne, persze ingyen, mert ha egyszer kisjózsinak ezésez fontos, akkor hogy képzeled, hogy nem pörögsz te is rajta.
Rossz hírem van, drága illiberálisok. Egyelőre – még – szólásszabadság van (legalábbis privát szinten. Médiumin már jóval kevésbé.). Egyelőre még arról írok, amiről merek akarok. És belegondoltatok-e vajon valaha, hogy eme hülye demokratikus találmánynak köszönhetően nem csak a mocskossorosbérenchazaárulólibsik röföghetnek bármiről a virtuális tacepaókon, hanem ti is.
Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.
