Azt hinnéd, hogy mivel az osztrák meg a magyar kultúra, szokások, ételek, stb. a hosszú közös múltnak köszönhetően viszonylag közel állnak egymáshoz, majd itt is ilyen helyes kis klambók sertepertélnek a Mikulás körül, picike – inkább szimbolikus – aranyszínű virgácsokkal. Oké, tudom, eredetileg nagyok voltak, meg ijesztőek, elvitték a rossz gyerekeket a zsákjukban meg minden, bennem valahogy mégis az a példány maradt inkább emlékezetes, akinek Vitéz László könnyedén ellátja a baját egy palacsintasütővel. Meg a helyes kis hatévesek, akik farsangkor fekete hacukát és piros plüss-szarvakat öltve markolásszák a műanyag háromágú villát.
Magyarországon nincs krampuszfutás, nem értettem, mi a fene az. De bulinak tűnt, nosza nézzük meg, mi bajunk lehet.
Kinéztem egy ilyen eseményt viszonylag közel (Grazban költségtakarékossági okokból már nem szervezik), fél órával kezdés előtt tömeg, forralt bor, sült kolbász… és kordonok. Csak ilyen derékig érő mobilkerítés, egy szál dúródórát se tartana vissza a Pride ledarálásától, de mégiscsak kordon. Gyanús.
Csak itt nem a felvonulókat kellett volna védeni a tömegtől, hanem fordítva.
Amikor megjelentek az első… lények, kétméteresen, szőrösen, hatalmas szarvakkal, torz maszkokban, oltárian csörömpölve a rájuk aggatott vasaktól, és üvöltve a kordonnak rontottak, nem csak a gyerekek ugrottak sikítva hátra. A patások meg tolták a kordont maguk előtt, szétrántották seperc alatt, csépeltek bárkit, akit értek. Jókora vesszőnyalábokkal, semmi kis helyes bolti virgácska, levágták az istállóseprő cirokseprű nyelét, és hadd szóljon. Lábra mentek, mint a juhászkutyák.
Az első ijedtség után összeszedtem megtépázott méltóságomat, és felszívtam magam, hogy majd én megmutatom nekik. Rákönyökölök a korlátra, és bájos mosollyal nem mozdulok, engem aztán nem ijesztenek meg holmi vásári figurák.
Megvesszőztek rendesen, mint kezdő pornócicust a gangbangben. Sértődötten vonultam hátrébb, összefenegetve égő combjaimat. Mintha drótra tekert csalánnal kaptam volna, nadrág semmit nem tompított.
Innentől ugrásra készen szemlélődtem tovább, jöttek az újabb szörnyek, mindegyik csapat különbözött a többitől: volt, amelyik komoly pirotechnikát is hozott, füstöt szinte mindegyik (nem ám ilyen színpadi kókuszillatút, hanem torokkaparós igazi kénkőfüstöt), volt, aki vesszőkosarat kötött a hátára az elrabolandó gyerekek gyűjtésére, mások húszliteres tejeskannát (gondolom, ők a helyi tejipari termelő szövetkezet delegációja lehettek). Kolomp, láncok, ütlegelőeszköz mindegyiknél volt, a maszkok voltak kinyújtott nyelvesek, bibircsesek, medvekoponyásak, világító szeműek, meg simán kurvarondák. Volt, akinek szikrát vetett a sarka a betonon, volt egy-két egész busószerű fehérbundás, meg néhány banya. (utóbbiaknak hiába hallo, Kollegin-eztem lelkesen, nem rezonáltak).
És szarvak. Minden mennyiségben szarvak. Bőrgatyák. Áthatóan fenyegető, baljós, macsó légkör. A lánylényekből is.
Volt egy kiskrapek a nézők között, szerzett valahonnan egy virgácsot, és kajak visszatámadt minden szörnynek, a nyolcévesek mindent elsöprő vakmerőségével, imádtam. Egy másik folyton arra ment, hogy ellopjon a rémekről ezt-azt, lelógó kolompot, tartalék virgácsot. A kamaszlányok lelkesülten sikoltoztak, egy idő után már nem is nagyon ugráltak el a csapkodás elől, és kéjesen panaszkodtak, hogy jajj, a seggem. (Hm. Ez is egy pályaorientáció.) Az apák bambára forraltborozva cövekeltek mindenre érzéketlenül, az anyák kicsinyeikkel versenyt sikoltoztak, villodzó fények, ordibálás, állt a bál.
A DJ közben kitett magáért, rendes metált, speedpunkot és hard rockot nyomott aláfestésnek, onnan tudtuk, hogy vége a bulinak, amikor a zúzást felváltotta a tangóharmonikás sramli. Tuti volt utána is össznépi dajdaj, de alapból alig értem a stájert, a betintázottat meg még kevésbé, szóval tipliztünk.
Ha nem riasztottalak el, és megnéznél egy ilyet élőben, szerintem hosszú szárú csizmát, motoros bőrgatyát (kevlárost), henteskötényt és vastag bőrkabátot húzz, minimum. Esetleg bukósisakot, ha tutira mész.
Vagy jelentkezz krampusznak.
Képek: Sz. Heni + net
