Tucatéve Timbi még élt, túlesett már egy agyvérzésen, Dorc még meg se született.
Tucatéve macskám volt, ma sheltim. Mondjuk majdnem ugyanaz.
Tucatéve költöztem be öreg kutyámmal, középkorú cicámmal az imádott, tágas, napfényes, emeleti, budai lakásomba a földszinti, udvari, pöttöm józsefvárosiból. Ma már szűkös két felnőttnek, akkori kutyám öregedő ükunokájának, középkorú kiskutyámnak. Vevőre vár.
Tucatéve bankkártyás rendszergazdaként lézengtem a saját életemben, annyit kerestem, ami még ma is szép összegnek számít, mégsem voltam boldog. Csak egy munka volt, amiből megélek, csináltam lélek nélkül, azt hittem, ez lesz mindig, munkahelyről munkahelyre szédelgek, soha nem vagyok kiemelkedő, mert alapvetően nem érdekel, ezért kétségbeesett lódításokkal, HR-praktikákkal kényszerülök eladni magam, ha váltanom kell. Ma amennyit keresek, abból alig élnék meg, viszont megtaláltam a helyem, magabiztos vagyok és egyedi, világszerte keresett a tudásom.
Tucatéve szereztem meg a kertészmérnöki diplomám. Kellett egy diploma, a családunk magasra teszi a lécet, meg az egóm is kiabált érte. Mindenképp biológia felé eső területen, állatorvosihoz sajnos nem voltam elég kitartó. Dolgoztam egy ideig kertészként, a fenntartás alig kifizetődő, tervezéshez nincs tehetségem, feladtam egy idő után, tudásom erősen kopóban. Ma az évek során hangyaszorgalommal összegyűjtött kutyás tapasztalatomból élek, vakvezetős, családi kutyás témában nagyon feltalálom magam, megtanultam kutyául gondolkodni. És leszoktam arról, hogy meg akarjam váltani a világot. Egyéneknek segítek, azt viszont lelkesen – ha van rá befogadás.
Tucatéve raszta voltam. Ma újra.
Tucatéve három tetkóm volt… hmm, tulajdonképp ma is csak annyi.
Tucatéve kábé tucatévvel maradtam el lélekben a biológiai koromtól, az ma is nagyjából így van. Nem is értem a ráncokat, szemromlást, lenövésben kibukkanó ősz hajszálakat, inkább vállat vonva nem veszek tudomást róluk.
Tucatéve, pont ma jöttem össze KK-val. Egyéjszakásnak indult, együtt vagyunk még mindig. Szerintem már így maradunk.
